Fredrik Backman: Hétköznapi szorongások

„Talán elsiettünk egymás mellett a tömegben a mai napon, nem is vettük észre, a te kabátod szövetszálai belegabalyodtak az enyémbe egyetlen pillanatra, aztán már messze jártunk.”

 

Fredrik Backman szövetszálai bármikor belegabalyodhatnak bármimbe és mindenembe. És sose fogunk messze járni, még ha messze is járunk... A könyvei végére mindig lesz egy kabátom a szálaiból. Van egy szekrényem, külön csak az ő kabátjainak, hogy bármikor, ha fázom, és semmi nem akar felmelegíteni, akkor mégis felmelegedhessek. Tökéletes évkezdő olvasás, jobban nem is választhattam volna!

Dragomán György: Máglya

 „A legfájdalmasabb történeteket csak úgy szabad elmondani, hogy aki hallja, azt érezze, hogy vele történt meg, az ő története.” 

Nem tudom ti hogy tapasztaljátok, de a 2016-os év eddig nekem nagyon drasztikusnak tűnik. Emberek, olyanok is, akik előtte félszegek voltak, most hirtelen, akár egyik pillanatról a másikra hoznak meg jelentős döntéseket, rengetegen költöznek, váltanak, változtatnak, az életükön, magukon... És még csak februárt írunk.

Még csak februárt írunk, de azt hiszem, az év leg-leg könyve hozzám talált! Legalábbis a léc most már magasan van. A Máglya  ugyanis egyszerűen belém égett! Ez a legjobb kifejezés rá.

Életünk könyvei...

Nemsokára érkezik moziba Emma Donoghue: A szoba című regényének filmváltozata. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, olvastátok-e, én igen, és már nagyon várom! Az olvasás meghatározó, erőteljes élménye még ma is velem van, és pont erről a könyvről szóló bejegyzésemben kalandoztam el anno az Életünk Könyvei fogalma körül, és hogy miről lehet felismerni, ha ilyen könyvre bukkanunk. Legalábbis én miről szoktam felismerni...

Eszembe jutott a 2015-ös szummázásom, és hogy az olvasmányaimnak a 28 százaléka kedvenc, ami elég nagy szám, ugyanakkor egyre sem tudnám rá mondani, hogy Életem könyve lett. Sőt, most így visszanézve az eddigi listámat, találtam közte olyat, amire nem biztos, hogy ma már ráakasztanám ezt a cetlit. Elgondolkoztam, hogy vajon én változtam, és keményedtem meg e téren; bár még mindig tudok rajongani, nehezebb már rám letaglózó hatással lenni, vagy csak egyszerűen nem akadt most egy ilyen olvasmány sem a kezembe... 

Ti hogy vagytok ezzel? Ma is könnyen rámondjátok valamire, hogy életre szóló élmény volt? Sok ilyen könyvetek van? Mik a legnagyobbak?

Sült zöld repeta

Tudom, mindenki unja már, amikor az éppen rajtam tort ülő olvasási válságommal jövök, de ez most tényleg szívósnak bizonyul(t) sajnos. Így aztán végső elkeseredésemben, (természetesen csak a szimbolikus) könyvhajigálás után arra jutottam, hogy inkább kipróbálom a módszert és trükköt, amit többen is ajánlottatok az ínséges és nehéz napokra, azaz, én, aki újraolvasás ellenes vagyok, végül mégiscsak leporoltam egy igazi nagy kedvencet... Sokáig gondolkodtam melyik az a könyv, aminek a világába akármikor, akármennyi időt eltöltenék, és bár több is eszembe jutott, ahogy tettem fel magamnak az ilyenkor szokásos bugyuta kérdéseket: Ha csak egyetlen könyvet vihetnél magaddal egy lakatlan szigetre melyik lenne az? Ha életedben már csak egy könyvet olvashatnál el újra melyik lenne az? És akkor egyszer csak felcsillant az immár örök és kőbevésett válasz:

Feltételes megálló, ahol nem csak a sült zöld paradicsom isteni

~°°~°°~°°~Színes (V)egyes-Egyedül~°°~°°~°°~

(Miamona (egyszer jelentkező) hetiújságja)

2014. Április 3.

~°°~°°~°°~°°~°°~°°~°°~

Nem tudom ki hogy van vele, de én annyira utálom, amikor úgy ér véget egy könyv, hogy én még nem állok készen az elszakadásra......... Idgie, Ruth, Csonka, Ninny, Big George és mindenki, azonnal tessék visszajönni!!!!! Mert megszakad a szívem. Darabokra törik, és sorra átmennek rajta a vonatok. Vagyis mennének, ha járnának még. Ez kérem tipikusan az a könyv, ami után egyszerre érzed magad színültig teli, és teljesen üresnek. Ki érti ezt!? 

Jodi Picoult: The Storyteller / Vezeklés

"You will ask me, after this, why I didn't tell you this before.
It is because I know how powerful a story can be. It can change the course of history. It can save a life. But it can also be a sinkhole, a quicksand in which you become stuck, unable to write yourself free. (...)
If you lived through it, you already know there are no words that will ever come close to describing it.
And if you didn't, you will never understand."




Van az a pont, mikor elfogy a szó, és elfogy a könny. Mert már nincs értelme. Csak megyünk, egyik láb, a másik után, fizikálisan irányított ösztönerőd, az agy és a szív lemarad, a porban hentereg. Agyonlőtték, megalázták. Nincs többé. A láb nem tudja miért megy. Erre programozták. A szív nem élheti túl, ami túlélhetetlen.
És a száj nem mondhatja el, ami elmondhatatlan... De Jodi Picoult, ahogy azt már tőle megszokhattuk, mégis megpróbálja... Nem is kevés sikerrel... 

A könyvtolvaj, aki nem csak könyveket lop...

... Hanem szíveket is. Az enyémet mindenesetre jól elcsente. És összetörte. Rátaposott, majd felemelte, letörölgette, felrajzolta a falra, hogy aztán onnan is leessen, összetörjön, és kezdődjön elölről...  

Nem tudom miért vonz a téma. Talán szeretem magamat sanyargatni... De azt hiszem, tudnunk kell mi történt, hogy történt. Hiszen már csak ennyivel adózhatunk a sok "felesleges" halált halt ember emlékének.

Egy-egy személyesre szabott történten keresztül pedig még jobban fáj. Hiszen ha nem tudod ki az a Max, talán nem esik olyan rosszul a felvonulás. Nem esik olyan nehezedre elfordítani a fejed... És ha nem tudod ki az a Liesel Meminger nem érint meg annyira egy kislány, aki a tömegbe fúródik, és két kézzel kapaszkodik egy Max nevű zsidóba, akivel egymásnak az életet, a napfényt, és az olvadó hóembert jelentik.

Michael Ende: Momo

Most valóban azt várjátok tőlem, hogy szedjem össze a gondolataimat erről az egy csepp kincs parányi könyvről, amiben benne van maga a végtelen történet idő? Bajban leszek, de nosza, próbáljuk meg azért...

Először is, törvénybe iktattatnám, hogy kötelező olvasmány legyen, de ne csak az iskolákban, hanem a felnőtteknek is és úgy általában, minden egyes, önmagát emberi lénynek valló számára. Sőt, talán minden életszakaszban újra elővetetném. Sosem hittem volna, hogy allegorikus, kedves-egyszerűen tanító könyvecskékből akadhat A kis hercegnek párja. Pedig akad. Biztos nem ez az egyetlen, de számomra Michael Ende most majdhogynem felülírta azt is.

De vajon ki is az a Momo?

Emma Donoghue: A szoba

Előre elnézést a hosszúra sikerült bevezetőtért, ha csak konkrétan a könyvről szeretnél olvasni, görgess lejjebb...  :)

Nem lesz könnyű ezt a bejegyzést összehozni kerek egészre, anélkül, hogy csapongnék, mert bár van még vissza pár nap, azt hiszem kijelenthetem, hogy az idei év legmeghatározóbb olvasási élményét készülök most szavakba önteni.

Miért van az, hogy mindig a szívünkhöz közelálló dolgokat/személyeket a legnehezebb keretbe foglalni? Mármint értem én, hogy miért... annyi szál köt, meghúzod az egyiket és valahol egészen máshol ér véget, mint tervezted. Szövevények, rezdülések labirintusa. 

(Forrás:Google)

S hogy vajon honnan ismerhetjük fel, ha egy ilyen meghatározó olvasmánnyal van dolgunk?

Nos, íme pár jel, melyek árulkodóak lehetnek:

Szabó Magda és a gyermekkor feneketlen kútja

„Kell hogy egy ponton, egy bizonyos ponton ne csak munkatársa, de áldozata is legyek az alkotónak, hogy eldőljek előtte, mert eltalált, és úgy pusztuljak bele az általa kapott élménybe, hogy ne is sejtsem egész világosan, mi hát a fegyvere.”

- Arany Jánosról írta ezt Szabó Magda, pedig igazából magáról (is) beszélt... Én legalábbis pont így vagyok vele...

„Először hallottam Arany Jánost beszélni, nem hozzám szólt, személy és név szerint, ám szavaira szűk tudatom kétségbeesve mozgolódni kezdett, tépte, tágította magát, hogy követni tudja.”

Schäffer Erzsébet: A temesvári lány

Olvasás után megfogadtam, hogy molyra nem írok róla! Nem is tettem. De akkor még nem volt blogom, és itt muszáj, hogy szerepeljen!

Kell, hogy olvassátok!

Kell!

Nektek kell!

Értetek!

Schäffer Erzsébetért!

A világért!

Nehéz szavakba önteni mit is kaptam én ettől az írástól, s magától a szerzőtől. Nehéz, de megpróbálom!

Szabó Magda: Az ajtó

„Az alkotni tudás – ahogy Szabó Magda írja – kegyelem eredménye”. Az biztos, hogy Neki nagyon nagy marokkal jutott ebből a kegyelemből, mindannyiunk örömére.

A Katalin utca után a második komoly Szabó Magda művem. Itt is csak úgy sodródtam az írónő szavaival, melyek néhol tőrdöfésként értek, de érdekes módon, „meg sem éreztem”, „a seb” ugyanis nem kezdett azonnal „vérezni”,” fájni”, csak kicsivel később, de akkor egyszerre öntött el a zsibbadt döbbenet. Ilyenkor bizony volt, hogy még vissza is kellett lapoznom, hogy elhiggyem, amit agyam kis ideje olvasott, de még fel nem fogott, pedig a koncentráció teljes és zavartalan volt.

Wass Albert: A funtineli boszorkány

„Jó vagy és szelíd. Szeretni akarsz, és halált osztogatsz. Nem érzed a gyűlöletet, aminek eszközéül jöttél erre a földre.”

Nehéz összeszedni a gondolataimat e könyv kapcsán, mert leírhatatlanul nagy élmény volt, talán, sőt, azt hiszem biztosan életem eddigi legelsöprőbb erejű könyve...

Szégyen, nem szégyen, bevallom semmit nem tudtam Wass Albertről korábban, és a könyvre is legfőképp a címe miatt figyeltem fel. Gondoltam boszorkányos, misztikus, mesés, ide vele!

És amit végül kaptam, az alig megfogalmazható...