Murakami Haruki műve egyszerre önéletrajz, esszékötet és gondolkodás a futásról, az írásról és az életről. Arról, hogy ő maga hogyan lett éjszakai jazzbár tulajdonosból regényíró, valamint szenvedélyes futó. Amilyen nyúlfarknyi kis könyvecske ez, olyan sokáig tartott elolvasnom, és olyan alap, ám mély igazságokat hordoz. Összességében vidám, pozitív írás olyan témákról is, mint az öregedés, a fájdalom, vagy a feladás. Február derekán kezdtem bele, és most, május végén, majdnem június elején fejeztem be. Zord, téli, csikorgó villamoson kezdtem olvasni, reggeli sötétben, és szikrázó, hirtelen túl forró nyárelőben fejeztem be. Nem baj. Hisz soha nem a tempó a lényeg, hanem a cél, és az odavezető úton látott és megélt dolgok. Ezt tudom, hiszem, és vallom, erről (is) szól a Futok a gondolattól blogom is.
„Lehet bármilyen hétköznapi egy tevékenység, ha napi rendszerességgel folytatjuk, az elmélyült szemlélődéshez vezethet.”
