Edward Carey: Kicsi

Ez a könyv Kicsiről  szól. Aki nem is olyan kicsi... Vagy talán mégis az, legalábbis az elején, de a végére nagy lesz. Pedig már az elején sem egészen kicsi. Nem más ő, mint a híres, viasz-panoptikumáról ismert Madame Tussaud. És az ő életének rémisztő és csodálatos regénye.

„Az emberek azért is jönnek, hogy megérintsenek engem. Úgy hívnak: a Történelem Asszonya, mások meg úgy: Idő-Anya. Sokan Madame Tüsszögnek csúfolnak. Mondhatni, közintézmény vagyok. Régebben az élettörténetemet is elmeséltem a látogatóknak. Ez mind igaz? – ámuldoztak. A viasz, feleltem, a viasz nem tudja, hogyan kell hazudni.”

Dragomán György: Máglya

 „A legfájdalmasabb történeteket csak úgy szabad elmondani, hogy aki hallja, azt érezze, hogy vele történt meg, az ő története.” 

Nem tudom ti hogy tapasztaljátok, de a 2016-os év eddig nekem nagyon drasztikusnak tűnik. Emberek, olyanok is, akik előtte félszegek voltak, most hirtelen, akár egyik pillanatról a másikra hoznak meg jelentős döntéseket, rengetegen költöznek, váltanak, változtatnak, az életükön, magukon... És még csak februárt írunk.

Még csak februárt írunk, de azt hiszem, az év leg-leg könyve hozzám talált! Legalábbis a léc most már magasan van. A Máglya  ugyanis egyszerűen belém égett! Ez a legjobb kifejezés rá.

Nagylány korom kedvenc könyve

Hát még ilyet... Hogy egy kis pöttyös így elcsavarja a fejemet... Hallatlan! :) Pedig én ilyen könyvet már régen olvastam, aminél, mikor a minap vendégünk volt, az utolsó pár oldalért kiszöktem a fürdőbe, hogy befejezhessem, és aztán a könnyeim nyomától igyekeztem megszabadulni… Bezzeg az én időmben van ilyen! És bezzeg én ezért is szeretem az én időmet! :)


Hányszor hallottuk/ halljuk mi is szüleinktől, nagyszüleinktől, azokat a bizonyos bezzeg mondatokat, amiktől sokszor a Dunába tudnánk ugrani...  

- „Bezzeg én a te korodban már...” 
- „Bezzeg nekem a te korodban még...” 
- „Bezzeg amikor én voltam...” 
- „Bezzeg nekünk nem volt...” 

Fábián Janka: Emma fiai

És a történet pereg tovább... Emma és Gábor immár egy család, három teljesen különböző személyiségű fiúval: a mindig komoly Tamással, a lázadó, folyton külön utakon járó Péterrel és a művészlelkű Öcsivel; és egyetlen leánnyal: Évával, akit az egész család kis gyöngyszemként óv és dédelget.

Mint azt a cím is jelzi, itt most középpontban a fiúk állnak, akiket  a sors, a politika és az eltérő érdeklődések is próbára tesznek. Legelőször Tamással és Péterrel ismerkedhetünk meg, Öcsi alakja csak később bontakozik ki. Ennek eredményeként nem is sikerült olyan részletesre, mint két testvére. Ezt egy kicsit sajnáltam is.

Mint ahogy azt is, hogy Fábián Janka - a naplórészleteken kívül - nem ír egyes szám első személyben. Pedig itt most, én jobban el tudtam volna merülni a történetbe, ha azt a szereplők "saját" szemszögéből élhetem át. Főleg Péter indíttatásaira lettem volna még jobban kíváncsi. 

A hétköznapok szürke bája mögött pedig megint csak rendületlenül ott dörömböl a történelem, azaz a 2. világháború és Hitler uralma. És mintha ez önmagában nem lenn elég, újabb szereplők lépnek be a család életébe, és régi, elfeledett árnyak járnak vissza kísérteni a múltból.

A történelem ábrázolása ismét érzékletes, érdekes és magával ragadó, melyből azonban most erősen hiányoltam az igazi drámaiságot... Egy "könnyedebb" korrajzot kaphat az olvasó, a legfontosabb eseményekkel, és az átlag hétköznapok részleteivel megfűszerezve. 

~ Értékelés: 10/8 Fábián Janka erőssége ismét a felpörgött eseményekkor mutatkozik. 

Fábián Janka: Emma szerelme

A némát lány olvasása után, és azután, hogy testközelben is találkozhattam az írónővel, nem volt kérdés, hogy belevágok a nagy családregényébe is, melynek első része az Emma szerelme.

A történetben a kislányból felnőtt nővé cseperedő Emma, olykor igencsak viszontagságos sorsát követhetjük nyomon. Együtt leplezhetjük le vele a múltat, és érthetjük meg a jelent. Mindezt három helyszínen: az örök bohém és csábító Párizsban, Budapesten és a mindig ringató Balatonon.

Tetszett a történetbontogatás, az egymásra épülő és egymást kiegészítő utalások, de Fábián Janka úgy látszik mindig felültet egy hullámvasútra… Második könyvem volt tőle, de a „forgatókönyv” szinte ugyanaz: először nem nagyon fogott meg, túl egyszerűnek, kiszámíthatónak, már-már közhelyesnek éreztem; utána rájöttem, hogy tetszik ez az egyszerűség, erőteljesebb lesz bennem a képi világ, minden sallangtól mentes; aztán a közepe felé megint csak leejtett kissé, megint túl kiszámíthatónak éreztem; ám a végére mégiscsak közel került hozzám a történet is és szereplők is. Sőt, eltörött nálam is a mécses, pedig bevallom, diszkrét cinizmussal olvastam molyon az előttem szólókat, akiknek könnyeket csalt a szemébe… :) 

Fábián Janka szavaival a legjobban talán úgy tudnám megfogalmazni:

„Én nem meghódítani akarom, hanem szeretni.”

Ugyanis az az érzésem, hogy ő sem feltétlenül meghódítani akar mindenkit, hanem örömet szerezni azoknak, akik ezt igénylik.

~ Értékelés: 10/8

Várom folytatást! :)

Fábián Janka: A német lány

Legelső regényem volt az írónőtől, és be kell vallanom, eleinte nehezen barátkoztam a könyv „egyszerűbb” stílusával... Kezdetekben kicsit (nagyon) hiányoltam az egyedi szófordulatokat, észrevételeket, látásmódokat, megnyilvánulásokat. Eddig még nem nagyon olvastam hasonlót. Mintha a szerző teljesen tudatosan távol tartaná magát a szereplőitől, a történésektől. Leír mindent, amit kell, érzelmeket, gondolatokat, csak közben nincs egy-két jel sem arra, hogy milyen lehet Fábián Janka, mit tenne ő, hogy érezne ő. Ezt amúgy teljesen elfogadom, sokszor az egyszerűség jelenti a többet, csak én jobban rajongok az olyan írókért, akiknek egy-két sorából, gondolatából ki lehet találni kiről is van szó.