Barbara Constantine: Tom, kicsi Tom

Ahol Isten elvesz, ott mindig ad is. – tartja a mondás. Csak hogy sajnos ez visszafelé is igaz... Ahol ad, ott is el is vesz. Például hatalmas cickókat ad egy kislánynak, de észt törődést azt már nem. Ad egy picinyke magot a hasba, aki kikel, de a rendes tetőt, megélhetést megvonja. Így lehet, hogy Tom, kicsi Tom egy ütött-kopott lakóautóban él az anyukájával Joss-szal, és krumplit, répát, paradicsomot, almát no meg petrezsejmet lop, szigorúan így, pontos jével. Ül a furcsa szomszédok háza alatt, akik magázzák egymást, és akkor is udvariasak, amikor éppen veszekednek, és titokban nézi velük a tévét.

Marie-Aude Murail: Lakótárs kerestetik!

Az úúúgy volt, hogy vágytam valami rövidebb olvasmányra, úgyhogy jól megkérdeztelek titeket, ti pedig ajánlottatok jobbnál jobbakat – ezúton is köszönöm! Szemezgessetek ti is, nekem jó kis listám lett, amivel elleszek két hosszabb kaland között.

Aztán meg aaaz volt, hogy Alexa egyik ajánlására gúglizva, megláttam Marie-Aude Murail nevét, és nagyon ismerősen csengett! Nem véletlenül, hiszen, Oh, boy, hogy is felejthettem el, hogy én már olvastam tőle. Úgy fogalmaztam meg anno, hogy érzelemdús, bohókásan megható, és ennél jobb most sem jut eszembe, mert ez telitalálatosan bingó erre a könyvére is! És ezzel szerintem minden zemberke egyet fog érteni, aki olvassa.

Sarah Addison Allen: A csodálatos Waverley-kert

Sokszor megfogadtam már magamban, hogy igyekszem több olyan könyvet olvasni, amit férfi könyvmoly társaimnak is jó szívvel tudok ajánlani. Na, ez most nem az a könyv és nem az a poszt! :) Azért majd ígérem próbálkozom tovább...

Képzeljétek el, hogy van egy fa. Közönségesnek tűnő almafa, ami azonban rakoncátlan kis jószág, almákat dobál, leveleket hullat, rázkódik, nevet, huncutkodik, szomorkodik, örül. Aki ennek a fának a gyümölcsébe beleharap, megpillantja és minden ízében, színében átéli élete legjelentősebb eseményét. Legyen az bár jó vagy éppen rossz. Attól a pillanattól kezdve, az élete, akarva, akaratlanul e körül a pillanat körül forog. Ti mit tennétek, beleharapnátok az almába vagy inkább elásnátok a kertben?

Marie-Aude Murail: Oh, boy!

Befejeztem az utolsó mondatot, és most teljesen elengedem magam, lehunyom a szemem és csak annyit suttogok: