2014. november 4., kedd

Én az elefántokkal vagyok

Találj rám! - Jodi Picoult új könyvének címe, és az én belül kiáltozó kívánságom is ez volt, hiszen Picoult eddig mindig remekül rám talált. Most viszont az egyik szemem sír, a másik nevet...

Picoult témaválasztásai mindig (legalábbis az általam eddig olvasott könyveiben mindig) merészek, alapos háttérkutatással alátámasztottak és tárgyilagosak. Mindemellett persze tele vannak érzelemmel. Nos, a legtöbb pontban a Találj rám! sem tér el. De... sajnos idefurakszik az a pimasz kis de...


Minden az elefántokkal kezdődött...

Mikor megtudtam, hogy róluk készül könyvet írni, nagyot csillant a szemem, mert bár nem állnak hozzám olyan közel az állatos történetek (legalábbis így gondoltam), azt tudtam, hogy ha ő ír róluk, bizony én azt (is) elolvasom, és nagy valószínűséggel szeretni is fogom. Aztán jöttek az étvágygerjesztő falatkáknak szánt rövid felvezető történetek, először a Where Theres's Smoke - ebben, a már konkrét regényben is visszaköszönő Serenity Jones médiummal találkozhatunk. A történet... fogalmazzunk úgy, érdekes... Picoult-hoz valahogy nem illőnek éreztem, hogy a természetfelettivel foglalkozzon. Aztán jött a Larger Than Life / Szelíd vadak - ahol pedig a történet egy másik kulcsfigurájával, Alice Metcalffal ismerkedhetünk meg, munkájával, életével, családjával és végre végre azokkal a csodálatos ormányos jószágokkal.

A Szelíd vadaknál már biztos volt, hogy - ha csak átmenetileg is - az elefántok szerelmese leszek én is. Ezért is volt aztán nehéz belerázódnom a történetbe, mert itt, az afrikai szál, ami engem mindennél jobban érdekelt, körülbelül a könyv felénél, a második résznél kezdett beindulni. Egészen addig félő volt, hogy Picoult most nálam mellényúlt. Alice addig csak egy-egy megcsillantott igazságot mondott az elefántokról, de aztán végre elkezdődött az igazi rezervátumi életének bemutatása, megismerkedése Thomas-szal és persze elefántok minden méretben, nemben és mennyiségben. Bennem pedig helyreállt a világbéke. Mégiscsak megkaptam, amiért jöttem... Imádtam minden percet, amit ezekkel a nagy, szürke érzelemkupacokkal tölthettünk. Olyannyira elefánt megszállott lettem én is, hogy amikor épp nem a könyvet olvastam, elefántos ismeretterjesztő filmeket néztünk itthon, és tinilány módjára még a számítógépem is elefántokba öltözött. És végül, fokozatosan, ami az elején elmaradni látszott, elkezdtem kötődni, már nem csak a Big Five egyikéhez, hanem Alice életéhez is. 

A módszer a régi; több szereplő, több nézőpont. Hiányzott volna, ha nem így van. Mesél Alice, a lánya Jenna, egy volt rendőrnyomozó Virgil és bizony, a médium Serenity Jones is. És számomra ő, illetve ez az egész szelemekkel suttogó természetfeletti vonulat volt a gyenge láncszem. Mert itt Picoult átlépi a határt. Ez már nem kutatás kérdése, hanem a hité. Ráadásul, mivel ebben a témában csak vakon tapogatózni lehet, hibákat követ el. Amikről aztán lehet vitatkozni, hogy hibák-e, mert úgysem fog soha kiderülni. És bár valahányszor ilyen filmet nézek, vagy könyvet olvasok (nem túl gyakran), ideig-óráig hajlamos vagyok hinni egy kicsit, vagy csak eljátszani a gondolattal, hogy a szellemek köztünk élnek... ez nekem most mégis sok volt. És valóban túl amerikai. És bizony hatásvadász. Főleg, hogy viszonylag sokkal a vége előtt ki lehet találni mi a helyzet (filmes berkekben már elcsépelt fordulat). Sőt, még az egyik elősztori is spoilerez. Mi több - csak mintha a korábbi kritikák üldöznének - itt most a karaktereket sem éreztem olyan kerek egésznek. Alice lett volna, aki kell nekem, de ő meg olyan lassan bontakozott, hogy elfogytak a lapok, mire kezdtem volna belejönni... Sajnos azt kell mondanom, hogy az elefántok nélkül ez a könyv nem sok lenne... Számomra legalábbis.

Amiért mégis érdemes...

Szerettem:
A párhuzamokat az elefántok és az emberek élete között
Az elefántokat
Az elefántokat
Az elefántokat
Alice naplóbejegyezéseit és őt magát
Hogy - bár a karakterek most nem olyan kerek egészek, mint eddig megszoktam - mégsem csak szimpla eszközök, hogy továbbgörgessék a folyamot, hanem többé-kevésbé megismerhetjük őket is. Ez sokat segített, főleg Serenity esetében.



~ Értékelés: 10/7      Az igazság az, hogy lehet, hogy ezt a regényt még idővel az elefántok is elfelejtenék. Én pont miattuk nem fogom olyan hamar. Azért maradok Jodi hű olvasója, ez még nem indok a bizalom megrendülésére, továbbra is bakancs, hogy olvassam az életművét, de azzal a kikötéssel, ha nem megy tovább ebbe a túl könnyű irányba, hanem visszatér az alig kitaposott ösvényekre. Amiért felfigyeltem rá, amiért megszerettem és amiért csodálom. A pontok mindegyike az elefántokért jár. Főleg Mauráért. Szememben ő volt az egyik igazi főszereplő és hős. Köszönöm Jodinak, hogy közelebb hozta ezeket a csodálatos teremtményeket!



A könyvet köszönöm az Athenaeum Kiadónak!
A könyv megvásárolható: itt



Interjú Jodival a könyv kapcsán:





6 megjegyzés:

  1. Már vártam nagyon a bejegyzést! :) és egyáltalán nem tántorít el, hogy lesz benne médiumos rész, végülis "szóltak előre", a novellával ;) De nekem is ezeket nehezebben veszi be a gyomrom, és nagyon amaerikai, de szó mi szó, azért néha tátott szájjal néztem néhány hatásvadász Oprah Winfrey showt is, szóval, lehet, hogy én jobban ráharapok. De ha csak egy fél elefántláb is lesz benne, én szerelembe esem, és valószínűleg nekem is elefántok fognak díszleni a számítógépen is. :) :)

    Egyébként nagy tévedés, szereted te az állatos sztorikat, emlékszel, a Pi életében is hogy szeretted, amikor leírta az állatkertekről amit leírt. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, tényleg. Imádtam Richard Parkert!!!! ♥
      Szólj, ha kell háttérkép, nekem van már pár beizzítva :)))
      Igen, igazad van, ő szólt, de én ott még nem voltam annyira tudatában, hogy ez tényleg róluk fog szólni, illetve a Szelíd vadaknál már de. Meg azt nem tudtam, hogy ő lesz az egyik főbb szereplő. Azt hittem lesz valami kis epizód vele... szóval engem meglepett. És így nem csak a karaktere, hanem a történet egy hatalmas szelete. De többet nem mondok, nehogy spoiler legyen... :)
      Örülök, ha nem kedvetlenített el, mert nem is az volt a cél. Ha írna ennek egy második részt, ahol ugyanez folytatódna, és abban is lennének elefántok, értük elolvasnám! :) Mert én az elefántokkal vagyok!!! És ennek hatására bakancs lett a safari is! :D Már nincs akkora bakancsom, amibe ekkora listák beleférnek... :)

      Törlés
    2. Én is imádom :)))
      Hát, én vettem a jelzést, szóval számítok rá, és egyébként tök jó, és köszi, hogy írtad, hogy nem lesznek elefántok a feléig kb, mert így nem számítok rá feleslegesen (tudod, a kis herceg és a róka), viszont nagyon fogom várni a felét. :)
      Én is az elefántokkal vagyok-leszek! :)
      Szafari? Tényleg? én félnék. Inkább menjünk elefánt-rezervátumba! :)

      Törlés
    3. Ott is van miért félni azért... Ezek az okos, érzelmes, szép monstrumok, ha bepipulnak... :D De persze ilyen "vattacukor" Szafarira gondoltam, amit a könyvben ki is figuráznak, mert kényelmes és cseppet sem veszélyes. :) Kezdetnek jó az... :D

      Törlés
  2. Na ez a hatásvadász dolog most kicsit megijesztett... Bár tény, hogy a Where there's smoke-ban is helyenként annak éreztem már az irományt. Na de az elefántok nálam is jó eséllyel dobnak majd a dolgon. :-) Már elkezdtem a Larger than life-ot, és már az elején majdnem megkönnyeztem...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor mindenképpen olvasd el a regényt is, mert ugyanolyan megkönnyeztető pillanatokból ebben sincs hiány, és az elefántok nem vadásznak semmire sem! :) Elég sok a leíró rész róluk, ami tényleg olyan, mint egy megfigyelő tudós feljegyzései, de mindig frappánsan passzolnak Alice élethelyzetéhez, és sehol nem éreztem száraznak.

      Törlés