Shelby Van Pelt: A boldogságnak nyolc karja van

Az úúúgy volt, hogy fogműtét utáni lábadozásban szerettem volna valamit, ami kedves, nem durva, eltereli a figyelmem egy kicsit, és mivel nem sokat tudtam aludni, így az olvasás nem igazán ment, úgyhogy a legegyszerűbb "szerhez" nyúltam, és a Netflixre menekültem. Ott már eddig is volt valami polipos doksi, ami érdekelt, de ez most egy film volt, ráadásul Forrest Gump mamájával (Sally Field) a főszerepben, szóval megnéztem. És igazából meg is kaptam, amire vágytam.

Aztán megtudtam, hogy könyvből készült, és megkérdeztem az AI-t, vajon tud-e még újat adni a könyv a film után, és azt a választ kaptam, hogy igen, úgyhogy belevágtam...

És tényleg kaptam újat, mást. Apró részleteket, és Marcellus, a polip még több szempontját. Viccesnek hangzik egy könyv, amiben egy polip a narrátor, de én nagyon megszerettem ezt a bölcs lényt. De ne szaladjunk ennyire előre...

Rosemarie Eichinger: Esznek-e ​a halottak epertortát?

Van, akinek a temető a fájdalmak és gyász helye. Van, aki direkt kerüli. Van, aki szeret bolyongani bennük, beszívja a múlt illatát, idilli, természetben gazdag parknak tekinti. És van, aki ott él... És a hangsúly az él-en van!  

„Emma szereti a temetőt. Itt érzi otthon magát. Apja ássa a sírokat, ő az égnek meredő sírkövek közt játszik. Ez így van, amióta az eszét tudja. Ma már persze nem játszik olyan gyakran. Vagy legalábbis nem úgy. Mégiscsak Betöltötte a tizenkettőt! Többnyire keres magának egy nyugodt helyet, olvas, rajzol, vagy a Nintendóval játszik.”