Caro Claire Burke: Aranykor

Mostanában egyre többször futottam bele a tradwife-okról szóló YouTube videókba, majd mindez oda csúcsosodott ki, hogy megláttam ezt a könyvet. Mivel érdekelt a téma, azt mondtam, ide nekem a könyvet is!

De mik is, vagy inkább kik is azok a tradwife-ok? Ha csak a könyv érdekel (bár itt szerintem nagyon fontos ez a háttér), akkor görgess lejjebb. 

A tradwife az angol traditional wife, vagyis hagyományos feleség rövidítése. Egy olyan, főleg a közösségi médiában terjedő irányzatról van szó, amelyben a nők a hagyományos női szerepeket, a háztartás vezetését, a főzést, a gyereknevelést és a férjről való gondoskodást helyezik a középpontba. A tradwife-tartalmakban gyakran jelennek meg a tökéletesen rendezett otthonok, a házi készítésű ételek, a csinos ruhák és az idilli családi élet képei. 

Shelby Van Pelt: A boldogságnak nyolc karja van

Az úúúgy volt, hogy fogműtét utáni lábadozásban szerettem volna valamit, ami kedves, nem durva, eltereli a figyelmem egy kicsit, és mivel nem sokat tudtam aludni, így az olvasás nem igazán ment, úgyhogy a legegyszerűbb "szerhez" nyúltam, és a Netflixre menekültem. Ott már eddig is volt valami polipos doksi, ami érdekelt, de ez most egy film volt, ráadásul Forrest Gump mamájával (Sally Field) a főszerepben, szóval megnéztem. És igazából meg is kaptam, amire vágytam.

Aztán megtudtam, hogy könyvből készült, és megkérdeztem az AI-t, vajon tud-e még újat adni a könyv a film után, és azt a választ kaptam, hogy igen, úgyhogy belevágtam...

És tényleg kaptam újat, mást. Apró részleteket, és Marcellus, a polip még több szempontját. Viccesnek hangzik egy könyv, amiben egy polip a narrátor, de én nagyon megszerettem ezt a bölcs lényt. De ne szaladjunk ennyire előre...

Joanne Harris: Szederbor

...avagy: Bor, mámor, Joanne Harris:
Emlékszem, régen sosem értettem a nagy hűhót, amit egyesek a bor körül csapnak. Ezt a nagy mítoszt és szenzációt és hozzáértést... Zsenge koromban, speciel nekem csak arra volt jó, hogy elbóduljak, és csakis az édes változatokat nem köptem ki. Azon belül tőlem lehetett olcsó vagy kannás, kevertem kólával vagy Schweppes naranccsal. Aztán jött a fröccsös korszak, ahol már elkezdtem a bor ízére is figyelni a hatása mellett... Aztán mire közel harminc lettem valahogy engem is elért ennek az egésznek a szele... Elszürcsölni egy-egy pohár testes, minőségi, száraz vörösbort, amit már eszemben sincs  keverni vagy kiköpni, miközben elgondolkodik az ember az élet értelmén és miértjein. Különösebben nem értek hozzá még ma sem, bár nagyon szeretnék, de olyanokat már én is tudok mondani, hogy milyen kerekdeden fűszeres, meg érezni a lankák zamatát. És közben el is hiszem a lankákat egytől-egyig... :D

Matt Haig: A ​fiú, akit Karácsonynak hívnak

„De bárhogy hívd az öreget, a lényeg, hogy ismered. Pedig volt idő, amikor senki még csak nem is hallott róla, mert még csak egy Nikolas nevű kisfiú volt, aki a nagy semmi, pontosabban Finnország kellős közepén élt, és semmi köze nem volt semmilyen csodához azon kívül, hogy hitt benne. Gyerek volt, aki alig ismerte a világot, csak azt tudta, milyen ízű a gombaleves, és hogy az északi szél hideget hoz. Szerette a meséket, és csupán egyetlen játéka volt, egy tarlórépából farigcsált baba.”

Már majdnem februárt írunk, de ez a könyvecske még csak most jutott odáig, hogy elolvassam. Igaz, hogy karácsonyi ráhangolódásnak szántam eredetileg, de talán így még jobb is. Ugyan ki szabja meg, hogy karácsonyi történeteket nem élhetünk át az év bármely szakában?! A január-február amúgy is elég lehangoló tud lenni, a nagy szürke, köd és szmog foltozta kabátjával, jéghideg leheletével. Délutánonként már érezzük ugyan, hogy a világosság próbálkozik, de a hideg még mindig makacs, mint egy rossz rénszarvas... Ilyenkor különösen jólesik bevackolódni, egy forrón gőzölgő bögre és könyv társaságában. Senki nem néz oda, ilyenkor aztán lehetünk szentimentálisak vagy hóbortosak, vagy egész egyszerűen csillogó szemű gyerekek, akik mesét akarnak. Még akár 30,40,50... felett is. 

Edith Pattou: Északfi

Téli, karácsonyi hangolódásnak kívántam meg a könyvet, és abszolút bejött! Még akkor is, ha a karácsonyon jócskán túlnőtt az olvasása. Tökéletes téli olvasmány, meselelkű felnőtteknek és fiatal felnőtteknek. Pont, olyan, mint a december és január... Hol csillogó csodavilág, hol süvítően kopár, hol nyomasztó, hol pedig ingergazdag. 

A történet, egy norvég tündérmese, az East of the Sun and West of the Moon (A Naptól keletre, Holdtól nyugatra - a Szépség és a Szörnyeteg is ebből ered) vonalát követi és szövögeti keresztbe-kasul. Az eredeti mesét nem ismertem, így kellemes, és izgalmas meglepetés volt minden történés. Északi világgal, mondákkal és babonákkal díszített, izgalomtól feszülő mese mindazoknak, akik újra át akarják élni milyen volt csillogószemű gyermekként várni és átélni a csodát. 

James Bowen: Bob, az utcamacska

Aki ismer, az most meglepődve látja, hogy a borító és cím bizony tényleg azt rejti, amit rejt; egy cicás történetet. Nem vagyok egy nagy macskarajongó, de bizonyára csak azért, mert hűvös, zsémbes, dacos, felsőbbrendű viselkedésük rám időnként épp annyira jellemző, s két dudás ugye, mint tudjuk... Igaz, nem is sok kontaktom volt cirmosokkal, de amikkel akikkel volt, azok elég furán viselkedtek... Emlékszem, amikor például tanulmányi kirándulásra vittek általános iskolában, és különböző családoknál laktunk, az enyémek házában mindenhol, de szó szerint mindenhol macska volt; az ágyon, a fotelban, a konyhapulton, a mosdókagylóban... Az egyikkel egész jól összebarátkoztunk, gondoltam én, esti közös tévénézés közben odaadóan simogattam, ám ez kisvártatva horrorba fordult, ugyanis amint abbahagytam, a cicamica mérgesen fújt rám, és karmolt... Aztán egyszer, amikor az amúgy is nagyothalló háziak nem látták, hallották, hatalmasat fújtam és vicsorogtam a kandúrkára, aki rögtön tudta merre hány óra, és többet nem hogy simogatást nem kért, de a szobából is kivonult, ha én bevonultam.

Mitch Albom: Öten ​a mennyországban

Megmondom őszintén, hogy valami kis tingli-tangli, hepehupára számítottam, sőt, egyenesen azt gondoltam, gyermek-, de legalábbis ifjúsági könyv. Nem olvastam el a fülszöveget, csak a cím valahogy úgy megtetszett, ezért már jó pár éve ott csücsült a könyv a várólistámon. Amit végül kaptam, csalódás...

De szerencsére abszolúte pozitív!  💗 💗 💗

Hendrik Groen: Lesz ez még így se

Szerintem van abban rizikó, ha egy könyvet, egy másik, korábban megjelent, sikeresnek mondható könyvvel próbálnak eladni. Nem beszélve róla, ha kettővel. Egyrészről jó, mert az ember be tudja lőni jobban, hogy vajon passzol-e az ő ízléséhez – már ha hiszünk a hasonlításnak –, másrészt a mérce így már magasan van. Sajnos vagy nem sajnos, bár sosem gondoltam volna, hogy egyszer én is beállok a fangirlök táborába, Fredrik Backman óta nekem nagyjából bármilyen könyvet lehet ajánlani, ami így vagy úgy de hozzá, a stílusához, témájához köthető. Pontosan így landolt nálam, a 83 és 1/4 éves Hendrik Goren titkos naplója, azaz a Lesz ez még így se. És hogy vajon lett-e ez így vagy se... Mindjárt kiderül!

„Szeretem, ha nem vesszük a szükségesnél komolyabban a dolgokat. Túl sok ember van, aki túl fontosnak gondolja magát, vagy azt, amit csinál. Pedig senki sem több, mint homokszem a sivatagban, mint porszem a világegyetemben.”

Fannie Flagg: Sült ​zöld paradicsom

Már megint sült, még mindig zöld és persze, hogy paradicsom! Számomra azonban már nem csak Feltételes megálló! Megfogadtam, hogy több posztomban nem jajongok a hosszú-hosszú olvasási hanyatlásomról, de azt hiszem, ez vezetett engem vissza Whistle Stop-ba. Vágytam valamire, amiben nem csalódhatok. Nos, meg is kaptam, újfent! Aki még mindig nem olvasta, annak üzenem: nem érdekel hányszor kell még újraolvasnom, és bejegyzést írnom róla, higgyétek el, kimeríthetetlen kincsesbánya ez. Aki pedig enged a kedves erőszaknak, ám nem találja szíven úgy, mint engem, nos, az értékelje lelkesedésemet és elfogult elköteleződésemet, és keressen egy másik jó könyvet. Ha nagyon jót találna, persze szóljon nekem is! :) Ja, és nem mellékesen, most vettem észre előző bejegyzésemből (itt ni), hogy a korábbi újraolvasás is válság utáni defibrillátor volt. Ennyi. Megvan az ellenszérum! Marjatok csak betű-vedlett kígyók, ahogy akartok...

Elif Shafak: Az isztambuli fattyú

„Az élet véletlen egybeesésekből áll. A véletlen és az egybeesés nem ugyanaz. Ahhoz, hogy az ember ezt megérthesse, néha szüksége van egy rossz dzsinnre.”

Ki vagyok? Miért vagyok? Honnan vagyok? Hová tartok? Miért tartok? - Közhely vagy sem, ezek a kérdések, így vagy úgy, egyszer mindenki életében szép kacskaringós kérdőjelet kapnak a végükre. Vannak azok a szerencsések, akiknek már egészen korán tiszta az útjuk és egyértelműek a gyökereik is. Vannak, akik kicsit több munkával, de még időben rátalálnak a válaszokra. Vannak, akiknek az újra és újra megérkező válaszok egymás fejére ugrálnak, mint vásott kölykök az ágyban, takarodó után. És vannak olyanok, akiknek az egész életük ezek körül forog...

Karin Alvtegen: Szégyen

Sajnos nálam beütött a (közel) teljes uborkaszezon, ami az olvasást illeti. Ezért sem könnyítettem meg a dolgom Karin Alvtegen könyvével. Nyomasztó, helyenként torok, gyomor és szívszorító élmény, amivel csak apránként tudtam haladni, minden reggel a metrón. Mégse tudtam abbahagyni. Tudni akartam kinek mi lesz a sorsa...

Karin Alvtegen nevével már többször találkoztam, és bevallom, az eredeti szándékom az volt, hogy egy jó kis skandináv krimivel kipipáljam a kihívásom egyik, még hiányzó pontját. Hát ez most nem jött be. :)

Markus Zusak: Az üzenet

„A teljes nevem Ed Kennedy. Tizenkilenc vagyok. Kiskorú taxis. Sokban hasonlítok a legtöbb fiatalra a városnak ezen a peremkerületén: nincs valami sok kilátásom vagy lehetőségem. Emellett többet olvasok, mint kéne, és kifejezetten pocsékul megy a szex és az adóbevallás. Örvendek a szerencsének.”

Hogy e könyv üzenete célba érjen, két emberre van szükség. Ed Kennedy-re és Rád! Ed Kennedy adott, hisz ő a főszereplője ennek a roppant különös történetnek. Így, innentől kezdve, Rajtad áll vagy bukik a dolog!

„Talán mindenki képes túllépni önmagán.”

Ez az alapfeltevés. Hogy igaz-e, azt mi magunk döntjük el!

Zsöllye-Hangjegy jelentések: Semmi konferencia

Kép forrása

Ha megkérdeznétek, mi történt velem április 26-án este, az Erkel Színházban, nyugodt szívvel azt mondhatnám, hogy semmi, és ebben minden benne lenne! Na, ne ijedjetek meg, nem szedtem tudatmódosítót, (ha csak a zenét nem nevezhetjük annak...), csupán csak annyi történt, hogy volt szerencsém szem-, fül- és szívtanúja lenni a Kiscsillag Semmi konferenciájának.

A húzóerő számomra, nem titok, Pásztor Anna volt (Anna and the Barbies), aki maga is részt vett (de még milyen részt!) a produkcióban, ám ennyire ne rohanjuk előre... Kezdjük ott, ahol a semmi kezdődött...

Marie-Aude Murail: Lakótárs kerestetik!

Az úúúgy volt, hogy vágytam valami rövidebb olvasmányra, úgyhogy jól megkérdeztelek titeket, ti pedig ajánlottatok jobbnál jobbakat – ezúton is köszönöm! Szemezgessetek ti is, nekem jó kis listám lett, amivel elleszek két hosszabb kaland között.

Aztán meg aaaz volt, hogy Alexa egyik ajánlására gúglizva, megláttam Marie-Aude Murail nevét, és nagyon ismerősen csengett! Nem véletlenül, hiszen, Oh, boy, hogy is felejthettem el, hogy én már olvastam tőle. Úgy fogalmaztam meg anno, hogy érzelemdús, bohókásan megható, és ennél jobb most sem jut eszembe, mert ez telitalálatosan bingó erre a könyvére is! És ezzel szerintem minden zemberke egyet fog érteni, aki olvassa.

Fredrik Backman: Itt járt Britt-Marie

„Villa. Kés. Kanál.

Ebben a sorrendben.

Britt-Marie tényleg nem ítél el másokat, egyáltalán nem, de civilizált embernek nyilván eszébe sem jutna másképp elrendezni az evőeszközöket a konyhafiókban, ugye? Britt-Marie nem ítél el senki, de ugyebár, nem vagyunk állatok?”

Emlékeztek még Britt-Marie-ra az előző kötetből, melyben A nagymamám azt üzente, bocs? Azoknak, akik azóta is küzdenek vele, hogy kiheverjék ősárkányosságos boszorkányságát, rossz hírem van, mert Britt-Marie itt jár(t)! Áztathatjátok a szemeteket szódabikarbónába, írhattok listát azokról a dolgokról, amiért egy tornádóval vegyes hurrikán talán kellemesebb társaság nála, és magától értetődő, hogy a hír hallatára lesznek, akik lelkük mélyén üvöltenek, míg mások csak sikítanak, esetleg gondoskodón beharapják az arcukat, nehogy térden állva, suttogva ordítsák, hogy Istenek alkonya! De Britt-Marie itt jár(t), és nyomában nem marad más csak szikrázóan csillogó felületek, patyolat tiszta mezek, jóllakott patkányok, ajtón kopogtatás után sóvárgó lelkek, épülő focipályák, rendezett erkélyek és kétfelé kivezető utak.

Eric-Emmanuel Schmitt: Oszkár és Rózsa mami

Kedves Jóisten!

Miamona vagyok. Ma körülbelül nyolcvanévesnek érzem magam, kívül-belül. Egyébként huszonnyolc vagyok, már közelebb a huszonkilenchez, nagyjából külsőleg is, bár a gondolataim van, hogy jóval öregebbek, de csak azok, amik messzi-belőlemről érkeznek. Nem csoda, hisz hosszú és nehéz utat kell megtenniük... Egy költözés szélén állok, de nem is ez a nagy dolog, hisz emberek jönnek-mennek, lakások cserélődnek, életutak ás árnyékok érlelődnek és pattannak, mint az egynapos virág, hanem az a hirtelen rám törő tartozom-e-én-egyáltalán-valahová-érzés, ami a műanyagzsákszagú óráimban most elővett. Bezsákolva, és dobozolva az életünk. Jön velünk, ahová mi megyünk.

Anna Gavalda: Billie

„Nincs szerencsecsillag. Nincs égbolt. Nincs Isten, Csak mi vagyunk ezen a kurva égitesten, senki más, már vagy ezerszer elmondtam neked.”

Igen, már vagy ezerszer el, én mégis újra meg újra akarom hallani Anna Gavalda szájából, mert úgy, ahogy ő mondja, nem mondja senki más… Valahányszor tőle olvasok, kicsit olyan érzésem van, mint azoknak az állatoknak lehet, akik a meg-megcsillámló homokba hemperegve igyekeznek megtisztulni és védőréteget vonni a bőrükre. Először marhára fura érzés, szúr, dörzsöl és horzsol, aztán a fájdalom később sem múlik el, csak valahogy már jól esik, mert érzem benne az életet...

Brooke Davis: Az elveszett és meglett dolgok könyve

„Mikor „Kösd összé!”-t játszottak, mindig Millie volt az Első Pont, a mamája a Második Pont, a papája meg a Harmadik Pont. A vonal Első Pont hasa mélyéből indult ki, és áthurkolta magát Második Pont és Harmadik Pont körül – akik általában tévéztek –, aztán újra visszatért, és egy háromszöget rajzolt ki. Millie körbeszaladgált a házban, vörös haja a feje tetején ugrált, a háromszög meg a bútorokon tekergett. Ha  a mamája rászólt, Abbahagynád, Millicent?, a háromszög hatalmas dinoszauruszként harsogott. Mikor a papája azt mondta, Gyere, ülj ide mellém, Lurkó, a háromszög nagy, dobogó szívvé kunkorodott. Ba-búm. Ba-búm, súgta Millie, és ügyetlenül ugrált a ritmusára” 

Így indul ez a tündérien (de közel sem tündérmesébe illő), imádnivaló történet, amiről ekkor még sejtelmünk sincs mennyire limonádét készül facsarni a szívünkből... 

Gárdos Péter: Hajnali láz

„– A lélekről szeretnék önnel beszélni, főorvos úr. 

Lindholmnak az álla és az orra volt megvilágítva. 

– Az fura jószág.” 

De még milyen fura jószág! Remeg, reszket, esdekel, elveszíti a reményt, majd újra visszanyeri, kitágul, beszűkül, vonyít... Aztán, ha véget ér a hajnali láz(álom), a tombolás, lüktetés, halál, akkor szélsebesen gyógyul, épül, felejt. Újra emberi, földi dolgok után sajog. Szerelemre vágyik. Megértésre, jó szóra. Minden eszközt és lehetőséget elfogadva, megragadva. 

Gárdos Péter regénye, melyet maga a nagy író, Az Élet írt, ő pedig fordított, egy gumicsizmák taposta, sárból félszegen, ám annál céltudatosabban, elszántan előbúvó kis virágszál története. Jobban mondva kettőé (és hányszor kettőé...), mert a kettő sosem magányos szám. A háromban már valaki fázik, fél, intrikál. Igaz-e galambom, Gold Judit? Hogy nem mind arany ami fénylik. És nem mind ijesztő, ami vipla-fog. S amin lötyög a kabát, zörög a csont. Hisz csak hús és bőr és csont vagyunk, de belül van a kutya elásva. Kinek mélyebbre, kinek sekélyebbre. 

Fredrik Backman: A nagymamám azt üzeni, bocs

„És elviszlek Félálomországba, vaníliás csókot eszünk, táncolunk, nevetünk, sírunk, bátrak leszünk és megbocsátunk, repülünk a felhőállaton, nagymama pedig Miamas egyik padján fog cigarettázni és várni ránk.” 

De régen írtam könyves bejegyzést... De mégis hogyan kezd neki egy majdnem huszonkilenc éves lány/nő egy majdnem nyolc éves lány/nő történetének ismertetéséhez, ami egy majdnem harmincöt éves fiú/férfi tollából és elméjéből, szívéből és lényéből származik?! Főleg akkor, ha a könyv, vélhetően az év leglegleg... olvasmánya lett?!