"A nevem Soledad. Ölelésre képtelen, erőtlen karral, haszontalan, nagy kézzel jöttem a világra egy olyan vidéken, ahol összeaszalódnak a testek. Anyám, mire végre be tudott húzódni egy fal mögé szülni, annyi homokot nyelt, hogy tele lett vele a vérem. A bőröm alatt homokóra pereg szakadatlanul. Ha meztelenül állnék a napon, talán látni is lehetne, hogyan folyik át rajtam a homok."
Így kezdi Soledad a történetet. És "a sok homoknak" pedig "egyszer vissza kell jutni a sivatagba."
Soledadnak pedig nincs is más kívánsága, minthogy megszabadulhasson ettől a homoktól, még akkor is, ha ez teljes ürességet von maga után...