Miamona irkál: Összefércelt mondatok

Nemrégiben volt egy kis játékom a facebookon, arra buzdítottalak benneteket, hogy osszátok meg velem az aktuális olvasmányotok 35. oldal 3. mondatát. Hogy miért pont ezt, fogalmam sincs, ezt dobta a gép, de hogy mit is szerettem volna ezzel, azonkívül, hogy vicces, érdekes mondatokat találjunk...  

Nos, arra gondoltam, ha jön az ihlet, akkor megpróbálok egy történetet írni, melyben elhelyezem az általatok idézett mondatokat. Örömmel jelentem, ez sikerült is! :) Egy tündéri mese(szeletke) kerekedett belőle. Ha van kedvetek, olvassátok el... 

Erskine Caldwell: Isten földecskéje

„A völgy városában koldus a szépség, s az erős férfiak vágyakozása olyan, mint a megvert asszonyok szűkölése.”  

Nem sokat tudtam a könyvről, csak úgy megtetszett a címe, és a fura borítója. Talán még a fülszöveget is csak ímmel-ámmal futottam át... Szinte az első lapoktól megfogott a nyers, senkit, de legfőképpen saját magát és a benne foglalt embereket és életeket nem kímélő humora. Egy család, akinek tagjai külön-külön próbálnak boldogulni az életben, ki ki saját hite, elképzelése, meggyőződése szerint. Ty Ty Walden, az apa, farmer, földjét pedig idestova tizen-huszonéve szerteszéjjel lukak és gödrök tarkítják; ő az arany megszállottja. Míg vele maradt fiai, Buck és Shaw időnként már feladnák, új, másabb, színesebb élet után néznének, azt keresik esténként kimosakodva a városban is egy-egy kártyaasztal és lány társaságában, addig apjuk rendületlenül hisz, bízik, remél, és mikor az ő hite is ingatag talajra téved, hát új formába önti. Az Isten földecskéjében az a jó, hogy az mindig az Istené. Attól nemesnek, jónak érzi magát az ember. S még az is jó benne, hogy akár percenként, és mentálisan mozgatható ide-oda, éppen ahogy a szükség kívánja... 

Bódis Kriszta: Carlo Párizsban

 „Az az élet jó, ami van, ha cigányélet is, mert nincsen jobb.” 

Carlo nem francia, mégis (a) Párizsban él. Csakhogy ez nem az a Párizs. Nem a fények városa. Itt húsz éve mindenki sötétben jár még a budira is éjjel. Itt egy kivénhedt, tépázott és ezerfelé osztott-cincált villanypózna az Eiffel-torony, ami nem szerelmesek csókját és felajzott turisták látványát szívja magába napestig, hanem a párizsiak mindennapos, hangos-szagos életét. A városka pereme ez, a gettó, amiről még talán csak Isten nem vette le a kezét, de sokszor az emberek ebben sem lehetnek biztosak.

Témázunk: Derékba törtek...

Képek forrása: Pinterest

E havi Témánk a derékba tört, azaz  félbehagyott könyvek. Ebben a kérdésben két fő táborra szakad a könyvmoly közösség: azokra, akik (szem)inuk megfeszítésével is kitartanak a végsőkig, mindenre elszántak, könyvet félbe nem hagynak; és azok, akik putty. Mely esetben a putty, könyvet félbehagyó, esetleg félre -tevő/-dobó/-hajító/-rugó cselekvésre irányul. Jómagam ezt a második tábort népesítem, de ilyen – amúgy szerencsére nem gyakori – alkalmakkor igyekszem csak egy kecses, női mozdulattal esetleg néhány nem túl nőies szóval ékesítve becsukni a könyvet, avagy nyomni egy bájos escape-et az e-olvasón.

Popcorn jelentések: A tenger dala / Song of the Sea

Rájöttem, hogy az Oscaros bejegyzésem óta (ahol egyébként frissítettem a nyerteseket is utólag) nem írtam Popcorn jelentést. Ennek legfőbb oka, hogy mostanában nem sok filmet láttam. Egy mesére viszont igencsak elcsábultam, és nem hogy nem bántam meg, de azt hiszem, egy újabb minden idők kedvencét avathattam! 

Leírása alapján A tenger dala / Song of the Sea, színes, dán-belga-luxemburgi-francia-ír animációs film. Ebből a soknemzetűségből, az ír dominál. Ha egyetlen szóban kéne összefoglalnom, nem érezném túlzásnak a lélegzetelállítót! A történet eredeti(nek tűnik), mégis lüktet az ír, ősi mondáktól, mitológiától, tündérektől, és mindezt nagyon nem Disney-stílusban. Félre ne értsetek, szeretek én a híres Disney-kből nem is keveset, elvarázsolnak, elringatnak még felnőtt fejjel is, de most, amit kaptam, arra egyelőre nehezen találom a szavakat...

P. L. Travers: A csudálatos Mary

Mint annyian mások, többek között én is Mary Poppinson nőttem fel, a könyv élménye azonban kimaradt, mivel egyenesen Julie Andrews óvó karjaiban és táncoló pingvinjei között kötöttem ki. Így aztán felötlött bennem a gondolat, hogy annyival tartozom ennek a csudálatos dadának, és megalkotójának, hogy – ha már csak így (f)elnőtt fejjel is –, de elolvasom.

Mondanom sem kell, szeles egy nap volt az, amikor kinéztem az ablakon, és megláttam, hogy kelet felől fúj a szél. Mint tudvalevő, a keleti szél csontig hatol, ám utazásra, jobban mondva érkezésre a legalkalmasabb, így hát helyet foglaltam a könyvolvasásra legalkalmasabb csodajárgányomban, az ó-ez-aztán-a-nem-mai-darab zöld fotelben, és uzsgyi!

Émile Ajar: Salamon király szorong

Salamon király, azaz Salomon Rubinstein túl van már a nyolcvanon, de haja színén kívül semmi más nem változott; tartása a régi, mint ahogy makulátlan eleganciája és élni akarása is. Jósnőhöz jár, hogy megtudja, mit tartogat még számára a jövő, vadonatúj fogsort csináltat, amivel a halál fertályába haraphat. A valaha élt, híres „nadrágkirály”, ma már SOS lelkisegély-szolgálatot üzemeltet lakásán. Megrögzötten hisz az emberekben, és fontosnak tartja történetüket. Nem az ismert emberekét, hanem a nevesincs, szürke arcokét, akik valaha éltek, szerettek, sírtak, nevettek, szorongtak, majd meghaltak, elmúltak, látszólag semmilyen nyomot nem hagyva maguk után. Hát pont értük, miattuk gyűjti Salomon úr a réges-régi képeslapokat, réges-régi randevú időpontokkal, helyszínekkel, melyek azóta már átalakultak, ledózeroltattak...

Jean huszonöt éves. Két lábon járó, autodidakta „enciklopédia”. Pofázmánya egyszerre régivágású, és marcona. Egyszerre idézi egy letűnt kor diadalát és mocskát. Egyszerre bizalomgerjesztő és pofozhatnékot kiváltó. Elkötelezett tisztelője és védője mindennek, ami kihalófélben van, így az egész rohadt emberiség ott csücsül a vállán. Salamon király bölcsen és azonnal észreveszi mindezt, ezért is fogadja fel Jeant, hogy álljon a szolgálatába. Öreg testben fiatal lélek, fiatal testben öreg lélek?

Martin Pistorius: Néma üvöltés

Martin Pistorius, a tizenévesek gondtalan életét élte, amihez hozzátartoznak a sérülések, kisebb-nagyobb betegségek, így egy egyszerű kis torokfájás is. Csak, hogy a torokfájásból, esetében némaság lett, a némaságból rohamos gyengülés, teljes és ijesztő leépülés, míg végül Martinból szellemfiú vált (Ghost Boy – ez az eredeti regény címe is). Az orvosok értetlenül álltak az idegen eredetű degeneratív betegség előtt, csak találgatni tudtak. Aztán egy idő után már azt sem. Csak elfogadták (beskatulyázták) Martint olyannak, amilyen. Betegnek. Értelmi fogyatékosnak. Éber kómásnak. Egy élőhalottnak. Két évet jósoltak neki. Ez be is igazolódott, csak kicsit másképp, mint jósolták. Két évig, Martin teljesen elszakadt a külvilágtól, még pislogással se tudta jelezni, hogy – saját elméjébe és testébe zárva ugyan, de – él. Csak hogy a két év után nem a halál jött el, hanem a lassú és fájdalmas újjászületés.

Miamona irkál: Az utolsó ajándék

A kép csak illusztráció, nem az
eredetileg használt.
Forrás: Pinterest
Szerkesztve itt: Photobucket

Nemrég fejeztem be Gaura Ágnes: Embertelen jó című novelláskötetét, és mint már a bejegyzésben említettem, rögtön az első történet – Advent után – megihletett, így én is írtam egy kis szösszenetet. Az eredeti novella egyperces, az enyém egy kicsit hosszabb. Az eredeti előszavából megtudjuk, hogy bár Ágnes nem szokott képeket használni ihletforrásként, két írótársával mégis kipróbálták a képasszociációs írástechnikát (amit amúgy én imádok!), így született a válogatásban található remek kis egyperces. „Minden kép egy történet rögzült pillanata.” – Ezzel teljesen egyetértek. Itt a kiválasztott kép apró, fekete szalaggal átkötött, fehér dobozkákat ábrázolt. Szerintem nincs ember, aki legelőször ne valamiféle ajándékra asszociálna. Én is e mentén, és persze Ágnes története mentén indultam. És hogy hol kötöttem ki… Ha van kedvetek, olvassátok el! És a novelláskötetet is, mert... nos, Embertelen jó! :-)

Gaura Ágnes: Embertelen jó

 „(...) az emberiség mindig épp olyan angyalt kap, amilyet megérdemel.” 

Magyar vámpírkerülőnek, magyar vámpironkodást! 

Jött a nagy-nagysikerű Twilight, én pedig mentem, egyenest a másik irányba. Kijelentettem, hogy én márpedig soha... semmilyen formában... vagy szakadjon rám a plafon! Nos, ahogy így a fejem fölé nézek, pár repedésben kiegyeztünk, testi épségem így megmaradhatott. Kis lépés ez a vámpírtársadalomnak, de hatalmas ugrás nekem. Mert bizony, én, Miamona, tetteim teljes tudatában, (többek között) vámpírokról (is) olvastam Gaura Ágnes novellagyűjteményében, és nem csak hogy olvastam, de embertelenmód élveztem is! Mert ez nem csak Embertelen jó, de félelmetesen jó! Ki gondolta volna, hogy a fővárosban töltött első szedett-vetett, mégis talán a szívemnek legkedvesebb karácsonyt egy vámpíros történet fogja felidézni bennem... Azt is mondhatnám, vérig hatódtam!