Jennifer E. Smith: Vajon létezik szerelem első látásra?

„Nagyon kevésen múlott, hogy ne másként történjen minden.” 

Igen. Csak úgy, mint az életben a fontos dolgoknál általában...

Tipikusan az a cím, és borító, amit magamtól nem biztos, hogy a kezembe vennék, gondolván, hogy butácska, üres kis rózsaszín selyempapír, ami túl könnyen gyűrődik. Az ok, amiért végül mégis a kezembe vettem az volt, hogy életem első repülésére készültem, jobban mondva rettegtem, és egy kedves molytársam megemlítette, hogy ebben a könyvben vannak hasznos tippek hogy küzdjük le a félelmet és fóbiát.

Nos, nem túl sok ilyen tippet találtam végül, és a főszereplő lány nem is a repüléstől fél igazán, hanem klausztrofóbiája van, de az tény, hogy jól estek a repteres és repülős sorok, főleg úgy, hogy legtöbbjét már akkor olvastam, mikor túl voltam az első szárnyalásomon, így már jobban át is tudtam élni.

Nem bántam meg, hogy elolvastam, mert amit végül kaptam, az egy egyszerű (a szó jó értelmében), kedves kis történet, ami életszagúbb már nem is lehetne. Hadley átlagos kamaszlány, a felnőtté válás küszöbén igyekszik egyensúlyozni, miközben családja széthullását nézi, mint valami mozifilmet. Apja életében új nő van jelen, Charlotte, aki a férfit, mint valami sötét végzet, nem csak új családba, új életbe, de új országba is „ragadja”. Hadley persze, elvált szülők gyerekeinek íratlan szabályai szerint zsigerből utálja a nőt, mindezt látatlanban, ismeretlenben, és főleg csak azért, mert anyja érzései a legfontosabbak számára.

Aztán elérkezik a rettegett nap, az esküvő, amit Hadley bár már hónapok óta tud, hiszen a szekrényen pihenő meghívó mindennap az arcába tolja az igazságot, realizálnia azonban mégsem sikerül, csak pereg a film, és Hadley nem tudja elhinni, hogy mindez vele/ velük történik. Pedig ez nem film. Ez a valóság. És hány ilyen helyzet létezik…

(weheartit.com)

„– Reptéren megismerkedő emberek esetében hetvenkét százalékkal nagyobb az esély, hogy egymásba szeretnek, mint azoknál, akik valahol máshol találkoznak.”

A repülőút táptalaj az ismeretségek kötésére, főleg akkor, ha az ember jobban izgul a kelleténél. Ilyenkor addig próbálkozik, míg meg nem találja azt az embert, aki oldani tudja a feszültséget, és akire áttestálhat egy-egy adagot saját aggodalmaiból. Hadley esetében ez a személy Oliver. De hogy vajon útjuk a földön is keresztezi-e egymást, hát az majd kiderül...

~Értékelés: 10/7  A könyv nem tartozik a legek kategóriájába semmilyen szempontból, mégis, amíg utazgatva olvastam, lekötötte a figyelmemet, felgyorsította az időt. Igazi Carpe diem könyv, már olyan szempontból, hogy amíg az ember belemerül, addig jó, és még ha a történet hamarosan meg is kopik, kellemes emlék marad. Ami nagyon tetszett, hogy nem ment el rózsaszín, nyálas habcsókba. A szereplők, és helyzetek ennél életszerűbbek nem is nagyon lehettek volna, és a történet sem fordult át giccsbe. Amit kicsit hiányoltam, az a stílus egyedisége, ami kiemeli a hétköznapi történetet a hétköznapok szürkeségéből. Voltak azért apró, kedves próbálkozások, amik működtek is.   

„Végül is nem a változásoktól szakad meg az ember szíve, hanem a megszokott apróságoktól.”