Sabina Berman: Én, Én, Én

Rájöttem mi hiányzik nekem... Lemerülni a türkizkék tenger aljára, ahol már csak az ember a saját lélegzetét hallja, fejemet ráhajtani egy lapos kőre, és csak úgy lenni, a szó legigazibb értelmében...

"Újra csak létezem. Létezem, és látok. És úgy látok minden létezőt, ahogy van, és csak amíg ma van, mert nem tudhatjuk, lesz-e még."

Ha érdekel hogy jön össze a humanitárius állatvágás, a szögre akasztott búvárruhába bújtatott kis- majd nagylánnyal és a funkcionális autizmussal, azaz a másfajta képességekkel, melyek másfajta dolgokat adnak az emberiségnek, nos akkor lehet, hogy ez a te könyved. Mérget persze nem vehetünk rá...

Témázunk: Határ a csillagos ég!?

A címben feltett költői kérdésemre a saját válaszom az lenne, hogy nem - ha rólam van szó. Legalábbis biztos nem a csillagos ég... Annál szűkebben találhatók a határaim. Sajnos vagy nem sajnos, de legtöbbször a biztonságot és otthonosságot előnyben részesítő ember vagyok. Az élet talán összes területén, így az olvasásban is. Na nem azt mondom, hogy soha nem is próbálkoztam/ próbálkozom, de jellemző rám, hogy ha ki is dugom az orrom kis  kuckós menedékemből, ha nagyon nem tetszik a közeg, akkor visszavonulót fújok.

Szabó Magda: Öregek és vének

"És Izsák kivevé az ő atyjának a kezéből a kötelet, és azt mondá: Csak magadat áldozhatod meg, atyám, ha a Jehovát engesztelni kívánod, mert én nem halok meg a te Istenedért. Én a magam Istenéért halok meg egyszer, és hagyj engem, amíg megyek, hogy megkeresném."

Mint általában Szabó Magda után, de most különösen is nehéz megszólalnom. Nehéz, mert olyan sötét, mélyre elásott érzéseket és gondolatokat kapart a felszínre, mint a harag vagy a gyűlölet, amit egy-egy szeretett ember iránt érzünk. Vagy a sajátjaink, vagy a másokéi iránt. Ha olyan szerencsések vagyunk, és a környezetünkben nincsenek se (szabómagdai) "vének" se "öregek", akkor hát tálcán kínálja nekünk az írónő.