Stefan Spjut: Stallo

 „– Újabban félek a sötétben (...) Inkább magától a félelemtől félek... hogy megint meglátom. Ott a fák között. Megpróbálok nem is nézni arrafelé.” 

Azt a tanácsot kaptam, ha valami izgalmasra vágyom, válasszam a Stallót, én pedig izgalmasra vágytam (pedig nem gyakran szoktam), így hát választottam. Innentől magamra vessek, hogy meg is kaptam a magamét... :)

A történet egy füllesztő nyári napon indul, amikor egy nő, kisfiával egy sűrű, párás, szinte már fojtogatóan gazdag erdő mélyén lévő kis viskóba igyekszik. Hogy pontosan miért, nem tudjuk, csak azt, hogy már egy falomb leírásától is a torkunkban dobog a szívünk, mert érezzük, hogy van valami furcsa és megmagyarázhatatlan a levegőben. El sem kell jutnunk a hűtőszekrénybe pakolt denevérig, hogy ereinkben lüktessen a félelemmel vegyes kíváncsiság. Itt az erdőben aztán történnek dolgok, snitt, kameraváltás és tél!

Témázunk: Ha én ezt a klubban elmesélem...

E hónapban anekdotázunk. Minden és bármi, ami könyvekkel kicsit is kapcsolatos, és megér egy misét Témázást... Különös kalandok, veszélyes vagy éppen vicces könyvbeszerzések... Bár ez lenne az én igazi asztalom, mégis leblokkoltam elsőre. Legtöbbször itthon szeretek olvasni, a kanapén meg olyan sok kaland nem éri betűs-lapos barátaimat. :) Aztán az első, ami eszembe jutott igencsak pironkodtató, és nem is volt egyedül... 

Egyszer volt, hol nem volt, annyi biztos csak, hogy volt... az én drága nagyszüleimnek (a Pestimamának és Pestipapának) egy kis tanyája szép, zöld környezetben, roppanós cseresznyével, szúrós-savanyú egressel, részeges Viliszomszéddal, éjjelente olyan sötét szobával, amilyen tökéletes, mindent beborító, álmot hozó sötétséget azóta se találok, két fa közé kifeszített hintával, hangos, vidám füttyszóval, egyszer meg fej nélkül szaladgáló kacsával... Nyári, perzselő napokon, amikor az ebéd kirotyogta magát a gázon, és mindenki jóllakva szuszogott, az volt a szokás, hogy bevonultunk a kellemesen hűvös belsőszobába, elheveredtünk, és jóllakott pocakunkra könyvet emeltünk. 

Jessie Burton: A babaház úrnője

„(Mind) Egy reményekkel teli falikárpiton dolgozunk, amelyet nem más sző, csakis mi magunk.”

Női (elnyomott) sorsok, vallást, hitvilágot, nemi hovatartozást, rasszt célzó tabu témák, mindez a 17. századi költőien misztikus, csipkejégvizű amszterdami csatornák forgatagában. Röviden és tömören leírva ez A babaház űrnője. 

Nem csak babaházat, de tényleg művi gonddal szőtt, részletgazdag falikárpitot tart kezében az olvasó. Főszerepben Petronellával (Nellával), az egyszerű, vidéki lánnyal, akit a családja jó neve, ám kiürült kincsesládája férjhez kényszerít egy jómódú családhoz. Családhoz, igen, mert Nella nem csak Johannes Brandt-t kénytelen elfogadni hitveséül, de annak kívül tüske, belül bunda húgát, Marint is, a cserfesen naiv, pozíciójához képest nagyhatalmú cselédlányt, Cornéliát és bizony a szerecsen csupa elegancia és tudás Ottót is. No meg persze magát a csupa titok, csupa súly Brandt házat.

Négy évszak könyvei

Egyre népszerűbbek a pletykáknál is talán már gyorsabban terjedő book tagek, avagy körbeposztos bejegyzések. Én eddig csak párban vettem részt ~itt olvashatóak~. Nem tudom, volt-e már ilyen, vagy hasonló. Nagy a valószínűsége, hogy igen, ez esetben csak becsatlakozom a sorba, ha mégse, és tetszik, akkor pedig vegyétek-vigyétek bátran és szabadon! :) 

Megláttam ezt a képet egyik nap, és természetesen mi más juthatott volna az eszembe, mint a tavasz, és azon kezdtem gondolkodni, vajon van-e olyan könyv, amire kifejezetten rá tudnám vágni, hogy na ez maga A Tavasz! Gondoltam megosztom veletek is a kérdést, csak egy kicsit még továbbmenve, kíváncsi voltam/ vagyok, tudnánk-e mind a négy évszakra egy-egy telitalálat könyvet mondani, vagy akár többet. Hogy ne szaladjon el velem nagyon a ló, háromnál megálltam, pedig a sor még folytatható... :)