2013. június 9., vasárnap

Könyvhét(vége)

Derült égből könyvvásárlás...


Bármennyire is hangoztattam a nemrég lezajlott Könyvfesztivál alatt, hogy nem rajongok a tömegért, és bármennyire moly ellenes is, amúgy sem szoktam nagyon könyvet vásárolni, azért mégis ott repdesett bennem a vágy, az a kis hamis, és mégis csak úgy esett, hogy egymás után két nap is kisodort a megáradt Duna a Könyvhétre. Meg lehet nyugodni, mégis igazi moly szív ver bennem, szóval hátrébb a naftalinokkal!




Nagy Bandó András, Esterházy Péter

Tegnap elindultunk párommal, hogy kedvenc piacunkon ebédeljünk egyet, ám ő áradó Dunát akart nézni, így keveredtünk le a vízhez, onnan át a másik oldalra, és míg térültünk-fordultunk azon kaptunk magunkat, hogy könyvek vesznek körül, párom meg Esterházy Pétert, Nagy Bandó Andrást és Vavyan Fablet fotóz bőszen, tőlem pedig kérdezik, hogy kétezerért? De hisz én nem is akarok venni semmit! Vagy mégis?  

Vavyan Fable
Istenem. Máskor, hétköznap, azt sem tudom hogy bújjak el a közvélemény kutatók, szórólaposok, vagy közvélemény kutató szórólaposok hada elöl, most meg egyszer csak, míg az ATM-nél állunk sorba, hogy levegyünk pár bankót, na nem, nem azért, hogy könyvet vegyek, csak hátha mégis, ki tudja, legyen nálam na, mamám szólásával élve, hogy ne pisiljenek oldalba a kutyák... Egyszer csak megüti egy mondat a fülemet: "Feltehetek pár kérdést az olvasási szokásitokról?" - Hú, te - mondom páromnak - Engem kérdezzen, engem, engem! - És odaállok közelebb, hogy engem is megszólítson, de mit csinál az istenadta?? Továbbmegy! Párom szemében látom a csípős, kihagyhatatlan magas labda reakciót, amit szája már formál... - Talán nem tűnsz... - Ki ne mondd! - hordom le - Ki ne... 
Gyorsan előkapom a Könyvehetes újságot, nagy elánnal nézegetem, mert látom, hogy jön vissza a lány. Na mondom, most vagy soha, csorba esett a becsületemen, ezt nem hagyhatom annyiban! Még hogy én ne tűnnék olyannak, aki... Az nem lehet! - Nézzél okosan és mosolyogj! - utasítom páromat - véletlen csúszik ki a számon, de közben édes elégtétel tölt el az előbbi majdnem beszólásáért... A lány viszont, mintha üvegből lennék, megint tovább megy. Hát ez elképesztő! Na jó, mondom, nagy levegőt véve, én MOLY vagyok! Engem meg kell, hogy kérdezzen! Hát kit, ha nem engem??? Szuggerálom a lány hátát, erősen szuggerálom... Most megfordulsz szépen, lassan, a szemembe nézel, és idejössz!  
Gyerekek, a módszer működik! A lány alázatosan, szinte bocsánatkérően jön felém, és megkérdez. Én meg boldogan, büszkén, megnyugodva válaszolok. "Milyen gyakran olvasol regényeket?" "Mindigállandóanéjjelnappalörökkönörökké!" És kaptam csokit meg 25%-os kupont, de ez teljesen mellékes. A lényeg, hogy a becsületem helyreállt, a lapok újra sercegnek, és nem ragadnak össze a kezem alatt! És ez az akció annyira lekötötte minden erőmet, hogy a könyvvásárlás végül elmaradt, fellélegezve távoztam, hogy nem estem bűnbe...  


A "Bözsi Eye"
Egészen addig, míg az újból uralkodó világbékén felbuzdulva ma ismét visszamentünk, (eredetileg is a mai nap volt betervezve, mert egy szintén nagy könyvrajongót kalauzoltunk Pesten), és a tűző nap, meg óriáskerék (nekünk csak "Bözsi Eye") szédítő (amúgy nem) élménye végül addig addig böllenkedett velem, míg csak valahogy szatyor került a kezembe, két rég áhított könyvvel - én tényleg eskü, hogy komolyan nem tudom hogyan történhetett,  egész egyszerűen csak úgy hozzám vágták... (egy kis pénzért cserébe...) -   páromnak pedig hogy hogy nem, egy dvd ragadt a kezéhez, mert mi mást is venne egy Könyvhéten, ha nem filmet... :)


Kányádi Sándor

Varró Dániel

Hát szóval így esett a jól esett. Könyvhét, én így szeretlek! Csak Tóth Krisztináról ne maradtam volna le már megint... :) Na sebaj, majd legközelebb...

Lemaradtam, pedig pont ott voltam...



Könyvhét - hangulat1

 
Könyvhét - hangulat2

2 megjegyzés:

  1. Oh, de irigykedem, és sajnálom, hogy nekem idén kimaradt. A poszton,ill. a szuggeráláson viszont felhőtlenül felkacagtam :))

    VálaszTörlés
  2. Nekem lelkifurdalásom volt a Könyvfesztivál után, hogy olyan mostohán gondoltam rá... :D

    Vicces is volt. :) Legalább lett mit írnom. :)

    VálaszTörlés