2016. április 24., vasárnap

M. L. Stedman: Fény az óceán felett

A világítótorony fénye mindenkinek segít a tájékozódásban, a helyes irány megtalálásában, a veszély elkerülésében, mindent újra meg újra fénybe von maga körül, csak éppen a közvetlen közelében élőket nem. Ők magányosan, szó szerint is elszigetelten, magukra hagyatva vívják a sötétben személyes harcaikat.
Vajon szerencsés-e az a gyermek, akiért két anya szíve dobog? Akiért egyszerre és külön-külön két anya ösztönei rándulnak görcsbe? Akiért, ha kell, két anya vív akár életre-halálra szóló harcot? Akinek érkezése két család, látszólag elveszett sorsát képes visszafordítani, új életerőre fakasztani?
Erről szól M. L. Stedman regénye, és a szeretet erejéről, amit a felnőttek, egy kisgyermek által megformált reménybe és életbe képesek oltani. Még ha ezzel ártanak imádatuk tárgyának, egymásnak és saját maguknak is. A könyv lapjain nem csak a kétféle óceán (Indiai és Déli) találkozása gerjeszt hatalmas hullámokat, hanem a csöpp, távolról alig észrevehető, a nagy egészet tekintve jelentéktelennek tűnő sorsoké is, amelyek a szigeten, és azon túl hánykolódnak.


„A sziget volt a legmagasabb a víz alatti hegyek között, amelyek mintegy zsinórra fűzve sorakoztak az óceán fenekén, mint a fogak az egyenetlen, töredezett állkapocscsont fölött, és csöndben várták, hogy fölfalhassák a kikötőközelben még egyszer, utoljára nekiiramodó, ártatlan hajókat.
A Janus-szikla névre hallgató sziget, mintha csak jóvá akarta volna tenni társai bűneit, világítótoronynak adott otthont, amelynek fénycsóvája ötven kilométer széles védőtakarót nyújtott. Éjszakánként dalra fakadt a levegő: az állhatatosan zúgó lámpás dalát zengte, amely egyre csak forgott, forgott és forgott pártatlanul, részrehajlás nélkül. Nem vádolta a sziklákat, nem félt a hullámoktól: egyszerűen csak ott volt, hogy megmenekülhessen, aki akar.”



Forrás: Pinterest.com

Ha elkezdeném összefoglalni a tartalmat, kicsit úgy hangozhatna, mint egy romantikus regény, és valahol a Fény az óceán felett az is, és mégis sokkal több annál!

Tom Sherbourne túlélte, a túlélhetetlent, a háborút, és amikor gondolatai akörül forognak, megérdemli-e hogy éljen, az élet még egy kezet nyújt felé, egy lángra lobbanó szerelem képében. Tom és Isabelle olyan, mint két óceán, Tom, a szabályokba, a rendszerességek betartásába kapaszkodik, hogy túlélje a mindennapokat, míg Isabelle csak szabad akar lenni. Sirályokat etetni nevetve olyan időkben, amikor az emberek furcsán néznek a tiszta szívből kacagókra. Isabelle szerető feleség, ráadásul az oly hőn áhított határtalan szabadság ígéretét látja lebegni maga előtt, így nem kérdés, követi férjét a száműzetésbe, azaz a Janus-sziklára, ahol férje a sziget világítótornyának egyetlen, teljes hatalmú és felelősségű őre. Sokkal összetettebb és bonyolultabb feladat ez, mint hinnénk, legalábbis az volt még a regény idejében, az 1920-as években, amikor mindent emberi erő és lelemény működtetett, amikor a folyamatokat még nem lehetett automatizálni. Száz kilométeres körzetben nem dobog több szív az övéken kívül, ha csak nem számoljuk azt a néhány birkát és tyúkot, akik még a szigeten kószálnak. Három havonta jön a hajó az ellátmánnyal. Szabadság pedig minden ledolgozott három év után jár, kereken egy hónap. A szigeten, a sirályokon és egy-két veszélyes csúszó-mászón kívül nem sok élőlény van. Fából mindösszesen kettő darab. Eltévedni képtelenség. A víz azonban nem tudhatjuk milyen meglepetéseket vet partra.



Eredeti kép forrása



Például egy csónakot, benne egy halott férfit és egy női kardigánba burkolt, minden jel szerint árva csecsemőt. Isabelle épp a rozmaringbokrot rendezgeti immár harmadik elvesztett gyermeke sírja fölött, amikor az élet csúnya tréfát űz vele; csecsemősírást sodor a fülébe, és többszörösen megszakadt szívébe. A kisded megtalálásával, befogadásával pedig megkezdődik az erkölcsi és érzelmi hullámvasút. Ami az utolsó lapig folytatódik, és nem áll le ott sem, csak lelassít. Erőteljesebb, arcon ütőbb befejezésre készültem, mert végig ott lappangott a levegőben, a kövek alatt megbúvó skorpiókban, de a tajtékzó hullámok végül kissé szelídebben értek partot, mint gondoltam. Ez a léleknek kímélőbb, de a regényre nézve gyengítőbb hatású.

„A jó és a rossz időnként olyan, mint két nyomorult kígyó: úgy összegabalyodnak, hogy nem tudod eldönteni, melyik melyik, amíg le nem puffantottad mind a kettőt. Akkor pedig már késő.


Eredeti kép forrása: google.hu
Nem szeretnék többet elárulni a történetről, de aki belekezd, készüljön fel rá, hogy elképzelhető, hogy párszor sarokba vágja vagy dühösen becsapja a könyvet. Nem baj. A kemény borítás elbírja. Fújunk párat, mint a felhergelt macska, majd újra kinyitjuk, mert a megismert sorsok már beférkőztek... Tudni akarjuk hogyan tovább...
A konkrét történet mellett tetszett a (majdnem) lakatlan szigeten való élet leírása is. Hányan mondtuk már vajon, igen, én szívesen összepakolnék, és már mennék is! Én is mondtam, és gondoltam néha. Ez a történet viszont elég realisztikusan bemutatja mindkét oldalt. A pucéran mászkáló, miénk és csak a miénk e szelete a világnak életérzést, amikor minden bokrot, öblöt, gödröt elnevezhetünk, magunkénak érezhetünk; az idilli románcot, ami persze csak egy darabig idilli. Aztán jön mindennek az árnyoldala, a kudarcok, bosszúságok, a maró magány, amikor más híján csak magunkon, de leginkább egymáson tudjuk levezetni, egymást hibáztatjuk, büntetjük... 




A szerző, M. L. Stedman
Forrás


~ Értékelés:



A történet megkapó, szívbemarkoló, ezernyi kérdést bennünk felvető. A nyelvezet és stílus egyszerű, díszmentes, könnyen olvasható, magával sodró. Jól illeszkedik a megelevenített korhoz. Nem is akar különleges lenni, felhívni magára a figyelmet, csak eszközül szolgál, a hátára vesz, mint a hullám és visz... Hangulatában, még az idill ringató perceiben is ott gyülekeznek a felhők, melyek súlyos vihart, jóvátehetetlen károk ígéretének szelét hordozzák. Végső igazság, jó és helyes döntés nincs. Az ember, ha nagyon akarja, mindegyik oldalba bele tudja magát élni, és mindegyik egyformán felkavaró!

Képek forrása egyenként: Goodreads

Kiadta: Genral Press, 2013
Fordította: Szieberth Ádám
Eredeti cím: The Light Between Oceans
Eredeti megjelenés: 2012
Terjedelem: 392 oldal

A könyvet és élményt köszönöm a General Press kiadónak!
Sodorják a hullámok hozzátok is, például innen!
Legyetek résen, mert nemsokára érkezhet a könyvből készült film is!

Angol nyelvű előzetes:




~°°~____________~°°~


Kategóriák, amelyeket a könyv lefedhet a 
Miamona's Reading Challenge 2016 olvasási kihívásomon:

9. Mestersége???


~°°~____________~°°~


A világítótorony, a csillagok és a döntések súlya is legyen veletek,
Miamona

8 megjegyzés:

  1. Én is azt éreztem a végén, hogy ennél súlyosabb dolgokat vezetett fel az írónő, aztán mintha nem merte volna bevállalni...
    Ezt leszámítva nagyon jó könyv, felkavarja az ember lelkét...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valahol megértem, így is épp eléggé felkavarja az ember lelkét, ahogy írod... Egy kegyetlenebb vég már az utolsó szög lenne a koporsónkba... De nekem is végig ott motozott, így maradt egy kis hiányérzet, még ha természetesen nem is annak "drukkoltam".

      Törlés
  2. A második bekezdésed különösen kedvcsináló! :) Az alapsztori nekem nagyon tetszik, az egész megtalált gyermekkel, szigettel és elszigeteltséggel... Lehet, hogy én is szívesen olvasnám. Az külön jó, hogy reálisan megmutatja ezt a nagy szabadságot, a "saját" szigetet. A paradicsom sem mindig paradicsomi.
    Jó poszt lett nagyon! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, engem is az alapsztori fogott meg. Köszi. :)

      Törlés
  3. Nahát, mennyire meghozta ez a posztod is kedvemet :) Már a megjelenése óta érdekelt a könyv, de valahogy nem értettem a sok jó értékelést (azt hittem, gagyi romantikus), és valahogy sehol nem olvastam olyan jó kis értékelést, mint tenálad, úgyhogy köszi :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, és remélem tetszeni fog. Én a filmet várom már mióta belőle, de eddig se híre, se hamva, pedig kint már régen lement, ha jól tudom. Megint egy (talán jó) film, ami nem jut el hozzánk... Azért még reménykedem. :)

      Törlés
  4. A könyv varázsa abban rejlik, hogy valójában nem tudjuk leosztani a "fekete-fehér" szerepeket, azaz,hogy végül ki a jó és ki a rossz, mert...Hogy lehetne egy férfi rossz, aki azt szeretné, hogy a felesége több gyermek elvesztését követően végre boldog legyen? Hogy lehetne az a nő rossz, aki egy partra vetődött gyermeket oltalma alá vesz? És hogy lehetne az a nő rossz, aki foggal-körömmel harcol az elveszett gyermekéért, akit a szíve alatt hordott és világra hozott? Ugyanakkor...jónak nevezhetőek azok, akik rájönnek az igazságra, de végül úgy döntenek, megtartják maguknak? És hogy lehet jónak nevezni azt az anyát, aki képtelen belátni, hogy gyermeke már más identitással rendelkezik, mint amit ő rá szeretne "erőszakolni"? És az élet ilyen...nem fekete-vagy fehér, ettől óriási ez a könyv.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, egyetértek. Minden rezdülés tele van jó és rossz döntésekkel, hol ez az erősebb, hol az, de soha nem fekete-fehér...

      Törlés