2015. február 26., csütörtök

Témázunk: Sokkterápia

(képek forrása: google)
E havi Témánk a sokkoládék, azaz a sokkoló, ledöbbentő, megrázó, letaglózó, felkavaró „ilyen nincs, és mégis van” jellegű olvasmányok. Időről-időre, akarva-akaratlanul mindannyiunk kezében megfordul egy-két ilyen könyv. Volt, amelyiknél (nagyjából) tudtam, hogy mire számítsak, és volt, ami derült égből villámcsapásként ért. Összegyűjtöttem most a legemlékezetesebbeket, legmaradandóbbakat. A top 10 (így vagy úgy) sokkoló olvasmányomat:



MóriczViviane Villamont, Toni Morrison és Justin Torres regényét igazából össze tudom vonni, mert mindben ártatlan gyermekeket ér testi-lelki fájdalom, olyan lényeket, akik nem kérték, hogy a világra jöhessenek, mind vad magok, Isten tenyerében, és felnőtt szemmel olvasva a legfájóbb az, amikor ők fel sem fogják a bántásuk erejét, csak érzik, hogy amit velük tesznek az rossz. Aztán még fájóbb tud lenni, amikor nem is érzik. Csak ezt ismerik, így azt hiszik ez a normális, hogy ilyen az élet, és minden apró, feléjük nyújtott virágsziromba képesek két kézzel belekapaszkodni, és áldásnak tekinteni. Igaz szeretettel vonzódnak a drótanyákhoz/apákhoz, akik ezzel rútul visszaélnek...
  

És Daniel Keyes úgy általában... Nagyon foglalkoztatták (nem is olyan régen halt meg, 2014 júniusában :( ) a tudathasadásos betegségek, mint például a skizofrénia, és ezt nagyon érzékletesen is ábrázolja. Egy személyiségen belül roppant erős személyiségeket teremt, és az egész belső folyamatot hátborzongatóan írja le. Én eddig még csak ezt és a Virágot Algernonnakot olvastam, de biztos, hogy szeretnék még, mert annak ellenére, hogy sokszor tényleg sokkoló, nagyon izgalmas és érdekes is. Az ötödik Sally thrillerességében volt sokkoló, az Algernon pedig lelkileg.

8. The Storyteller

Több szögesdrót történetet olvastam már, tipikusan az a téma, ami kegyetlensége ellenére is vonzza az embert, engem azért, mert szeretem a kicsillanó emberi sorsokat. Még ha szenvedéssel is vannak tele, és falhoz kennek, mégis mindig hagynak maguk után egy kis reménysugarat, és bebizonyítják, hogy embertelen körülmények között is lehet embernek maradni. Igaz, hogy ennek az ellenkezője is megmutatkozik, és ez az, ami igazán sokkoló tud lenni.
Azért Jodi Picoult regényét választottam, mert talán eddig ebben tapasztaltam a legtöbb szenvedést. Az élmény egy kicsit ugyan megkopott már, de arra emlékszem, hogy amikor azt hittem ennél hihetetlenebb, kegyetlenebb, több már nem történhet, mindig rátett még egy lapáttal. Nem a „kedvenc” ilyen történetem, mert az még mindig A könyvtolvaj, de eddig talán a legsokkolóbb. Mégis emlékszem milyen űr keletkezett bennem pár napra, miután befejeztem. Mert még az ilyen történetek is képesek bizonyos otthonosságot kialakítani az olvasóban, és ezért aztán hiányozni is tudnak az embernek…


Azért vonom össze ezt a két – amúgy egymásra nem sokban hasonlító – regényt, mert mindkettőben egy-egy mozzanat volt, ami igazából sokkolt. Yann Martel regénye lenyűgöző, magával ragadó, teljesen bele tud feledkezni az ember, a végén meg néz, mint a makréla. De ha ez még nem lenne elég, jön a moszatsziget és benne az a bizonyos különös gyümölcs. Hát ott dobtam egy hátast... :-o
Patrick Süskind regényében pedig talán először találkoztam a gyilkolás ennyire naturális ábrázolásával, és bevallom, annyira nem is vágyom rá… De a mozzanat, ami itt sokkolt, az természetesen a vége volt. Még most is kiráz a hideg, ha rágondolok… :-s
  
Nem olyan régen olvastam, ez volt az első ismerkedésem Benyák Zoltánnal, de egészen biztosan nem az utolsó. Tipikusan az az eset, amikor a fülszöveg őszintén, kendőzetlenül felkészít a könyvre, mégis, amikor az ember odaér, mellbe vágja. Én legalábbis így voltam vele. Valószínűleg azért, mert női szemem és lelkem, a fülszöveget olvasva leragadt ott, hogy „talál egy gyereket”. Hogy a kukában, és hogy három csavargó az már lehet, hogy mellékesen hat, pedig abban van a lényeg. Az ember elképzel egy megható, kicsit piszkos Három férfi és egy mózeskosár történetet, aztán jól gyomorszájon vágja a naturalisztikusan, ijesztően realisztikusan húsbamaró valóság. Mindezért a sokkolásért a szerző a felelős, aki sodró képiségével eleveníti meg előttünk a földi poklot, amiben élünk, ami körülvesz.


Ez a nyugalom, a Bartis Attila féle zaklatottabb, fojtogatóbb már nem is lehetne. Mint egy koszlott, bűzlő mágnes, úgy vonz magához, és aztán már nem ereszt, míg végig nem érünk. Valamiért jellemző rám, hogy sokszor nem emlékszem a történetek végére, még néha olykor is előfordul ez velem, amikor csattanó a zárás, de itt máig tisztán él bennem a torz kép, ami lassan úszott be a látómezőmbe, hogy aztán, mint egy erős vaku beleégesse magát a retinámba. Ennél a könyvnél szó szerint sokkolódtam és besokalltam. Fojtogatása ellenére sem bántam meg, hogy kézbe vettem. Mára egy nagykupac hangulat- és érzelemmassza maradt bennem, ami jól megül lényem egyik sarkában…  
  

Egy gyermekpszichológus, Torey Hayden által írt, valós alapokon nyugvó történet, egy csupa rejtély kicsi lányról, akinek komoly segítségre van szüksége. Igaz, gyermekbántalmazás már volt, de nem vonhatom össze a 10-es ponttal, mert itt bejön egy plusz is. Mert itt a kislány sem tűnik olyan ártatlannak… Legalábbis eleinte, és sokáig tartott, míg végül a szívemhez nőtt, miközben a borzalmasnál is rettenetesebb dolgok zajlottak körülötte…  


Alig pár napja fejeztem be Khaled Hosseini történetét, melyben két afgán női sorsot követhetünk nyomon egy családregény nagyságú könyvben. A bejegyzésben is leírtam, hogy bár az eszemmel felfogtam, megértettem mi a téma, és háttérismereteim súgtak, hogy mire számíthatok, a mindennapi pokol, amit a szereplőkkel, ráadásul a szívemnek oly kedves szereplőkkel megéltem, az sokkoló volt. Mégis bátorítanék mindenkit, mert a stílus és az apró boldogságmorzsák, ha nem is teljesen, de kicsit kárpótolnak, feloldoznak a történet súlya alól.


Ártatlan, mit sem sejtő prédaként sétáltam be Emma Donoghue csapdájába. Nem tudtam ugyanis miről szól konkrétan a könyv, a borító alapján választottam, gyermeki problémákra, lelkivilágra készültem, és amit kaptam… az felforgató volt! Lassan, lépésről-lépésre fedeztem fel miféle hely is az A szoba pontosan, kik és miért is vannak ott, ki az a Patás, és mi történik… Mellbevágó volt, nem egyszerre ütött hatalmasat, hanem apró öklözések voltak ezek, melyek együttesen terítettek le. És ha ez nem lenne elég, a regény felénél eljön a vég. A többi könyv ott ér véget, ahol ez újrakezdődik. Szerintem nagyon egyedi és bátor módon megmutatja mi jön az ever after után. Mert a túlélésben, nem csak maga a túlélés a nehéz, a megrázó, hanem a napok, amik utána jönnek… Sokkoló élményeim közül az egyik nagy és maradandó „kedvenc” lett!
  

1. (Még mindig és már megint) Beszélnünk kell Kevinről

Lionel Shriver regényére eszem ágában sincs azt mondani, hogy kedvenc. Sőt, antikedvenc. Nem tudom, és szívből remélem, hogy amíg élek nem kerül többet ennyire megsemmisítő könyv a kezembe! Nem, még mindig nem bánom, hogy elolvastam, és szerintem (legalábbis - saját érdekemben - remélem) nem is fogom. Milyen Kevint olvasni? Olyasmi, mintha Lót felesége visszanézve sóbálvánnyá válna, de aztán sóbálványként életre kelne, hogy így éljen tovább... Mert ha erre a könyvre gondolok, bizony kicsit mindig sóbálvánnyá válok...


Borítókivágások, szerkesztések
forrás: saját

+1 Édes életünk 

A lista elkészülte után jöttem rá, hogy kihagytam Anna Gavalda remekművét, és mivel egy könyvet sem akartam kivenni, így csak pluszként tudom betenni. Hogy mit kaptam tőle? Nem is igazán sokkot, hanem egy legmélyebbről jövő AHA-élményt, zsigeri felismerést, hogy rólam ír, és amit ír, az bár nem vonzó, de nagyon igaz. Tényleg így élek/élünk, és sokszor saját vonagló valóságunkat mellbevágóbb megtapasztalni, mint bármilyen más távolabbi, idegenebb közeget. Fájt, de közben mazochista-mód élveztem...  


+ még 1 Szabó Magda

Akit még feltétlenül meg kell említenem, Szabó Magda, nekem AZ ÍRÓ! Akinek nem is annyira a történetei - bár azokban is van sokszor néhány álleejtő pillanat - hanem maga a stílusa az, ami letaglózó. Ha mégis ki kéne emelnem konkrét könyvet, akkor a Katalin utcát, Az ajtót és az Ókutat mondanám. És akkor Wass Albertet még meg se említettem. Hogy ő milyen mélyen néz és lát az emberi természet mivoltába... De itt most befejezem, különben mindig lesz még egy... :-)


Hát nagyjából így állunk! :-) Egyelőre ennyi. Bár kellenek az ilyen horderejű olvasmányok, túl gyakran azért nem jó ezt a listát bővíteni, de azért csak bátran próbálkozzatok! ;-)


És akiknél még sokkolódhattok:


20 megjegyzés:

  1. Érdekes, hogy mindhármunknál ott van valahol a téma közelében az Édes Életünk...:)

    A nyugalom, igen, nálam is... Az ezeregy tündöklő napra én alig emlékszem, de sokkolóként egyáltalán nem, ez tök érdekes szintén....

    És igen, Szabó Magdát kihagytam, pedig okoz egyfajta sokkot, kegyetlen egy nőszemély... Wasst sajnos olyan régen olvastam, hogy már alig emlékszem, pedig tudom, hogy nagyon szerettem...

    VálaszTörlés
  2. Az az érdekes, hogy évekkel ezelőtt sokkal jobban bírtam az ilyesmit, most meg, ha előre lehet tudni, hogy negatívan sokkoló egy alkotás, szépen megfordulok és elballagok tőle az ellenkező irányba. :) A pozitív sokkolás valamilyen szinten még jöhet. :D

    VálaszTörlés
  3. Nagyon tetszik a mostani témátok, már kattog az agyam a saját listámon :)
    A tiéden is szerepel pár, ami nálam is a borzongás és döbbenet érzetét adta és az Édes életünk nálam is benne lenne, mert egy borzasztó éles tükröt tartott elém... azóta is sokat gondolok rá és azt hiszem sokszor leveszem a polcról majd újrázni.
    Amúgy én szeretem ezeket a könyveket, persze nem mindig, de kell ilyen is. Jó ha néha az élet virtuálisan így ver pofán amikor nagyon magam alatt vagyok és általuk rájövök, hogy mifene bajom van egyáltalán nekem, a "saját nyomorom" sehol nincs ezekhez a dolgokhoz képest.
    A Kevint és a Nyugalmat már régóta kerülgetem, jó lenne már elolvasni őket, akármennyire is nyomasztóak.

    VálaszTörlés
  4. Újabb, a blogomból kimaradt címek: Árvácska, Ötödik Sally, Virágot Algernonnak, Parfüm (jaj!:)... s ha már itt tartunk, A legyek ura. És igen, Szabó Magda kihagyhatatlan.
    Tényleg nagyon slendrián lett a posztom. Annál jobb olvasni, hogy milyen jól összeszedtétek a könyveket. Nagyon tetszett a listád... és egyre jobban piszkálja a fantáziámat Kevin. Már többször elhatároztam magam mellette és ellene is, ahogy az írásaitokat olvasom. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. tigi, én nagyon kíváncsi lennék egy posztra tőled, Kevinről, és tök jó lenne újra beszélni róla, annyi gondolat kavarog az emberben attól a könyvtől...

      Törlés
    2. Nagyon bátran ajánlgatod mindenkinek... :D De amúgy én is kíváncsi lennénk :)

      Törlés
    3. Juj, nem vicces... Shriveré legyél, csak ne Keviné... :)

      Törlés
  5. Szee, igen, én is azt figyeltem. Ezennel hivatalosan is megbízok az ízlésetekben (nem mintha eddig ne tettem volna :D) A tündöklőn én is meglepődtem, azt hittem nem fog hatni, de tévedtem... Wass nekem is megkopott, csak egy nagyon erős, mély érzés maradt utána. De szeretnék majd még tőle is olvasni.

    Bea, nem tudom évek múltán változik-e majd ez a "rajongás" nálam, de egyelőre az ilyen mély, akár nyomot hagyó olvasmányoktól kapok többet...

    Nikkincs, várnám a listádat nagyon, mert ahogy ismerlek, megint csak szépen duzzasztanád az én listámat is. Meg érdekel a véleményed, mert ez szerintem is a te műfajod is. :) Én nem biztos, hogy újra merem olvasni az Édes életünket pár év múlva, mert annyira erősen éreztem, hogy mindez >most< igaz! De lehet, hogy olyan sok változás nem lesz (mondjuk remélem, hogy lesz) az életemben... És igen, én is "szeretem" ezeket a gyomrosokat. Kevin, Nyugalom, mindkettővel úgy voltam, hogy tudtam, hogy olvasni fogom őket, addig úgysem nyugszom. De főleg a Kevin esetében, örülök, hogy az élmény már mögöttem van...

    tigi, ne aggódj, nálam sem teljes a lista, elgondolkodtam, hogy úristen, én szinte csak ilyeneket olvasok. JH Ötnegyed narancsa is kimaradt, meg A virradat ígérete, pedig azoknak is itt lenne a helyük... Ahogy írtam Nikkincsnek is, a Kevin nálam csak idő kérdése volt. Egyszerűen úgyse hagyott volna nyugodni. Nem tudom, te is így vagy/leszel-e vele, de drukkolok, hogy úgy válassz, ahogy neked jobb. Kevin esetében jobb "tanácsot" nem adhat az ember...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nikkincs, Miamona, most már úgy vagyok a Kevinnel, hogy ha nem olvastam volna rögtön a megjelenéskor, tuti totál be lennék parázva tőle és nem merném kézbe venni, különben így voltam kicsit az Újjászületéssel is nemrég, de aztán csak nekivetemedtem. :) A nyugalom nálam tuti nem kerül sorra, a magyar nyomasztó könyvek az megint az a kategória, amivel egyáltalán nem akarok foglalkozni, se filmen, se könyvben. :D

      Törlés
    2. Én mondjuk örülök, hogy mindenhonnan ömlött rám a Kevin-félelem, mert ha esetleg úgy veszem kézbe, hogy "jééé, mi ez"... annak lehet, hogy csúnyább vége lett volna. Néha jó nem vakon menni a borzalmak közepébe.
      Az Újjászületés nekem még vissza van, egyszer elkezdtem, de félretettem, azt hiszem talán most már nekem való. :)
      A nyugalommal kapcsolatban pedig megértelek, de én azért örülök, hogy nem hagytam ki.

      Törlés
  6. Tory Hayden nekem is maradandó élmény. Szakmailag is érdekelt, és van benne olyan technika amit már kipróbáltam szelektív néma kislánynál, szóval nekem minden téren sokat adott, de fúúú a kislány egy ideig tényleg nagyon bizarr és az ember nem tudja mit gondoljon.

    Kevin....hát igen beszélni kell róla sokat sokat...maradandó élmény az biztos.

    Daniel Keyestől egyelőre én is ezeket olvastam mert a Billy Milligan háborúi mindig ki van kölcsönözve a könyvtárban. Viszont a kényszeres pszichós énem nagyon szeretne belekotyogni itt hogy...abban a könyvben is tudathasadásról ír de nem skizofréniás, hanem disszociativ személyiségzavaros Sally :) (amennyiben a skizofrénia csak példa és nem a regényre vonatkozik akkor nem szólaltam meg :) )
    Mit nem adnék egyszer egy ilyenért hogy működés közben lássam ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, azért írtam, hogy "mint például" :D Nem értek hozzá, okoskodni meg nem akartam, de köszi a kiegészítést! :)
      Elhiszem, hogy neked "álommeló" lenne. Azért élőben még sokkal félelmetesebb lehet... :S Viszont a Billiy Milligan háborúi az második rész ám, a Szép álmokat, Billy az első. Csak szólok, nehogy úgy járj, hogy olvasás közben jössz rá, bár nem tudom mi mennyire függ össze, mennyire folytatás. Én egyszer beleolvastam a Szép álmokatba, de pont nem voltam hozzá hangulatban, ezért félretettem, de továbbra is tervben van nekem is. :)
      Toreytól is már nagyon érdekelne a Napraforgóerdő.

      Törlés
    2. Igen azt tudom hogy két részes csak valamiért ennek a címe maradt meg :)
      Toreytól én is olvasnék még mást is.
      Naja de óriásszuperség lenne, ahogy átkattan a hangszín még a kézírásuk is megváltozik, hajj újra kéne nézni a fight clubot :D

      Törlés
    3. Én azt olvasni szeretném! :) De a film is nagyon ott van! :)

      Törlés
    4. Olvasni én is mert az még nem volt meg :)

      Törlés
  7. Szuper részletes bejegyzés lett, és nagyon tetszenek a kategorizálások és a szokásos precizitásod! :))))
    Érdekes, nálam összességében viszonylag kevés könyv jelent igazi sokkot, és gyomrost, kisebb meglepődéseket persze okoznak az ilyesmik is, mint az Ezeregy tündöklő nap (azért írtam ki, mert az előbb, amikor tündöklőként emlegetted, csak a Tündöklő lányok ugrott be, amit épp olvasok :D), de valahogy nem maradandó annyira.
    Viszont amit biztosan kihagytam, a Parfüm végjelenete.. valóban.... huhh, nem semmi, és döbbenet volt, de nekem katarzis is, és arra gondoltam, ettől lesz valami klasszikus. Ami fura gondolat, de maga a fordulat, az a bizarrság amit belevitt, egy teljesen más szintre emeli szerintem a könyvet, mint amin volt.

    Keyes még visszavan nekem, a Sallyt és az Algernont is szeretném tőle olvasni majd.

    Hű, nagyon jók a képek is, és bár legjobban a burkás kép jön most be mint illusztráció, azért el kell mondjam, hogy a sokkolt Joey-fej mindent visz XD XD XD

    Kevin - megsemmisítő. Tökéletes szó rá. Teljesen megsemmisülve éreztem magam utána. Tényleg nem tudom, valaha lesz-e még ilyen könyvélményem/ünk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Méteres PuPilla poszt, jeee, ezt vártam már mióta! :D Annyira nincs is kategorizálás, csak fel akartam tényleg sorolni a top 10-et, csak egy-két helyen helyet spóroltam, hogy több könyv beleférjen :D De köszönöm, jól esik az elismerés! :P
      Nálam meg érdekes, hogy sok könyv jelenti... Ezek után már kockás hasam kéne, hogy legyen... :D
      Igen, mióta a Tündöklőt olvasod, nekem is az ugrik be róla. Szerintem ez nekem azért lett ennyire maradandó, mert friss. :)
      A parfüm nekem nem igazán tetszett, de a vége igen, az kiemeli az átlagból.
      Keyest nagyon várom, hogy "landol" nálad. :)
      Köszi, nekem is a burkás, meg baromi jó szerintem ez a Parfüm borító, és a Kevines is... kifejező... Joey a végén levezeti a feszkót. Ha ő beszélhetne, elmondaná, hogy neki két könyv jelentett sokkot (mert kb. csak ezt a kettőt olvasta :D) A Kisasszonyok (:D) és A ragyogás, amit be kellett tenni a hűtőbe... :)

      Törlés
    2. :D :D Métereeees! Mindig írok neked ilyen hosszút, ha ez a szíved vágya :D blablablablablabla :D
      Na, jó hogy mondod, azt a Parfüm borítót csak most néztem meg rendesen XD Tényleg nagyon jó!

      Törlés