Fannie Flagg: A ​Redbird Christmas

Karácsonykor a legtöbben emocionálisabbak, befogadóbbak, érzékenyebbek vagyunk. Nyitottabbak a szépre, giccsre. Érzésekre, illatokra, emlékekre. És a karácsonyi regények ezt kihasználva jól elringatnak, mint egy fodrozódó vízen lebegő csónak. Ilyenkor a szívbe markoló történetek erősebben hatnak, a kacagások gömbölyűbbek, az ölelések szorosabbak. Én pedig arra gondoltam, ugyan ki szabja meg, hogy karácsonyi történeteket csak karácsonykor olvashassunk? És ha én nyáron vágyom minderre? Akkor mi van? Semmi! Akkor sötétítsünk be, tekerjük a ventilátort / légkondit feljebb, kapcsoljunk melengető fényeket, főzzünk egy fahéjas teát, és máris lehet karácsony mondjuk augusztus közepén is akár! 

Bár az időjárás jóval enyhébb, mint ilyenkor általában, azért azt mégsem mondhatom, hogy annyira messze elrugaszkodtam a karácsonyi időszaktól... De a lényeg, hogy lehessen karácsonyi hangulat, amikor csak vágyunk rá! Én például most direkt megvártam, míg lecseng a naptár szerinti ünnep, ami tele van rohanással, és megvártam míg eljön a lappangó január, ami amúgy is hosszú, szürke, hideg (már általában, most nem annyira), bekuckóztam, és olvastam. Hát van ennél jobb?! 

Témázunk: Idegenkedés

Elindult az új év, és vele együtt természetesen folytatjuk a Témázást is! Ezzel kapcsolatban sem volt semmiféle, magamat keretek közé szorító fogadalmam, beszállok, ha a kiírt téma kapcsán megszólalnak a hangok a fejemben. :) Tartsatok velünk idén is, osszátok meg ti is az adott topikkal kapcsolatos véleményeteket bátran akár komment, akár blogposzt formájában. Reméljük sikerül ismét titeket is érdeklő, érintő területeket körüljárni...

Sült zöld repeta

Tudom, mindenki unja már, amikor az éppen rajtam tort ülő olvasási válságommal jövök, de ez most tényleg szívósnak bizonyul(t) sajnos. Így aztán végső elkeseredésemben, (természetesen csak a szimbolikus) könyvhajigálás után arra jutottam, hogy inkább kipróbálom a módszert és trükköt, amit többen is ajánlottatok az ínséges és nehéz napokra, azaz, én, aki újraolvasás ellenes vagyok, végül mégiscsak leporoltam egy igazi nagy kedvencet... Sokáig gondolkodtam melyik az a könyv, aminek a világába akármikor, akármennyi időt eltöltenék, és bár több is eszembe jutott, ahogy tettem fel magamnak az ilyenkor szokásos bugyuta kérdéseket: Ha csak egyetlen könyvet vihetnél magaddal egy lakatlan szigetre melyik lenne az? Ha életedben már csak egy könyvet olvashatnál el újra melyik lenne az? És akkor egyszer csak felcsillant az immár örök és kőbevésett válasz:

Anne-Laure Bondoux: A Time of Miracles/Csodák ideje

Anne-Laure Bondoux neve ezennel felkerült a listámra, azok közé a szerzők közé, akiktől biztos, hogy szeretnék még olvasni. Mi kell egy igazán szívettépő, és egyszerre szívet melengető történethez? Két dolog: egy naiv, gyermeki narrátor, és a csupasz, rideg valóság. Pottyants egy gyermeket, ennek a rút valóságnak a közepébe, és nem győzöd majd aggodalommal, könnyel és időnként, ha szerencséd van, mosollyal...

 "In life there are so many promises never kept..." 

Jodi Picoult: Larger than Life / Szelíd vadak

Nem tudom kelle-e több és jobb ajánló, mint, hogy úgy érzem, ha ezt a kisregényt (!!! novella angolul = kisregény; short story = novella - ahogy mi értjük), szóval ha ezt Jodi mondjuk húsz évvel ezelőtt megírja, és én el is olvasom, akkor vagy nagyon sokáig elefántkutatósat és megmentőset játszottam volna, vagy az is lehet, hogy most Miamona Szafarizdáját olvasnátok. :)

Jodi Picoult: Where There's Smoke

Azt hiszem, nem vagyok egyedül, ha azt mondom, hogy már nagyon várom Jodi Picoult új könyvét a Leaving Time-ot /  Találj rám. 

Fülszöveg:

A Szelíd vadak folytatódik! Mi a közös Virgilben, Alice-ben, Jennában és Serenityben? Adott pillanatban mindannyian ugyanott voltak – csakhogy nem mindegy, az a pillanat mikor volt az időben. Jenna, a tizenhárom éves kislány az anyját, Alice-t keresi, Alice viszont nem keresi Jennát. Virgilt tíz éve foglalkoztatja a baleset, amely az elefántrezervátumban történt, s pontosan azóta tudja, hogy egykor, nyomozóként nagyot hibázott. Serenity, az egykori sztármédium épphogy belecsöppent ebbe az ügybe, máris nyakig benne van: vajon megtalálja-e újra szellemi vezetőit vagy továbbra is csak unatkozó amerikai háziasszonyok mindennapjait dobja fel? A Találj rám! Jodi Picoult legjobb regényeit idézi: a misztikumot a valósággal, a mesét az álmokkal, a bűnt a bűnhődéssel ötvözi.

Jodi Picoult: The Storyteller / Vezeklés

"You will ask me, after this, why I didn't tell you this before.
It is because I know how powerful a story can be. It can change the course of history. It can save a life. But it can also be a sinkhole, a quicksand in which you become stuck, unable to write yourself free. (...)
If you lived through it, you already know there are no words that will ever come close to describing it.
And if you didn't, you will never understand."




Van az a pont, mikor elfogy a szó, és elfogy a könny. Mert már nincs értelme. Csak megyünk, egyik láb, a másik után, fizikálisan irányított ösztönerőd, az agy és a szív lemarad, a porban hentereg. Agyonlőtték, megalázták. Nincs többé. A láb nem tudja miért megy. Erre programozták. A szív nem élheti túl, ami túlélhetetlen.
És a száj nem mondhatja el, ami elmondhatatlan... De Jodi Picoult, ahogy azt már tőle megszokhattuk, mégis megpróbálja... Nem is kevés sikerrel... 

Maria Semple: Where'd You Go, Bernadette / Hová tűntél, Bernadette?

Email üzenet március 11-én 19:29-kor

Nahát PuPi!

Ez tipikusan az a könyv, amit címe, borítója és fülszövege alapján nem mondanék nekem valónak. De aztán persze te addig-addig emlegetted, míg nem tudatosan, de Bernadettet beszéltél a hasamba. De még az is lehet, hogy tudatosan. Nagy mestere vagy te a rá(m)hatásnak. :) Így, vagy úgy, de a történet vége az lett, hogy elhajóztam az Antarktiszra, akarom mondani elmentem dolgozni a Microsofthoz, mármint úgy értem, hogy kinyesettem a bokraimat, ah... beszélek itt össze-vissza, az igazság, hogy... nem is tudtom, miről is kezdtem beszélni?

Joyce Maynard: Labor Day / Nyárutó

"It was as if I'd been in the middle of a book that I had to put down when I got too tired to keep reading, or a video put on pause. I wanted to pick back up with the story and find out what happenetd to the characters, except that the characteer were us."

Érdekes... Így is csak egy gyerek láthat. Mert nekem inkább az a tapasztalatom, hogy ami velem történik, csak másnak tűnhet úgy, mintha egy könyvet olvasna. Én, aki benne vagyok, egészen máshogy élem meg. Talán csak utólag, akkor hallom meg a hihetetlenségét, ha hangosan elmesélem, vagy végiggondolom. Nem tudom Adele hogy érzett azokban az augusztusi napokban, mikor a forróság mellett, valami még forróbb is belibbent az ablakon, csak remélni tudom, hogy át- és megélte. Mert az ilyen dolgok (írhatnám nyálasan, hogy az igaz szerelem, de valahogy kicsinyesen hangzik, ahhoz ami volt) csak nagy ritkán találnak az emberre.

Én nem tudom miért élvezem ennyire, ha vasvillával nyúlkál egy könyv a szívemben, de már megint nagyon "jól esett"... Ha ilyen a valóban szépirodalom, akkor én ezt szeretem!

Gyermekkor, pitypang a neved...

Katherine Paterson: Bridge to Terabithia / Híd Terabithia földjére 

Aki nyomon követi az olvasásaimat, annak nem kell túl mélyre ásnia, hogy választ kapjon, honnan jöhetett az ihlet, hogy ezt olvassam, és éppen most. Igen. Neil Gaiman-től.  Miután az Óceán az út végén annyira beszippantott, és nem akart ereszteni a gyermeki fantázia világából, gondoltam most vagy soha. A Híd Terabithia földjére már amúgy is jó ideje várólistás volt...

Ruta Sepetys: Between Shades of Gray / Árnyalatnyi remény

A történet nagyon röviden: Linát és családját Szibériába deportálják. A könyv az ő mindennapjaikról, mindennapi  létükről, küzdelmeikről, szenvedéseikről, árnyalanyit reményeikről szól, miközben időről-időre betekintést nyerünk korábbi életükbe is, és szépen lassan kibontakozik a szál, ami végzetük felé sodorta őket.   

Akárhány ilyen témájú könyvet olvasok, az első reakcióm mindig ugyanaz. Nem tudom elhinni... Nem akarom elhinni, hogy ilyen megtörténhet(ett) a világban és emberek élték mindennapjaikat, mintha mi sem történt volna, tudván, hogy mi folyik a háttérben. Aztán a mai világunkra gondolok. Mi is tudjuk mi folyik a háttérben - éhezés, háború, mészárlás, kizsákmányolás... - mégis, arra a parányi, árnyalatnyi életre kell koncentrálnunk, ami nekünk jutott, ami próbálja kidugni fejét a hótakaróból, és igyekszik fordulni a nap felé. A leheletnyi élet, amiben nap mint nap helyt kell állnunk újabb és újabb akadályokat leküzdve. És akkor azokról a dolgokról még nem is beszéltem, amelyeket tudni nem, csak sejteni merünk, azt is némán, félve... 

Gayle Forman: Where She Went / Hová tűntél?

"She's gone,
Out of my life.
I was wrong,
I'm to blame,

I was so untrue.
I can't live without her love.

In my life
There's just an empty space.
All my dreams are lost,
I'm wasting away. Forgive me, girl."

/Steelheart lyrics/

Mint azt már az előző kötetnél elhintettem, itt is megküzdöttünk egymással az elején. És sajnos nem is csak az elején...

Gayle Forman: If I Stay / Ha maradnék

"I'm sitting down here,
But hey you can't see me
Kinda invisible
You don't sense my stay
Not truly hiding, not like a shadow
Just thought I would join you for one day." 

/Lene Marlin - Sitting down Here (1999))/

Ez a dalszöveg refrén jutott eszembe olvasás közben, és bár a dal kicsit bugyutácska és inkább vidám, mégis van benne valami kis fátyolos rosszkedv. 

Olvasatomban a könyv is ilyesmi volt. Mély, szomorú, szinte megemészthetetlen tartalom/ mondanivaló, szerethető, egyszerű, élethű köntösbe bújtatva.

Suzanne Collins: Mockingjay - End of the Games

"(…) My guess is that fearful events are the   hardest to root out. They're the ones we naturally     remember the best, after all." 

Nos igen, ezzel egyet értek, abban viszont egészen biztos vagyok, hogy ez nem az a kötet lesz, amire még sokáig és amire a leginkább emlékezni fogok...

Suzanne Collins: Catching Fire

"Katniss, the girl on fire, has left behind her flickering flames and bejeweled gowns and soft candlelight frocks. She is as deadly as fire itself."

Hát hol is kezdjem.... Már az is véletlen volt, hogy az előző kötet a kezembe, jobban mondva a fülembe akadt, lévén, hogy hangoskönyv formájában tettem magamévá. Általában nem szeretem a vérengzős, öldöklős, ember embernek farkasa típusú történeteket, pláne nem "fantasztikus" formában. A hatás mégis elért engem is, és Katniss Everdeen nálam is tiszteletét tette. Ráadásul még a tetszésemet is elnyerte. 10-ből 8 pontot kapott.

Suzanne Collins: The Hunger Games

Hát már megint egy vadiúj élménnyel gazdagodtam! És még azt mondják, nincs új a nap alatt. Lehet, hogy nincs, de, hogy tálalási mód ezerféle létezik, az már egyszer biztos...

"It's Coraline. Not Caroline. Coraline,” said Coraline.

Fülszöveg (Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz): 

"Coraline családjának új lakásában huszonegy ablak és tizennégy ajtó van. Tizenhárom ajtó nyílik és csukódik. A tizennegyedik zárva van, mögötte csak egy téglafal, amíg egy nap Coraline ki nem nyitja, és egy átjárót nem talál egy másik házba, amely a sajátjuk mása. Csak mégis más… 

Eleinte a másik lakásban minden csodás. Jobb a kaja. A játékdobozban felhúzható angyal van, amely körbe-körbe repül a szobában, a könyvek képei mozognak, a dinoszaurusz-koponya csattogtatja a fogát. És van itt Coraline-nak másik anyja és másik apja is, akik azt akarják, hogy velük maradjon, Legyen az Ő kislányuk. Meg akarják változtatni, és többé el nem engedni. Ebben a lakásban a tükör mögött még más gyerekek is csapdába estek. Coraline az egyetlen reményük. Be kell vetnie minden ravaszságát, hogy megmentse az elveszett gyerekeket, a szüleit és saját, normális életét."

Neil Gaiman fantáziavilágában minden ki-be-csavarodik, hogy az ember már szinte becsavarodik. Na hát ezt hiányoltam én a Farkasok a falbanból! Zseniális alapötlet, és itt most végre jól ki is lett bontva. Vagyis inkább összegubancolva... Na értitek... :)
Volt egy kis "Alice in Wonderland" érzésem, csak ez inkább "Coraline in Horrorland"... 

How to catch a falling star...

♫"Catch a falling star and put it in your pocket

Never let it fade away"♫ 
(Már, ha hagyja magát... :) )

 Neil Gaiman: Stardust 

Hogy miért hittem én eddig, hogy a fantasy nem nekem való? 

Halvány lila, csillagporos fogalmam sincsen!

Hogy miért kezdem azt hinni, hogy mégiscsak nekem való? 

Hát mert beszippant, elvarázsol, megigéz, magával ránt, kikapcsol, elringat, felkavar... és sorolhatnám még... :)

Mindenesetre jobb később rájönni mint soha, nem igaz?

Mivel a könyvből készült filmet kétszer is láttam, ezért nem tudok tőle teljesen elvonatkoztatva, minden nemű és fokú összehasonlítás nélkül írni a könyvről...