A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Dráma. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Dráma. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. november 4., péntek

J. K. Rowling – John Tiffany – Jack Thorne: Harry Potter és az elátkozott gyermek


„(...) az embereknek, és főleg a gyerekeknek, néha csak annyi kell, hogy valaki robbantós snapszlit játsszon velük.”

Hirtelen felindulásból elkövetett vásárlás révén jutottam a könyvhöz. Tudom, az erről szóló értékelésekkel van és lesz is egy darabig tele az internettttt (ahogy mamám mondaná), és hogy nálam mi az a talán más, amit kaphattok? Nos, sajnos vagy nem, abból a szempontból vagyok egyedi vagy inkább lógok ki a hosszú-hosszú sorból HP téren, hogy nem vagyok az a kifejezett HP rajongó (jó-jó, a köveket tessék visszatenni a zsebbe, azért nem olyan vészes a helyzet...) Éveken át tűrtem és ellenálltam a kísértésnek, ahogy a kötetek párszaszóul hívogattak, így nekem kimaradt ez a korszak, úgy ahogy van. (Sajnos vagy nem sajnos, ezt már sosem fogom megtudni) én nem a kötetekkel nőttem fel, hanem már felnőve lehettem újra gyerek általuk, és azért az se rossz, sőt... Szóval talán (hangsúlyozom taláááán) egy hangyacsáprészecskényit objektívebben tudom látni ezt a kiegészítő, bár 8.-nak kikiáltott kötetecskét, kósza drámácskát.

2016. május 1., vasárnap

Zsöllye-Hangjegy jelentések: Semmi konferencia


Kép forrása

Ha megkérdeznétek, mi történt velem április 26-án este, az Erkel Színházban, nyugodt szívvel azt mondhatnám, hogy semmi, és ebben minden benne lenne! Na, ne ijedjetek meg, nem szedtem tudatmódosítót, (ha csak a zenét nem nevezhetjük annak...), csupán csak annyi történt, hogy volt szerencsém szem-, fül- és szívtanúja lenni a Kiscsillag Semmi konferenciájának.

A húzóerő számomra, nem titok, Pásztor Anna volt (Anna and the Barbies), aki maga is részt vett (de még milyen részt!) a produkcióban, ám ennyire ne rohanjuk előre... Kezdjük ott, ahol a semmi kezdődött...



2016. április 24., vasárnap

M. L. Stedman: Fény az óceán felett

A világítótorony fénye mindenkinek segít a tájékozódásban, a helyes irány megtalálásában, a veszély elkerülésében, mindent újra meg újra fénybe von maga körül, csak éppen a közvetlen közelében élőket nem. Ők magányosan, szó szerint is elszigetelten, magukra hagyatva vívják a sötétben személyes harcaikat.
Vajon szerencsés-e az a gyermek, akiért két anya szíve dobog? Akiért egyszerre és külön-külön két anya ösztönei rándulnak görcsbe? Akiért, ha kell, két anya vív akár életre-halálra szóló harcot? Akinek érkezése két család, látszólag elveszett sorsát képes visszafordítani, új életerőre fakasztani?
Erről szól M. L. Stedman regénye, és a szeretet erejéről, amit a felnőttek, egy kisgyermek által megformált reménybe és életbe képesek oltani. Még ha ezzel ártanak imádatuk tárgyának, egymásnak és saját maguknak is. A könyv lapjain nem csak a kétféle óceán (Indiai és Déli) találkozása gerjeszt hatalmas hullámokat, hanem a csöpp, távolról alig észrevehető, a nagy egészet tekintve jelentéktelennek tűnő sorsoké is, amelyek a szigeten, és azon túl hánykolódnak.

2015. február 23., hétfő

Khaled Hosseini: Egyezer tündöklő nap


Azt az olvasási élményt a legnehezebb megörökíteni, amikor a könyvet becsukva egyszerűen nincsenek szavak. Mint ahogy először most sem voltak. Csak szenvedés és gyász van. Szikrányi feloldozás. De az is csak rengeteg szenvedés és még több gyász árán. Két nő, eleinte két világ, ami végül egybe torkollik, forr és forrong, míg közös sorssá nem kovácsolódik. Pedig egy volt az már előtte is, csak két külön úton indult... De végül közös a sors, a rizs, közösek a sikolyok, némák és hangosak egyaránt. 

Mindig így járok a hasonló könyvekkel. Tudom mi a téma, így elméletben azt is tudom, mi vár rám, de a gyakorlatban csak egy naiv gyerek vagyok, aki egészen addig nem hisz a borzalmakban, amíg (legalább így, a lapokon keresztül) meg nem tapasztalja. 

2014. december 3., szerda

Justin Torres: Mi, állatok


  „Miénk volt a kék labdánk, és a dühünk, és a szürkületbe forduló esti ég, és a sötétedő égre kirajzolódó háztetők, az antennák, a telefonkábelek, és volt egy varjúnk is valahol, amely néha felkárogott. Manny így szólt: - Van fehér mágia, és van fekete mágia - mi pedig hittünk neki.”  

Justin Torres első regényében, három kis vad magocska cseperedik Isten tenyerében. Jobban mondva öt, hisz maguk a cseperedést elősegít(end)ő szülők - a fehér anya és puerto rico-i apa - maguk is szinte gyerekek. Vad ösztönlények. Állatok... A biológia tesz egy családot családdá vagy a pillanatok? Ez a könyv, a félelmetes, szeretnivaló, kegyetlen és kegyetlenségükben is gyönyörű pillanatok tárháza.

2014. október 10., péntek

Tóth Krisztina: Pillanatragasztó



  „A sebek ajtókat nyitnak a testen, mindig kiszökik rajtuk egy kis lélek, alig maradt belül valami.” 


Elfeledtem Tóth Krisztina milyen lehangoló tud lenni... Vagyis, elfeledtem, hogy az élet milyen lehangoló tud lenni... Nehéz volt újra szembenézni vele, eltartott egy ideig, míg azt tudtam mondani, igen, így van, hát told... lökd az egészet az arcomba! Itt vagyok, és tűröm, sőt szinte már élvezem. Ha már mást nem tehetünk, legalább tudjunk nevetni, sírni, borzadni, viszolyogni magunkon/ magunktól.

2014. április 15., kedd

Popcorn jelentések: Nyárutó / Labor Day




színes, feliratos, amerikai filmdráma, 111 perc, 2013

rendező: Jason Reitman
író: Joyce Maynard
forgatókönyvíró: Jason Reitman

szereplők: 
Kate Winslet (Adele)
Josh Brolin (Frank)
Tobey Maguire (Henry Wheeler)
Gattlin Griffith (fiatal Henry Wheeler)
Brooke Smith (Evelyn)
Alexie Gilmore (Marjorie)
Clark Gregg
James Van Der Beek


Mivel már a könyvet is azért olvastam el, mert a közeledő film hívta fel rá a figyelmemet, biztos volt, hogy a filmet is meg kell néznem. Az előzetesét moziban láttam, és a hangulata azonnal elkapott. Aztán a könyv egyenesen beszippantott (bejegyzés itt). És most, végre alkalmam volt a filmet is megnézni.


2014. március 29., szombat

Jodi Picoult: The Storyteller / Vezeklés





"You will ask me, after this, why I didn't tell you this before.
It is because I know how powerful a story can be. It can change the course of history. It can save a life. But it can also be a sinkhole, a quicksand in which you become stuck, unable to write yourself free. (...)
If you lived through it, you already know there are no words that will ever come close to describing it.
And if you didn't, you will never understand."




Van az a pont, mikor elfogy a szó, és elfogy a könny. Mert már nincs értelme. Csak megyünk, egyik láb, a másik után, fizikálisan irányított ösztönerőd, az agy és a szív lemarad, a porban hentereg. Agyonlőtték, megalázták. Nincs többé. A láb nem tudja miért megy. Erre programozták. A szív nem élheti túl, ami túlélhetetlen.
És a száj nem mondhatja el, ami elmondhatatlan... De Jodi Picoult, ahogy azt már tőle megszokhattuk, mégis megpróbálja... Nem is kevés sikerrel... 

2014. január 14., kedd

Toni Morrison: Nagyonkék





Ez itt a könyv. Sötét és kék és fehér. A lapjai zizzenősek. És ezek itt a szereplők. Claudia, Frida, Pecola, a három kurva az emeletről, és szappanfej atya és Cholly és ... Van, hogy boldogok, és van, hogy nem boldogok. Lássuk Pecolát! Nem kék a szeme. Kék szemet szeretne. Ki ad kék szemet Peccolának? Lássuk a kutyát! Ugat egy utolsót. Gyere, adj kék szemet! Gyere, és adj kék szemet Pecolának! A kiskutyák nem adnak kék szemet. Lássuk Cholly-t. Cholly nagyon kedves. Cholly, adsz kék szemet Pecolának? Cholly nevet. Cholly, elültetsz egy kis kék magot Pecolában, hogy kék szemek nőhessenek? Nőj kis mag, nőj... Nem nő bársonyvirág...

2013. december 29., vasárnap

A könyvtolvaj, aki nem csak könyveket lop...


... Hanem szíveket is. Az enyémet mindenesetre jól elcsente. És összetörte. Rátaposott, majd felemelte, letörölgette, felrajzolta a falra, hogy aztán onnan is leessen, összetörjön, és kezdődjön elölről...  

Nem tudom miért vonz a téma. Talán szeretem magamat sanyargatni... De azt hiszem, tudnunk kell mi történt, hogy történt. Hiszen már csak ennyivel adózhatunk a sok "felesleges" halált halt ember emlékének.

Egy-egy személyesre szabott történten keresztül pedig még jobban fáj. Hiszen ha nem tudod ki az a Max, talán nem esik olyan rosszul a felvonulás. Nem esik olyan nehezedre elfordítani a fejed... És ha nem tudod ki az a Liesel Meminger nem érint meg annyira egy kislány, aki a tömegbe fúródik, és két kézzel kapaszkodik egy Max nevű zsidóba, akivel egymásnak az életet, a napfényt, és az olvadó hóembert jelentik.

2013. augusztus 20., kedd

Alice Sebold: Komfortos mennyország


Hiú ábrándokat kerget, aki azt hiszi, legalább a mennyország tökéletes. Legalábbis Susie Sailfish történetéből ez derül ki...


Évekkel ezelőtt láttam a könyv alapján készült filmet, ami bevallom nem hagyott mély nyomokat bennem. Olyan elvont maszlagnak tűnt... Aztán egy kolléganőmmel beszélgettünk könyvekről, és ő ajánlotta, mondván a könyv más, és jobb, mint a film, én meg, kíváncsi természet lévén (főleg, ha könyvekről van szó), gondoltam miért is ne adnék neki egy esélyt...

2013. július 9., kedd

Gyermekkor, pitypang a neved...

Katherine Paterson: Bridge to Terabithia / Híd Terabithia földjére 

Aki nyomon követi az olvasásaimat, annak nem kell túl mélyre ásnia, hogy választ kapjon, honnan jöhetett az ihlet, hogy ezt olvassam, és éppen most. Igen. Neil Gaiman-től.  Miután az Óceán az út végén annyira beszippantott, és nem akart ereszteni a gyermeki fantázia világából, gondoltam most vagy soha. A Híd Terabithia földjére már amúgy is jó ideje várólistás volt...

2013. június 2., vasárnap

Rachel Seiffert: Lore

Párom ajánlotta a könyvet, miután megnézte a belőle készült filmet, mondván, hogy ez nekem biztos tetszene...


 „Ez a semmi ideje háború és béke között. Mint a vizet taposni. Vagy visszatartani a lélegzetet, amíg elrepül egy madár.” 


A történet a második világháború végén játszódik, amikor Lorénak, miután édesanyjukat (Muttit) és édesapjukat (Vatit) külön-külön börtöntáborokba vitték, testvéreivel;  húgával Liesellel, ikeröccseivel Jürivel és Jochennel, valamint a karon ülő kis Peterrel Hamburga kell menniük a nagymamájukhoz (Omához). A feladat tehát roppan egyszerű, el kell jutniuk 'A' pontból 'B'-be...

2013. május 15., szerda

Ljudmila Ulickaja: Életművésznők


Bajban vagyok most Ulickajával. Úgy rohantam, mint a hat történet főszereplője, Zsenya, és közben meg-megálltam, felkaptam a fejem, mikor a hihetetlenebbnél hihetetlenebb történeteket olvastam. Amik persze olyanok, mint az élet, hol igazak, hol hazugok… 

2013. április 19., péntek

Zsöllye jelentések - A lovakat lelövik, ugye?

(vigszinhaz.hu)

Még jó, hogy nem rajongok a lovakért... Biztos mondanivalójuk van nekem, ezért keresztezik mégis annyit az utamat. :) Az Equus után egy újabb színdarab, amiben köréjük épül a szimbolika... Először jártunk a Vígszínházban, azt kell mondjam, lenyűgöző első benyomás volt A lovakat lelövik, ugye?

2013. március 31., vasárnap

Avery Corman: Kramer kontra Kramer










„Mi az ára egy gyereknek?” 


  
Vagyis inkább mi az ára egy gyerek érzelmeivel való játszadozásnak... A károk, amiket okozhatunk felbecsülhetetlenek, helyrehozhatatlanok... 

2013. március 30., szombat

Popcorn jelentések - A vadászat / Jagten

(Forrás: xctravels.com)
Azt már egy ideje figyelgetem, hogy az északi népek egyre csak rukkolnak elő a jobbnál jobb alkotásokkal. Az első nagyobb találkozás nekem velük A tetovált lány volt, ami igencsak leporolta a skandináv krimiket és elindult az őrület. A könyveket még nem volt szerencsém olvasni, de tervben vannak.

Tavaly néztük és izgultuk itthon végig A híd (Bron/Broencímű svéd-dán koprodukciós sorozat-remeket, majd idén felfedeztük az Egy gyilkos ügyet (Forbrydelsen), ahol is Birk Larsenék és a Lund-Meyer nyomozó páros teljesen szimpátiánkat élvezi. (Az amerikaiak is felfigyeltek már rá egyébként, és Killing néven már le is forgatták a saját verziójukat, csak úgy, mint A tetovált lányból.)

Párom ajánlgatott egy filmet, ami dán és állítólag nagyon jó. Úgy voltam vele, miért ne... ennyi telitalálat utána annyira nem lőhetnek mellé. Hát nem is lőttek. Valóban egy kis remekmű  
A vadászat (link a filmhez)


2012. december 28., péntek

Richard Paul Evans: Kegyelem





Karácsony táján vágytam valami megindító, torokszorító történetre, ami segít ráébredni mi is az igazán fontos az ünnepben, hiszen bár mind tudjuk nagyon jól, hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla, mikor a díszes kivilágítás "szemünkbe küldi a fényt" és "így lesz az agyban sötét."

Azt a tippet kaptam, hogy Richard Paul Evans pont az ilyen történetekre specializálódott. A borító máris meggyőzött, így hát beszeretem a könyvet.


2012. december 21., péntek

Ruta Sepetys: Between Shades of Gray / Árnyalatnyi remény

A történet nagyon röviden: Linát és családját Szibériába deportálják. A könyv az ő mindennapjaikról, mindennapi  létükről, küzdelmeikről, szenvedéseikről, árnyalanyit reményeikről szól, miközben időről-időre betekintést nyerünk korábbi életükbe is, és szépen lassan kibontakozik a szál, ami végzetük felé sodorta őket.   

Akárhány ilyen témájú könyvet olvasok, az első reakcióm mindig ugyanaz. Nem tudom elhinni... Nem akarom elhinni, hogy ilyen megtörténhet(ett) a világban és emberek élték mindennapjaikat, mintha mi sem történt volna, tudván, hogy mi folyik a háttérben. Aztán a mai világunkra gondolok. Mi is tudjuk mi folyik a háttérben - éhezés, háború, mészárlás, kizsákmányolás... - mégis, arra a parányi, árnyalatnyi életre kell koncentrálnunk, ami nekünk jutott, ami próbálja kidugni fejét a hótakaróból, és igyekszik fordulni a nap felé. A leheletnyi élet, amiben nap mint nap helyt kell állnunk újabb és újabb akadályokat leküzdve. És akkor azokról a dolgokról még nem is beszéltem, amelyeket tudni nem, csak sejteni merünk, azt is némán, félve... 


2012. december 16., vasárnap

Emma Donoghue: A szoba

Előre elnézést a hosszúra sikerült bevezetőtért, ha csak konkrétan a könyvről szeretnél olvasni, görgess lejjebb...  :)

Nem lesz könnyű ezt a bejegyzést összehozni kerek egészre, anélkül, hogy csapongnék, mert bár van még vissza pár nap, azt hiszem kijelenthetem, hogy az idei év legmeghatározóbb olvasási élményét készülök most szavakba önteni.
Miért van az, hogy mindig a szívünkhöz közelálló dolgokat/személyeket a legnehezebb keretbe foglalni? Mármint értem én, hogy miért... annyi szál köt, meghúzod az egyiket és valahol egészen máshol ér véget, mint tervezted. Szövevények, rezdülések labirintusa. 

(Forrás:Google)
S hogy vajon honnan ismerhetjük fel, ha egy ilyen meghatározó olvasmánnyal van dolgunk?
Nos, íme pár jel, melyek árulkodóak lehetnek: