Alessandro Baricco: Háromszor hajnalban

A Háromszor hajnalban cím ismerős lehet azoknak, akik olvasták a Mr. Gwynt, de akiknek nem lenne, ők se „kapcsoljanak” el! :) Az említett regényben, Mr. Gwyn vissza akar vonulni a világ bizonyos „zajaitól”, köztük az írástól is. Egy igazi alkotó azonban nem élhet alkotás nélkül, így születik meg a portréfestés, szavakkal. Különös portrék ezek, nem fizikai leírások, hanem különös, különleges történetek, melyekben a modell szerettei nem biztos, hogy a modellre ismernek, ő azonban teljes mértékben azonosulni képes a portréjával, amire nem mindig büszke, de legalábbis annyira intim, (szó szerint is) lecsupaszított, hogy nem szívesen tárná nyilvánosság elé. Ennek a különös kis könyvnek pedig - aminek a borítója már megint minimálisan maximális -, tartalmaznia kellene Mr. Gwyn portréját (is). De persze az írás kezelhető teljesen külön is, elvonatkoztatva a korábbi regénytől. Bevallom, inkább így tekintettem rá... Nem akartam, hogy elvigyen a keresgélés, hogy miatta ne legyen teljes a bariccói élmény, amit pedig úgy szeretek. Mindig különleges, mindig meglepően újszerű, miközben ringatóan otthonos. Ezt vártam a Háromszor hajnalbantól is...

Témázunk: Sokkterápia

(képek forrása: google)

E havi Témánk a sokkoládék, azaz a sokkoló, ledöbbentő, megrázó, letaglózó, felkavaró „ilyen nincs, és mégis van” jellegű olvasmányok. Időről-időre, akarva-akaratlanul mindannyiunk kezében megfordul egy-két ilyen könyv. Volt, amelyiknél (nagyjából) tudtam, hogy mire számítsak, és volt, ami derült égből villámcsapásként ért. Összegyűjtöttem most a legemlékezetesebbeket, legmaradandóbbakat. A top 10 (így vagy úgy) sokkoló olvasmányomat:

Khaled Hosseini: Egyezer tündöklő nap

Azt az olvasási élményt a legnehezebb megörökíteni, amikor a könyvet becsukva egyszerűen nincsenek szavak. Mint ahogy először most sem voltak. Csak szenvedés és gyász van. Szikrányi feloldozás. De az is csak rengeteg szenvedés és még több gyász árán. Két nő, eleinte két világ, ami végül egybe torkollik, forr és forrong, míg közös sorssá nem kovácsolódik. Pedig egy volt az már előtte is, csak két külön úton indult... De végül közös a sors, a rizs, közösek a sikolyok, némák és hangosak egyaránt. 

Mindig így járok a hasonló könyvekkel. Tudom mi a téma, így elméletben azt is tudom, mi vár rám, de a gyakorlatban csak egy naiv gyerek vagyok, aki egészen addig nem hisz a borzalmakban, amíg (legalább így, a lapokon keresztül) meg nem tapasztalja. 

Nicolas Barreau: Álmaim asszonya

Mindenki az igazit keresi. Még az is, aki látszatra, vagy bevallásra nem. Van, akinek egy élet is kevés rá, hogy megtalálja, és van, akinek szó szerint az ölébe hullik a szerencse, hogy aztán rábízza mihez kezd vele... 

A nő mosolyán felbuzdulva, és az író(nő)t „lebuktatva”, alig vártam, hogy olvashassam az új regényét, ami amúgy csak nálunk új, egyébként korábbi alkotásról van szó, ami eredetileg már 2007-ben megjelent. A helyszín már megint Párizs, de még mindig nem lehet megunni, a szín már megint a piros, az esernyő ismét fontos kellék, csak úgy, mint egy ázott plakát, egy papírcetli, na meg a bizalmat, szerelmet és egyéb más testi-lelki érzéseket kiváltó szép női mosoly. És ha tudni akarjátok, hogy kerül Severus Snape, azaz Perselus Piton e csöpp kis szerelmes melódiába, nos, akkor mindenképpen olvassátok el ti is! :)

Joe Abercrombie: Half a King – Az uralkodó

 „– Mondjak neked egy mesét?

– Milyen mesét, Yarvi testvér?

– Olyat, amiben van vér, csalás, pénz és gyilkosság, árulás és hatalmi játék.

Gundring anya felnevetett, és újra belekortyolt a teába.

– A nekem való fajtából tehát! Elfek is szerepelnek benne? Sárkányok? Trollok?

Yarvi a fejét rázta.

– Az emberek képesek minden szörnyűségre, ami a meséhez kell.” 

A fantasy nekem kissé még mindig idegen terep, ezért aztán újra meg újra meglepődöm, amikor arra tévedek, és rájövök, hogy talán mégse annyira idegen... Így jártam most a Half a King – Az uralkodóval is. Valóban egy (fiatalabb) felnőtteknek szóló, szenvedéssel, megpróbáltatásokkal, bosszú esküvel és néhol vérrel átitatott mesét kaptam, amit akár egy reális történelmi korba átültetve valósnak is hihetnénk. És ehhez tényleg elég az ember, minden gonoszságával, kapzsiságával, nincs szükség semmi nagyobb és csúnyább fenevadra.

Nicolas Barreau: Micsoda NŐ ez a férfi?!

Te jóságos ég!!! :D 

Nicolas Barreau: A nő mosolya

 „Egy konkrét férfit keresek, aki igazán szeret, válaszoltam magamban. Menekülök egy rendőr elől, aki azt hiszi, le akarok ugrani a hídról, és most csak úgy teszek, mintha könyvet szeretnék venni. Harminckét éves vagyok, és elvesztettem az esernyőmet. Azt szeretném, hogy történjen velem végre valami jó.” 

Ha nem lenne blogom, és nem írnám ezt a bejegyzést, – minden óvatosságom ellenére is – csak a mélyvörös borítón maradt huncut ujjlenyomataim árulkodhatnának róla, párszor pár pásztorórácska erejéig milyen meghitt viszonyba kerültem Nicolas Barreau-val, akarom mondani a romantikus kis semmi könyvével. Pedig nekem háromszorosan is A férfi mosolyaként indult a dolog... Először is, egy kedves idegen volt olyan kedves, és már jó pár hónappal ezelőtt figyelmembe ajánlotta a történetet, mondván, a net Istene egyenesen hozzám vezette, és ha már így esett, hát hadd ajánljon… Ezúton is köszönöm Neki! Remélem, a net Isten újra idevezérli, hogy láthassa ajánlása eredményét is. És hölgyeim, ha megengednek egy fontos tanulságot, illetve kettőt… 1. Ha egy úr ajánl romantikus könyvet, az nagyon is megszívlelendő! 2. Főleg, ha egy úr által írt romantikus könyv az ajánlás tárgya! Hogy miért is pontosan, azt mindjárt megpróbálom kifejteni…

Joanne Harris "frissítő" - Csokoládé

 „Álmokat árulok, könnyű kis vigasztalást, édes és ártalmatlan kísértéseket, hogy a szentek fancsali képpel pottyanjanak a magasból a pralinés és nugátos tálcák közé. Hát, olyan nagy bűn ez?” 

Bár Joanne Harris az egyik legkedvesebb külföldi íróm, rájöttem, hogy amikor vele ismerkedtem, még nem vezettem blogot, így pár regényéről bejegyzés sem született, ezekről mindössze rövidebb értékeléseket írtam. És bár mindenképpen tervezem a Csokoládé trilógiát (legalábbis az első két részt biztosan) újraolvasni, addig is arra gondoltam, hogy ezeket a szösszeneteket, kiegészítve néhány gondolattal, ha akadnak még lelki könyvtáram zegzugos szegletében, megörökítem itt, a könyveldémben, ha már van... :)

Joanne Harris: Partvidékiek

„Minden visszatér.” - azaz a víz mindent visszahoz. Így tartja az a szigeti mondás, amelyet történetünk főszereplője, Mado már annyiszor hallott, és most íme, rá is igaz. Ugyanis, most ő is visszatér múltja és gyermekkora színhelyére, Le Devin apró, jelentéktelen szigetére. A szigetet kettéosztotta a turistákat vonzó homokos strand, amely Les Houssiniére-ben vagyont és jómódot teremtett, amíg Les Salants-ban (Mado otthonában) csak tovább fokozta a szegénységgel együtt járó sós ízű kétségeket és szélfútta kilátástalanságot. 

Bár a környék jócskán megváltozott - Les Houssiniére fel-, míg Les Salants egyre jobban levirágzott -, édesapja ugyanolyan hallgatag, mint a tenger, csak zúg és morajlik, Mado azonban már nem képes olyan tisztán megérteni ezt a belső nyelvet, mint egykor. Ráadásul egy különös, vörös hajú idegen otthonosabban mozog az ő otthonában, és ő, úgy néz ki, nagyon is érti a látszatra mogorva GrosJean-t...

Popcorn jelentések: And the Oscar goes to...?

Oscar lázban égünk! Szám szerint a 87.-ben, hiszen nemsokára, február 22-én már meg is tudjuk kiknek és mely filmeknek jut idén aranyemberke. Az idei év (vagyis filmek szempontjából a tavalyi) úgy alakult, hogy szerintem most láttam a legtöbb filmet, és az én ízlésemnek most a legerősebb a mezőny. Gondoltam, ahelyett, hogy egyenként, hosszasan írnék kedvenceimről, összeállítom én is a Top 6-omat, és még (jó) pár említésre méltó alkotást (igen, egy újabb gigaposzt :D), csak hogy tudjatok szemezgetni, hátha ti is kedvet kaptok egy kis villódzó fényekben popcornozáshoz! :)

A toppos filmek mindegyike egyébként majdhogynem egyformán tetszett, ezt majd a pontok közti nüansznyi különbségek is mutatják. Először arra gondoltam, hogy nem is fogok rangsorolni, csak felsorolni, de aztán mégis csak megpróbáltam... Íme a maximálisan szubjektív eredmény... Remélem, találtok a listában kedvetekre valót! :)