Daniel Glattauer: Gyógyír északi szélre

"Írjon nekem, Emmi. Az írás olyan, mint a csók, csak ajkak nélkül. 

Az írás annyi, mint csókolni, de ésszel."

Nekem ennyit elég volt elolvasnom, hogy tudjam, akarom! És szerencsére nem kellett csalódnom, ugyanis a könyv végig tele volt ilyen, és ehhez hasonló üde, egyedi, lélekpezsdítő kis odamondogatásokkal írásokkal.

Legelső találkozásom a könyvvel az volt, hogy "csábító borító" és "csengő bongó"polcra tettem.

Miamona is belevág!

Elérkezett az idő!!!

Eddig csak olvasgattam, irigykedtem, vágyakoztam. Mostanra azonban megérlelődött bennem is, hogy Blogger legyek. Ó, párdon, Bloggerina! :) Hiába, ez a mai kor vívmánya, és ha már van, ne csak arra használjuk, hogy virtuálisan sörözzünk és "bökdössük" egymást!

A könyvszeretetemben tavaly nyomtam egy nagy restartot, amit az én drága barátosnémnak PuPillának köszönhetek! Mert neki köszönhetem, hogy megismerhettem a Moly csodáját is! És a blogjának is lelkes olvasója vagyok, voltam, leszek! :)

Most már belőlem is kikívánkoznak az élmények, kinőttem a moly-értékeléseket! És ez egy dolgot jelent: hogy kapcsolatom a könyvekkel immár tényleg életfogytig akarom, hogy tartson! :) Nem tudnék már elképzelni egy napot sem egy röpke, lopott, vagy hosszú, elnyúlós legális olvasás nélkül.

Hát így jött létre ez a blog! És remélem azért még tudok majd valami újat,Miamonásat nyújtani annak, aki idetéved! Páran, molyról már ismernek, ők nagyjából tudják mire számíthatnak. :)

Hát akkor vágjunk bele...

Ja, hogy már bele is vágtam? :O :)

Alessandro Baricco: Tengeróceán

Nem az első művem volt Bariccótól (szám szerint a harmadik), és most már egészen biztos, hogy nem is az utolsó! Arról már nem is beszélve, hogy ő is erősíti a férfi "szeretezők", azaz szeretett szerzők eddig még nem túl népes táborát! :)

Ez a könyvecske pont olyan kiszámíthatatlan, mint a tenger/óceán... Első olvasatra tündérmese felnőtteknek, egyedi, különleges, viccesebbnél viccesebb szereplőkkel, öröm, boldogság, letörölhetetlen mosoly az arcon; majd hirtelen, minden felkészítés nélkül egyszer csak átcsap véres, kőkemény küzdelembe az életért; utána jön még egy kis hahota, de közben fejbe vág, hogy te meg mit röhögsz, mikor ez inkább letaglózó, végül olyan „az őrület határán” arckifejezéssel hagy magadra, hogy ha nem egyedül vagy, félő, hogy fehér köpennyel próbálnak óvatosan megközelíteni.

Máté Angi: Mamó

Erre a kis gyöngyszemecskére is, ki más, mint PuPilla hívta fel a figyelmem! Én is bele akartam hát, ahogy drága barátném olyan szépen megfogalmazta "ringatózni a szavaiba". Szeretem az olyan könyveket, melyek lágyan ringatnak... Persze általában mindig eljön az a pont, mikor a kedves ringatások mögé nézek, és kipottyanok a bölcsőből, arccal a földnek, de visszamászok, és ringatózom tovább. Mert bár a szavak ringatónak tűnnek, ha mélyen belegondolunk...

"Csak néha mutatta a lámpásban a láng, hogy közénk jött a kint."

Dennis Lehane: Hideg nyomon

Aki nagy Dennis Lehane és férfi krimi rajongó, az lehet, hogy ezúttal jobb, ha nem olvassa tovább lányos csacsogásomat! :) Ugyanis sajnos ezzel a könyvvel csak megerősítést nyertem, hogy a krimi, méghozzá leginkább a férfi krimi nem nekem való…

Pedig Lehane népszerűségét elnézve, nagyon igyekeztem és szerettem volna én is szeretni, de sajnos – ezúttal legalábbis – nem jött össze… Sok helyen besokalltam, már-már a feladás határán tengődtem, de aztán szerencsére mindig jött egy-egy rész, ami valahogy mégiscsak átlendített a megannyi holtponton...

Efrájim/ Ephraim Kishon: Kezicsókolom'

Mostanában nagyon nagy hangoskönyv korszakomat élem. Jövök, megyek, térülök, fordulok, s fülembe nem a rock zubog... hanem a szavak. Idén elfogyasztottam már pár kis irodalmi fülbevalót, hiába, ha egyszer belejön az ember lánya...

Schäffer Erzsébet: Hajnali játékok

„Arra gondolt, milyen kevés az igazi alkalom. Amikor együtt… Igazán együtt! És mennyi a kényszer, mennyi a hétköznap, amiből milyen öröm néha kicsiholni az ünnepet.” 

„Nem tudom hogy van ez… Az ember össze-vissza él, rohan, szalad, azt hiszi csinál valamit. Néha aztán megáll egy pillanatra. Szinte semmi nem történik ilyenkor (…) És ez elég.”

„Semmi nem történik?

A legfontosabb történik ilyenkor.

A lélek exponál. Finom lemezén örökre ott marad minden.”

Alessandro D'Avenia: Fehér, mint a tej, piros, mint a vér

Már megint hogy került a kezembe ez a könyv... Beleszerettem a borítójába! Nem vitás! És alighogy megnyugodtam a felismeréstől, hogy hála a magasságosnak nincsenek benne vérszívók, jött a következő sokk, ami persze a címéből egyértelműen ki is derül: a rettegett, r-betűs, ma még leküzdhetetlen kórról van szó: rák, jobban mondva leukémia, azaz fehérvérűség. Azt tudni kell rólam, hogy én három fajta könyvet nem veszek a kezembe: vámpírosat, kalózosat és olyat, amiben valaki rákos. (Ez utóbbival persze tudatosan vagy nem tudatosan tettem már néhány kivételt. Az első kettőtől eddig sikerült távol maradnom. De cölibátust nem fogadok! :) ) 
Ezt a könyvet egy kistérségi könyvtár direkt a kedvemért szerezte be, miután annyi jót olvastam róla, így hát egyértelmű volt, hogy erőt kell vennem magamon, és még ha a Becéző szavak (amit egyébként nem voltam hajlandó végignézni, bezzeg az Acél magnóliákat, Édes mostohákat, Ősz New Yorkban-t igen...) vágatlan, rendezői verziója tárul is elém, tengernyi extrákkal kiegészítve, akkoris végig kell küzdenem magam rajta!

Egyet mondhatok: Megérte!

Schäffer Erzsébet: A temesvári lány

Olvasás után megfogadtam, hogy molyra nem írok róla! Nem is tettem. De akkor még nem volt blogom, és itt muszáj, hogy szerepeljen!

Kell, hogy olvassátok!

Kell!

Nektek kell!

Értetek!

Schäffer Erzsébetért!

A világért!

Nehéz szavakba önteni mit is kaptam én ettől az írástól, s magától a szerzőtől. Nehéz, de megpróbálom!

Szabó Magda: Az ajtó

„Az alkotni tudás – ahogy Szabó Magda írja – kegyelem eredménye”. Az biztos, hogy Neki nagyon nagy marokkal jutott ebből a kegyelemből, mindannyiunk örömére.

A Katalin utca után a második komoly Szabó Magda művem. Itt is csak úgy sodródtam az írónő szavaival, melyek néhol tőrdöfésként értek, de érdekes módon, „meg sem éreztem”, „a seb” ugyanis nem kezdett azonnal „vérezni”,” fájni”, csak kicsivel később, de akkor egyszerre öntött el a zsibbadt döbbenet. Ilyenkor bizony volt, hogy még vissza is kellett lapoznom, hogy elhiggyem, amit agyam kis ideje olvasott, de még fel nem fogott, pedig a koncentráció teljes és zavartalan volt.

Mosolygós szombat délután

Janikovszky Évát olvasni jó! (Hollári-hollári-hollári-hó:)) Ő az, aki bárhol, bármikor mosolyt csal az arcomra. Ez év novemberében történt, hogy egy molyos kihíváson felbuzdulva, egy egész délutánt az írónő "társaságában" töltöttem. :)

Az alábbi 5 kis szösszenettel sikerült mosolygásra bírni az arcomat...

Ingmar Bergman: Jelenetek egy házasságból

Régóta várólistán csücsült, most egy saját kihívás kapcsán került végre a kezembe.

Az örök téma: férfi és nő; a két pólus, mi hol taszítja, hol vonzza egymást, hol a kettőt egyszerre... Kiismerhetetlen, megfejthetetlen, beszabályozhatatlan, skatulyátlan, örök rejtély... vagy talán épp, hogy egyszerű, mint az egyszer egy, csak mi akarunk többet belelátni? Nos, bevallom nem tudom melyik az igaz, néha így érzem, néha úgy. Ez a dráma sem vitt közelebb a megoldáshoz... A férfi-női kapcsolatokról olvasni szerintem olyan, mint egy labda után futni, amibe, mikor elérjük, mindig belerúgunk egyet, így az soha nem lesz teljesen a miénk, viszont "kajtatás" közben legalább körülnézhetünk a világban. Tudom, hogy nem létezik tökéletes, végső megoldás a felmerülő kérdésekre, mégis jó újra és újra elmerülni benne.

"Külsőleg a férfiak és nők kapcsolata megváltozott. Talán. De a valóságban ugyanolyan, mint száz évvel ezelőtt. Nevetséges, nem?"

"Egész egyszerűen azt hiszem, hogy te meg én szeretjük egymást. Földi módra, tökéletlenül."

Wass Albert: A funtineli boszorkány

„Jó vagy és szelíd. Szeretni akarsz, és halált osztogatsz. Nem érzed a gyűlöletet, aminek eszközéül jöttél erre a földre.”

Nehéz összeszedni a gondolataimat e könyv kapcsán, mert leírhatatlanul nagy élmény volt, talán, sőt, azt hiszem biztosan életem eddigi legelsöprőbb erejű könyve...

Szégyen, nem szégyen, bevallom semmit nem tudtam Wass Albertről korábban, és a könyvre is legfőképp a címe miatt figyeltem fel. Gondoltam boszorkányos, misztikus, mesés, ide vele!

És amit végül kaptam, az alig megfogalmazható...