Viviane Villamont: Kisdarázs

„Nevetve tűrd, szíved ha fáj, 
Nagy bár a kín, ne kiabálj! 
Törvényünk ez…”

Muszáj pár kérdéssel indítanom:

~Miért, miért hiszik a felnőttek, hogy a gyerekek ostobák? 

~Miért, hogy eredendően bűnösök? 

~Miért, hogy a szüleik kudarcaikért, hibáikért, bűneikért, gonoszságukért, kapzsiságukért nekik kell megfizetni? 

~Miért vetítik ki rájuk ocsmány, sötét énjüket? 

~Miért tiporják el őket, csak mert a szemükben olyan tisztaság fénylik, amit ők már régen elfeledtek? 

~Miért hiszik, hogy ha önmagukat be tudják csapni és kényelmes hazugságba ringatni, akkor ennek majd ők is bedőlnek? 

~Miért nem hiszik, hogy sokkal többet látnak és megértenek a világból, mint mi valaha is fogunk? 

Csupa miért, és sehol egy válasz...

Delphine de Vigan: No és Én

„Mielőtt Nóval találkoztam volna, azt hittem, az erőszak a kiabálásban, az ütésekben, a háborúban, a vérben van. Most már tudom, hogy erőszak a csöndben is van, hogy szabad szemmel néha láthatatlan. Erőszak az idő, ami befedi a sebeket, erőszak a napok kérlelhetetlen láncolata, a visszafordulás lehetetlensége. Erőszak, ami kicsúszik a kezünkből, ami hallgat, nem mutatkozik, erőszak az, amire nincs magyarázat, ami örökre átlátszatlan marad.”

Nyilvánvalóan nem lehet a világ összes hajléktalanját megmenteni, és egy fecske kislány sem csinál nyarat. De mikor olyasvalakivel találkozol, aki megért és elfogd olyannak, amilyen vagy; lógó cipőfűzővel, látszólag értelmetlen, lényegtelen kérdésekkel, furcsa szokásokkal, akkor nem lehet csak úgy szó nélkül továbbmenni. Hiszen ezt keresi mindenki. Ezt a szerelemben, barátságban, házi kedvencben...

Mint a fekete szurok...

Képzelj el egy helyet, ahol a falnak nem csak füle van... 

Ahol az idő lecsorog a falakon. 

Ahol minden éjjel, éjfélkor vége van a bálnak, s közben folyik tovább, némán, üvöltve. 

Ahol semmi nem az, aminek látszik, vagy ha mégis, az csak még rosszabb...

Ahol legnagyobb vágyad, hogy csatakosan, reszketve, de felébredhess végre.

Ahol magányodból, félelmeidből, emlékeidből új erők lakmároznak. 

„Megint járkáltam álmomban kedvesem. Az emberi szörnyetegektől félek.”

Igen, pont ebben rejlik King ereje. Az emberiességben! Olyan emberi szörnyeket teremt, amit az agyunk, ha nagyon alámerül, akár valósnak is hihet... Miért is ne őrülhetne meg valaki a világtól elzártan, a hegyek jeges szorításában!? Hát persze, hogy megőrülhet, sőt, sok esetben meg is teszi...

Test/vér

„Ha érezve értenéd,  
Amit mondok: minden csillag üzen  
És iszony a szava,  
Nem felelnél így nekem akkor:  
’De szép az éjszaka! ”*

(Forrás: we♥it.com)

Mint azt korábban már írtam, rákosokról szóló könyvet nem, vagy csak csak nagyon ritkán veszek a kezembe. Jodi Picoult viszont már régóta birizgálta a fantáziámat, mert mindenhol csak jókat olvastam róla, és azt, hogy A nővérem húga a legjobbnak tartott műve, így hát, gondoltam magamban egyet és belevágtam...

Szumma szummárum 2011

sarahwilkins.net

2010 végével, de főleg 2011-el új időszámítás kezdődött nekem az olvasás terén! Egész egyszerűen annyi történt, hogy elkezdtem rendszeresen és sokat olvasni, az addigi rendszertelenül és keveset helyett. Ezt legnagyobb részben az én drága barátosnémnak PuPillának köszönhetem, aki nem adta fel a reményt, hogy belőlem is igazi könyvmolyt faragjon, és ehhez első lépésnek stílszerűen bevezetett engem a moly világába, ami keretet, sok-sok pluszt és könnyebb navigációt ad az egésznek. Plusz egy jó kis közösséget és ezermindenmást...

Eljött a számadás ideje és én nem szégyenkezem. Szerteágazó érdeklődésemnek és a minden oldalról érkező, bombázó impulzusoknak köszönhetően, úgy érzem, szép, színkavalkádos palettát sikerült rittyentem. :)

Hát lássuk akkor mi került terítékre...

Paolo Giordano: A prímszámok magánya

„Mattia úgy vélte, hogy Alice meg ő éppen olyan, mint két ikerprím, magányosak és elveszettek, közel egymáshoz, de nem annyira, hogy tényleg összeérjenek.” 

Ez tökéletesen leírja kapcsolatomat a regénnyel! Mi is közel voltunk egymáshoz, mégsem értünk össze... 

Úgy érzem, sikerült az évet egy meglehetősen ellentmondásokat generáló művel kezdenem. Remélem az évem többi része nem lesz ilyen... (de... úgyis ilyen lesz...)

Az olasz írókkal nemrég kezdtem el ismerkedni, először Alessandro Baricco, majd név rokona, Alessandro D'Avenia kapcsán. 

A stílus egyedisége az, ami mind két író esetében feltűnt, és ami ebből a könyvből sem hiányzott, de itt jön egy nagy DE!

Szabó Magda és a gyermekkor feneketlen kútja

„Kell hogy egy ponton, egy bizonyos ponton ne csak munkatársa, de áldozata is legyek az alkotónak, hogy eldőljek előtte, mert eltalált, és úgy pusztuljak bele az általa kapott élménybe, hogy ne is sejtsem egész világosan, mi hát a fegyvere.”

- Arany Jánosról írta ezt Szabó Magda, pedig igazából magáról (is) beszélt... Én legalábbis pont így vagyok vele...

„Először hallottam Arany Jánost beszélni, nem hozzám szólt, személy és név szerint, ám szavaira szűk tudatom kétségbeesve mozgolódni kezdett, tépte, tágította magát, hogy követni tudja.”