Alice Munro: Anyám álma

Gondoltam, ha már szemmel mostanában nem megy, próbálkozom füllel. Kapóra jött egy vergődős éjszaka utáni kialvatlanság... Gondoltam, majd Für Anikó szeretett hangja hajnalban álomba ringat... 

This is US?! ~ Rólunk szól?!

Néha van az a könyv, ami vonz magához. Magunk sem értjük, hogy miért. Elkezdjük olvasni, és még akkor sem értjük. De valahogy, valamiért nem tudjuk letenni. Ha le is tesszük, valami hajt tovább, hogy újra felvegyük, és olvassuk tovább. Helyenként hülyeségnek érezzük. Közhelyesnek. Unalmasnak. Miért is olvasom én ezt? Nem is olyan jó... És akkor mégis miért nem tudom letenni?! És akkor egyszer csak megértjük. Eljön az oldal, ahol a nekünk szánt üzenet, AHA-élmény, hívjátok-ahogy-akarjátok van. Még az is lehet, hogy a szemünk csak úgy átsiklik rajta először, az agyunk vagy szívünk nem. Hoppá. Álljunk csak meg. Mi volt az? És betalál. És elolvassuk újra meg újra meg újra. Lehet, hogy nem csak ez az egy mondat lesz benne, hanem több. Nekünk szól. Rólunk szól. De leginkább: Hozzánk szól.

Dragomán György: Máglya

 „A legfájdalmasabb történeteket csak úgy szabad elmondani, hogy aki hallja, azt érezze, hogy vele történt meg, az ő története.” 

Nem tudom ti hogy tapasztaljátok, de a 2016-os év eddig nekem nagyon drasztikusnak tűnik. Emberek, olyanok is, akik előtte félszegek voltak, most hirtelen, akár egyik pillanatról a másikra hoznak meg jelentős döntéseket, rengetegen költöznek, váltanak, változtatnak, az életükön, magukon... És még csak februárt írunk.

Még csak februárt írunk, de azt hiszem, az év leg-leg könyve hozzám talált! Legalábbis a léc most már magasan van. A Máglya  ugyanis egyszerűen belém égett! Ez a legjobb kifejezés rá.

Totth Benedek: Holtverseny

Holt volt, holt nem volt... Nem hittem volna, hogy Bartis Attila nyugtalan Nyugalma után jön még kutyára dér...

Ha adnék a bejegyzéseimnek címet, ennek valami hasonlót adnék. Tudtam én, hogy nem lesz egy leányálom ez a könyv, csak nem sejtettem, hogy ennyire... Délután hazaérve, arckönyvet lapozgatva jöttek a szokásos kedves, cuki-muki, megható, elgondolkodtató stb. videók, köztük ez, ahol a sosem hallottam még zenekar, sosem hallottam még frontembere (túl öreg vagyok?!) megörökítette az örökkévalónak, ahogy tündéri, négyfogacskás, vigyori kisfia delíriumos állapotú felnőtteket megszégyenítő röhögőgörcsöt kap élete első pitypang élményétől. A szám reflexből mosolyra húzódott, majd félúton a szemem az asztalomon heverő könyvre tévedt, és a mosoly úgy menekült le arcomról, mint valami riadt pók. „Ha ezek után kedvetek támadt szülőnek lenni, azt abszolút megértjük!” – mondja a videó alatt a szöveg, én meg a könyvre nézve arra gondolok, ha ezek után valakinek végleg elmenne a kedve a gyerekvállalástól, azt abszolút megérteném!” 

Khaled Hosseini: Egyezer tündöklő nap

Azt az olvasási élményt a legnehezebb megörökíteni, amikor a könyvet becsukva egyszerűen nincsenek szavak. Mint ahogy először most sem voltak. Csak szenvedés és gyász van. Szikrányi feloldozás. De az is csak rengeteg szenvedés és még több gyász árán. Két nő, eleinte két világ, ami végül egybe torkollik, forr és forrong, míg közös sorssá nem kovácsolódik. Pedig egy volt az már előtte is, csak két külön úton indult... De végül közös a sors, a rizs, közösek a sikolyok, némák és hangosak egyaránt. 

Mindig így járok a hasonló könyvekkel. Tudom mi a téma, így elméletben azt is tudom, mi vár rám, de a gyakorlatban csak egy naiv gyerek vagyok, aki egészen addig nem hisz a borzalmakban, amíg (legalább így, a lapokon keresztül) meg nem tapasztalja. 

Anne-Laure Bondoux: A Time of Miracles/Csodák ideje

Anne-Laure Bondoux neve ezennel felkerült a listámra, azok közé a szerzők közé, akiktől biztos, hogy szeretnék még olvasni. Mi kell egy igazán szívettépő, és egyszerre szívet melengető történethez? Két dolog: egy naiv, gyermeki narrátor, és a csupasz, rideg valóság. Pottyants egy gyermeket, ennek a rút valóságnak a közepébe, és nem győzöd majd aggodalommal, könnyel és időnként, ha szerencséd van, mosollyal...

 "In life there are so many promises never kept..." 

Benyák Zoltán: Csavargók dala

„Ez egy csavargó világ, és a csavargók dalába nem kell rím.” 

Ez az a könyv és bejegyzés, ami előtt, közben, után mély levegőt kell vennem. Illetve előtte csak kellett volna, mert bevallom, hogy erre nem voltam felkészülve. Mert, amit kaptam, az... nincs rá jobb szó: kemény! Annak minden jelentésével. Pedig elég csak a borítót kézbe venni, máris arcunkba "tolakszik" minden, ami a könyvet olvasva ránk vár: kietlen magány, kirekesztettség, embertelenség, kiszolgáltatottság, tekergőző szavak, gondolatok, életek, vér, egy parányi kapocs, és körülöttünk a szurokként lemálló falak. Benyák Zoltán könyve nem romanticizált, habókos, kedves, szelíd csavargókról szól. Nem egy szívet melengető mai Twist Olivér, és nem is egy átírt Három férfi, egy mózeskosár. Hanem mélyen a húsunkba vájó, realisztikus pokolfeltárás.

Sun-mi Hwang: Rügy - A tyúk, aki repülésről álmodott

A tyúk, aki repülésről álmodott, mely repülést ez esetben az anyai szeretet jelenti. Főszereplőnk ugyanis Rügy, a tyúkocska, akinek egyetlen küldetése van a világon: „célt találni az életének, úgy, mint az akácfa rügyei”, azaz anyává válni. Csakhogy Rügyet tojótyúknak tartják, tojásait - melyek nem termékenyek, ám ő erről mit sem sejt - sorra elveszik. Ő pedig a ketrec rácsain át vágyakozva nézi az udvart, a szabad(abb) világot, benne az akácfával, ami újra és újra hófehér virágokat költ. Rügy ugyanígy szeretne szárba szökkenni, ám vágyai szerények, beérné mindössze egyetlen kiscsibével, akinek életet adhat, szeretheti, gondozhatja, megóvhatja a rút vadásztól. És az anyák, ha elszántak, mindenre képesek...

Ruth Ozeki: Az idő partjain

„Aki próbált már naplót írni, az pontosan tudja, hogy a jelen nehezíti meg, hogy a múltról írjunk: nem tudunk olyan gyorsan írni, hogy ne ragadjunk bele abba, ami akkor volt, sosem érhetjük utol azt, ami most történik, ami azt jelenti, hogy a most jobbára halálra van ítélve.” 

Most, hogy visszatértem Az idő partjairól, csak úgy cikáznak bennem, felettem, alattam a kimondatlan szó-kísértetek. És az a bizonyos hal is fickándozik a hasamban. Fickándozott szinte végig, míg olvastam.

Tóth Krisztina: Pillanatragasztó

  „A sebek ajtókat nyitnak a testen, mindig kiszökik rajtuk egy kis lélek, alig maradt belül valami.” 


Elfeledtem Tóth Krisztina milyen lehangoló tud lenni... Vagyis, elfeledtem, hogy az élet milyen lehangoló tud lenni... Nehéz volt újra szembenézni vele, eltartott egy ideig, míg azt tudtam mondani, igen, így van, hát told... lökd az egészet az arcomba! Itt vagyok, és tűröm, sőt szinte már élvezem. Ha már mást nem tehetünk, legalább tudjunk nevetni, sírni, borzadni, viszolyogni magunkon/ magunktól.

Jodi Picoult: The Storyteller / Vezeklés

"You will ask me, after this, why I didn't tell you this before.
It is because I know how powerful a story can be. It can change the course of history. It can save a life. But it can also be a sinkhole, a quicksand in which you become stuck, unable to write yourself free. (...)
If you lived through it, you already know there are no words that will ever come close to describing it.
And if you didn't, you will never understand."




Van az a pont, mikor elfogy a szó, és elfogy a könny. Mert már nincs értelme. Csak megyünk, egyik láb, a másik után, fizikálisan irányított ösztönerőd, az agy és a szív lemarad, a porban hentereg. Agyonlőtték, megalázták. Nincs többé. A láb nem tudja miért megy. Erre programozták. A szív nem élheti túl, ami túlélhetetlen.
És a száj nem mondhatja el, ami elmondhatatlan... De Jodi Picoult, ahogy azt már tőle megszokhattuk, mégis megpróbálja... Nem is kevés sikerrel... 

De kik azok a Lisbon lányok?

A címben felvetett kérdés jó. A válasz pedig nem egyszerű. A Lisbon lányok nimfák. Szirének. Boszorkányok. Tündérek. Koboldok. Hárpiák. Mindenek, csak nem hétköznapi lányok. Még ha első látásra annak is tűnnek. Körüllengi őket valami borzongató északi fény, ami hol árnyékként vetül arcukra, hol dicsfénybe vonja mitikus alakjukat. Egyszerre taszítóak és vonzóak. A környékbeliek egyszerre tartanak tőlük, és vonzódnak hozzájuk, akaratukon kívül.

Róluk szól ez a történet. Az ő röpke földi létükről. Ebből nem csinál titkot a narrátor. Ha a cím még nem lenne elég árulkodó, rögtön a könyv elején közli, hogy a lányok nem érik meg a felnőttkort. Nekünk már csak az utat kell végigjárni, hogy lábnyomukból megtudjuk mi vezethetett idáig.

Toni Morrison: Nagyonkék

Ez itt a könyv. Sötét és kék és fehér. A lapjai zizzenősek. És ezek itt a szereplők. Claudia, Frida, Pecola, a három kurva az emeletről, és szappanfej atya és Cholly és ... Van, hogy boldogok, és van, hogy nem boldogok. Lássuk Pecolát! Nem kék a szeme. Kék szemet szeretne. Ki ad kék szemet Peccolának? Lássuk a kutyát! Ugat egy utolsót. Gyere, adj kék szemet! Gyere, és adj kék szemet Pecolának! A kiskutyák nem adnak kék szemet. Lássuk Cholly-t. Cholly nagyon kedves. Cholly, adsz kék szemet Pecolának? Cholly nevet. Cholly, elültetsz egy kis kék magot Pecolában, hogy kék szemek nőhessenek? Nőj kis mag, nőj... Nem nő bársonyvirág...

A könyvtolvaj, aki nem csak könyveket lop...

... Hanem szíveket is. Az enyémet mindenesetre jól elcsente. És összetörte. Rátaposott, majd felemelte, letörölgette, felrajzolta a falra, hogy aztán onnan is leessen, összetörjön, és kezdődjön elölről...  

Nem tudom miért vonz a téma. Talán szeretem magamat sanyargatni... De azt hiszem, tudnunk kell mi történt, hogy történt. Hiszen már csak ennyivel adózhatunk a sok "felesleges" halált halt ember emlékének.

Egy-egy személyesre szabott történten keresztül pedig még jobban fáj. Hiszen ha nem tudod ki az a Max, talán nem esik olyan rosszul a felvonulás. Nem esik olyan nehezedre elfordítani a fejed... És ha nem tudod ki az a Liesel Meminger nem érint meg annyira egy kislány, aki a tömegbe fúródik, és két kézzel kapaszkodik egy Max nevű zsidóba, akivel egymásnak az életet, a napfényt, és az olvadó hóembert jelentik.

Alice Sebold: Komfortos mennyország

Hiú ábrándokat kerget, aki azt hiszi, legalább a mennyország tökéletes. Legalábbis Susie Sailfish történetéből ez derül ki...

Évekkel ezelőtt láttam a könyv alapján készült filmet, ami bevallom nem hagyott mély nyomokat bennem. Olyan elvont maszlagnak tűnt... Aztán egy kolléganőmmel beszélgettünk könyvekről, és ő ajánlotta, mondván a könyv más, és jobb, mint a film, én meg, kíváncsi természet lévén (főleg, ha könyvekről van szó), gondoltam miért is ne adnék neki egy esélyt...

Torey Hayden: Szellemlány

„A valóságban az igazság győzedelmeskedése mindig kicsiny életek összezúzott romjain, tönkretett kapcsolatokat, összetört szíveket hagyott maga után.”

És bennem a könyv is ezeket hagyta, mert koránt sem voltam felkészülve arra, ami rám várt...

A gyermek, ha jól "használjuk" nyitott könyv. Még akkor is ha csukottnak, lelakatoltnak látszik. És muszáj, hogy olvassunk a sorok között, mert a világ, amiben felnő örökre tönkreteheti. Mi (felnőttek, szülők, nagyszülők...) vagyunk felelősek ezért. Sőt, szerintem gyermekeinket is jó, ha minél előbb érzékennyé, megfigyelővé tesszük környezetükkel szemben... Hogy más gyermek még csak ne is halljon olyan dolgokról, melyekről a könyvben szereplő Jadie sokszor hátborzongató természetességgel beszél...

Rachel Seiffert: Lore

Párom ajánlotta a könyvet, miután megnézte a belőle készült filmet, mondván, hogy ez nekem biztos tetszene...


 „Ez a semmi ideje háború és béke között. Mint a vizet taposni. Vagy visszatartani a lélegzetet, amíg elrepül egy madár.” 

A történet a második világháború végén játszódik, amikor Lorénak, miután édesanyjukat (Muttit) és édesapjukat (Vatit) külön-külön börtöntáborokba vitték, testvéreivel;  húgával Liesellel, ikeröccseivel Jürivel és Jochennel, valamint a karon ülő kis Peterrel Hamburga kell menniük a nagymamájukhoz (Omához). A feladat tehát roppan egyszerű, el kell jutniuk 'A' pontból 'B'-be...

Popcorn jelentések - Nyugalom

Ahogy beterveztem, még ma gyorsan "ledaráltam" a filmet is essünk túl rajta alapon, mert a könyv (értékelés: itt) annyira nyomasztott, hogy nem szerettem volna elnapolni, máskor átélni, újraélni az élményt...

Azt kell mondjam, hogy nem csalódtam Alföldi rendezésében. Véleményem szerint 80-85%-ban visszaadta a könyvet. A hangulatot főleg (na ugye, kellett ez nekem...) Most ma már körülbelül úgy érzem magam, mint egy hal, akit addig csapkodtak fejbe, hogy pont csak az utolsó ütés maradt el, és most majdnem holtan, némán ordítok...

Fojtogató, csontig hatoló nyugalom

Fojtogató és csontig hatoló

Ez a két jelző lüktetett végig a halántékomban, miközben olvastam...

Ez a könyv, nincs mit szépíteni, megalázza az embert. Kizsigereli, földhöz keni és csapkodja és közben kárálja, hogy "Rebeka repül", de rebekanemrepül. Nyakig, mit nyakig, fejbúbig döngöl a sárba, hogy aztán hajunknál fogva kiemelhessen és kezdődhessen minden elölről...

Zsöllye jelentések - Angyalok Amerikában

(Forrás: nemzetiszinhaz.hu)

Ismét egy délután a csodás panorámával bíró Nemzeti Színházban, és az Angyalokkal, akik nem csak Amerikában vannak...