Murakami Haruki: Miről ​beszélek, amikor futásról beszélek?

Murakami Haruki műve egyszerre önéletrajz, esszékötet és gondolkodás a futásról, az írásról és az életről. Arról, hogy ő maga hogyan lett éjszakai jazzbár tulajdonosból regényíró, valamint szenvedélyes futó. Amilyen nyúlfarknyi kis könyvecske ez, olyan sokáig tartott elolvasnom, és olyan alap, ám mély igazságokat hordoz. Összességében vidám, pozitív írás olyan témákról is, mint az öregedés, a fájdalom, vagy a feladás. Február derekán kezdtem bele, és most, május végén, majdnem június elején fejeztem be. Zord, téli, csikorgó villamoson kezdtem olvasni, reggeli sötétben, és szikrázó, hirtelen túl forró nyárelőben fejeztem be. Nem baj. Hisz soha nem a tempó a lényeg, hanem a cél, és az odavezető úton látott és megélt dolgok. Ezt tudom, hiszem, és vallom, erről (is) szól a Futok a gondolattól blogom is.

„Lehet bármilyen hétköznapi egy tevékenység, ha napi rendszerességgel folytatjuk, az elmélyült szemlélődéshez vezethet.”

Szabadítsátok ki Miamonát!

 

Sziasztok! Talán valaki emlékszik még rám, innen a könyves körökből... Ha nem, az se baj. Miamona vagyok, lelkes könyvmoly volt (és remélem jövendőbeli) lelkes könyvmoly. Egy molyrágta könyvmoly, aki immár évek óta csendben szenved. Szenvedésem oka: hiányzik az olvasás! Annak minden áldásos velejárójával! Az érzés, amikor egy könyv világa elkap, beszippant, minden más megszűnik, és csak falom a fejezeteket, nem akarom, hogy véget érjen, közben meg nem tudok leállni... Ez az érzés valahogy elhagyott egy ponton, magam sem tudom hogyan, mikor, de ha erre a blogra nézek, akkor valahol 2021 szeptembere körül... Lehet, hogy esős, szomorú nap volt, de lehet, hogy százágra sütött a nap. És lehet, hogy nem is aznap történt. Vagy aznap, csak én még mit sem sejtve, elégedetten tettem ki a bejegyzésem Grecsó Krisztián Verájáról. Emlékszem, hogy nagy hatással volt rám, és nagyon tetszett! Pont azt adta, amiért szeretek, és amiért érdemes olvasni! A történetre, bevallom annyira már nem emlékszem, csak az érzésre, hangulatra, amit bennem hagyott. De a legtöbb könyvvel így vagyok. Egy otthonos érzés marad belőlük sokszor, ami csak az enyém.