Martin Pistorius, a tizenévesek gondtalan életét élte, amihez hozzátartoznak a sérülések, kisebb-nagyobb betegségek, így egy egyszerű kis torokfájás is. Csak, hogy a torokfájásból, esetében némaság lett, a némaságból rohamos gyengülés, teljes és ijesztő leépülés, míg végül Martinból szellemfiú vált (Ghost Boy – ez az eredeti regény címe is). Az orvosok értetlenül álltak az idegen eredetű degeneratív betegség előtt, csak találgatni tudtak. Aztán egy idő után már azt sem. Csak elfogadták (beskatulyázták) Martint olyannak, amilyen. Betegnek. Értelmi fogyatékosnak. Éber kómásnak. Egy élőhalottnak. Két évet jósoltak neki. Ez be is igazolódott, csak kicsit másképp, mint jósolták. Két évig, Martin teljesen elszakadt a külvilágtól, még pislogással se tudta jelezni, hogy – saját elméjébe és testébe zárva ugyan, de – él. Csak hogy a két év után nem a halál jött el, hanem a lassú és fájdalmas újjászületés.
„(…) elmém elevenen vibrál, bukfencezve és cigánykerekezve igyekszik szétfeszíteni béklyóit, és ragyogó színpompát varázsol a környező szürkeségbe. Ezt azonban sajnos senki sem tudja, mert nem tudok megszólalni. Mind azt hiszik, üres kagylóhéj vagyok csupán.”
Forrás |
A tizenhatodik születésnapját megelőzően tért magához. Egyszerűen csak felébredt a tudata. A teste azonban még tovább szunnyadt. Martin, mint valami bizarr álomban, szinte kívülről látta magát, mint egy szellem, aki hallja, hogy róla beszélnek, tizenhat évet emlegetnek, az arcát borotválják, ám ő nem érti mi történt, hisz az imént még kisfiú volt… A legfélelmetesebb az egészben pedig, hogy ez az óriási, hatalmas, gigászi ébredés, engedetlen teste miatt, a környezete számára teljesen láthatatlan maradt. Így hát Martin, szó szerint némán üvöltött… És az út, ami pokolból az „átlagos” mindennapokba vezet, rosszindulattal, emberi gonoszsággal, szívtelenséggel van kikövezve…
„Mintha millió apró darabra törtem volna, és a millió darab mind külön-külön, egyenként sajog.”
Martint egy speciális otthonba adták, ahol foglalkoztak vele jó, kevésbé jó és mérhetetlenül embertelen emberek is. Állapotának „köszönhetően” hallott titkokat – hisz nem tudták, hogy érzékel; elszenvedett súlyos testi fájdalmakat – senki nem fordította meg éjszaka, nem törődött vele, forró-e az étel, amit a szájába tömnek, fáj-e, ahogy megfogják; és lelki fájdalmakat egyaránt. Egy másik otthonban, ahová szerencsére csak ritkán, évente egy-kétszer adták be kihasználták, megalázták, szexuális segédeszközként használták, és neki nem maradt más menekülője, mint saját, belső kagylóhéja és a fantázia világa. Ám minden szenvedések között a két leghatalmasabb: a Magány és a tehetetlenségből (is) táplálkozó Frusztráció voltak. Ő azonban, még így sem adta fel!
„A Frusztráció sziszegő, gonosz szipirtyó, ráadásul mindenevő is. A Félelmet csupán a gyomrodban érzed, a Magányt a hátadon cipeled, a Frusztráció azonban a mellkasodból indulva, a beleiden végighaladva az egész testedet birtokba veszi. Ha megfertőz, valamennyi molekulád reszket a dühtől.”
Forrás |
Végül egy, a kedves ápolók közül, aki bejáró masszás terapeutaként dolgozott, és aki nem csak egy darab gyurmának tekintette a fiút, belenézett a szemébe, és meglátta benne a fényt. Ő volt Virna, és általa, illetve saját szülei rendíthetetlen rendíthető, de újra és újra fellángoló kitartása által indult meg Martin az úton, vissza az igazi életbe.
Ezen a hosszú és rögös úton követhetjük végig Martint. A könyv rövidke fejezetekből tevődik össze, melyek nagyjából kronologikusan követik egymást. Nyomukban egy-egy szeletkét kapunk a borzalmakból és örömteli pillanatokból egyaránt, melyekből kirajzolódik a nagy egész. Egy küzdeni tudó és akaró, életigenlő fiú, majd férfi sorsa.
„Álmaink határait önmagunk jelöljük ki. Egyetlen dolog fontos csupán: az, hogy mindenki a saját álmát álmodja!”
Helyenként fájdalmas volt. Örültem a nyúlfarknyi fejezeteknek, hogy sokszor meg lehetett állni, levegőt venni. Az írás lecsupaszított, érződik rajta, hogy nem fikció, de ettől lesz hitelesebb. A kötet végén található fotók pedig még személyesebbé teszik. Sokszor lapoztam hátra, hogy belenézhessek ennek a tisztalelkű fiúnak a szemébe. Pillanatokban, amikor mertem, és tudtam.
Mi az üzenet? Elcsépelt, de a bajba jutott, szenvedőknek az egyetlen megváltás: Van remény! Csak hinni kell, és kitartani. Nem rendületlenül. Meg szabad, sőt kell rendülni. A mélybe merülni, hogy ismét, tiszta tüdővel a felszínre törhessünk. Ahol talán, ha szerencsénk van, várnak ránk... Ahogy Martinra is vártak sokan, köztük az igaz szerelem.
Martin és felesége, Joanna, mögöttük pedig a már megjelent könyv – Forrás |
„Mosolyog. Végre megnyugszom. Soha többé nem törődöm a múlttal. Ami volt: elfelejtem. Csakis előre tekintek, a jövőbe. Itt van! Jön. Közeledik, egyre csak közeledik – hozzám.”
Forrás |
~ Értékelés: 10/9 Ez a pont, szigorúan, mint szellemi terméknek, könyvnek jár, hiszen az ilyen történeteket értékelni nem lehet, nem kell; felbecsülhetetlenek. Fájdalmas olvasni, ugyanakkor erőt és reményt csepegtet az emberbe. Ezért hívom én az ilyeneket reménykönyvnek, illetve Martin esetében, megbocsátáskönyvnek is. Bőven volt/van mit megbocsátania, még saját – ugyancsak emberből gyúrt – szüleinek is, akiket (jó párakkal ellentétben) hibáztatni nem lehet. Martin kálváriája megint csak rákényszerít, hogy körülnézzük a saját házunk táján, mit is hívunk igazi szenvedésnek, kétségbeesésnek, és egy kicsit – még ha csak ideig, óráig is – átértékeljük a dolgokat, és észrevegyük azokat, amik, és akik igazán számítanak.
Kiadta: Athenaeum, 2013
Fordította: Mente Éva
Eredeti cím: Ghost Boy
Eredeti megjelenés éve: 2011
Terjedelem: 288 oldal
Terjedelem: 288 oldal
Ma kezdtem el, és tényleg nagyon haladós az apró fejezeteivel! :) Szomorú, de jó benne látni a reményt.
VálaszTörlésAz anyával kapcsolatban... huhh, kemény, és embertpróbáló lehetett a megbocsátás.
Én is lapozgatok a fényképekhez. :)) Nagyon jó az eredeti cím is, akár az is lehetett volna.
Várom a te írásod is róla akkor! :)
TörlésIgen, kemény, de tényleg tele van reménnyel.
Nekem kivételesen jobban tetszik a magyar címe. Sokkal kifejezőbb, erőteljesebb, jobban elárulja mire készüljön az ember.
Nemsoká jön! :) Már a felénél járok, és bizony néha megszorongatja a torkom, pedig egyébként vannak az írással magával apróbb problémáim, de a történet, és az ember mögötte teljesen magával ragad.
TörlésNekem még mindig jobban tetszik a Ghost boy, mert az üvöltés már túl erőteljes... Persze kifejező nagyon.
Volt benne egy-két momentum, ahol még az üvöltés sem elég kifejező szerintem, majd a végén meglátjuk hogy érzed... de ezen nem fogunk összeveszni. Igen... az írás... erre írtam, hogy érezni, hogy nem fikció, a stílus nem egy mesterségbeli íróra vall, még akkor sem, ha volt hozzáértő segítsége, de ettől nekem csak hitelesebb lett.
TörlésÉs... igazad van.
TörlésTudtammondtam...
Törlés