"Találkozás" Szamosi Donáthtal

(képek forrása: Donáth facebook oldala)

Szamosi Donáth neve és arca elsősorban a Thália színházból lehet ismerős, ahol is három szerepben is láthatta/ láthatja a közönség: Álmodozók (Bernardo Bertolucci – rendező: Dicső Dániel); Csónak (Oleg Presznyakov, Vlagyimir Presznyakov – rendező: Bagó Bertalan) és a még most is futó Equus (Peter Schaffer – rendező: Dicső Dániel).

Felkérésemet, hogy válaszoljon pár kérdésemre, egy virtuális interjú keretében, nagyon közvetlenül, kedvesen fogadta. Bevallom, ötletemet elsősorban az Equus élménye inspirálta, e darab kapcsán lettem igazán kíváncsi, mert nem semmi, amit a színpadon véghezvisz/ visznek, a többi kiváló színészóriással karöltve.

Akinek nem volt még alkalma megtekinteni a darabot, az itt olvashat egy kis általam megfogalmazott élménybeszámolót.

– Mi volt az első gondolatod, reakciód, mikor megtudtad, megsejtetted, hogy te leszel Alan Strang (a fiú, aki egy éjszaka alatt megvakít hat lovat)?

– Ismertem a drámát, egész fiatalon olvastam. Nagyon örültem. Azt gondoltam „Király! Lesz egy új, nem is akármilyen főszerepem, ráadásul nagyszínpadon!”

 „a színpadon a lovak szerelmese vagyok.”

– Én bevallom, nem vagyok egy kifejezett lóimádó, talán azért, mert még nem volt hozzájuk szerencsém testközelből, de az biztos, hogy van egyfajta erőteljes kisugárzásuk, ami egyszerre méltóságteljes és alázatos, illetve a róluk szóló művekből, filmekből is mindig a lelkük jön át. A darabban Alan furcsán, megszállottan vonzódik ugye a lovakhoz, és volt egy fotózás, ahol is valóban igazi lóval vagy látható a képeken. A ráhangolódás része volt, hogy tényleg testközelből megismerkedtél ezzel a nemes állattal? 

– Teljesen lényegtelen a történet szempontjából, hogy ló vagy bármi más. A lényeg ennek a zavarodott fiúnak a kétségbeesett énkeresése. Szeretem a lovakat, de nem jobban vagy kevésbé, mint sok más állatot. Számomra teljesen lényegtelen hogy Alan Strangnek a Ló az Isten, de nyilván elfogadom, és megélem az Ő lelkét, így a színpadon a lovak szerelmese vagyok.

– Már az elején tudatosult benned a darab és a karaktered mélysége, vagy ez csak a próbák alatt bontakozott ki fokozatosan?

– Tisztában voltam vele amikor a felkérést megkaptam. De hogy valóban megéljem mindezt… hát… a premierig kellett várni.

„felvillan a fény, és képszakadás. 

A következő tiszta pillanat a tapsnál van.”

– Hogyan lehet, illetve te hogyan tudtál erre lelkileg felkészülni?

– Sehogy. Ez jön. Nem tudom hogy, hogyan. Bemegyek a színpadra, még a sötétben gyorsan megbeszélem az élet dolgait Vasgyúrót játszó Patonai Zsolttal, majd felvillan a fény, és képszakadás. A következő tiszta pillanat a tapsnál van.

– Az előző kérdésem párja pedig… én is írtam az összefoglalómban, hogy a darab végén, a tapsnál látszott rajtad mindaz a fáradtság, ami ezzel a szereppel jár, és amit mindaddig magadban tartottál, jól láttam? Egy rádiónak adott interjúdban pedig azt mondtad, hogy „minden este belehalsz.” Hogyan lehet egy ilyen szerepből „kikecmeregni”, „felépülni”?

– Muszáj belehalni. Két előadás volt, amikor „játszottam” és végig képben voltam… nagyon rossz volt.- Nekem látni hogy mit élek át. Furcsa volt, és nem voltam őszinte a színpadon. De amikor belehalok, amikor tényleg csak egy paraszthajszál választ el a haláltól, akkor jó. És egyszerűen lejövök a színpadról, és fáradt vagyok, és meggyötört, de semmilyen lelki problémám nincs. Alan elmegy. És Donáth visszajön. És ez így van rendjén. Nem kell „kikecmeregnem” vagy „felépülnöm”. Le kell zárnom. Ha küzdenék ilyen problémával, akkor nem lennék alkalmas erre a pályára.

„Alan elmegy. És Donáth visszajön.”

– A darabban (a Jillt alakító Holecskó Orsolya mellett) te vagy a legfiatalabb és csupa nagy név vesz körül (Alföldi Róbert, Béres Ilona, Kútvölgyi Erzsébet, Kőszegi Ákos), inkább hajtottak, és mint főszereplőtől mindig a maximumot várták el, vagy jellemzőbb volt, hogy anyáskodóan-apáskodóan terelgettek?

– Mindenki más volt. Ákos békén hagyott, kivárta hogy szépen lassan ráérezzek. Soha nem felejtem el mikor egy próbaszünetben megkérdeztem Ilonát, hogy „Ez most nagyon rossz volt?”  - mire azt felelte, „Ne foglalkozzon ilyenekkel. Maga csak szárnyaljon, mi majd elkapjuk.” Zsike pedig mindig nyugtatgatott, hogy ne feszüljek rá csak élvezzem.

Álmodozók, Haumann Mátéval 

„Majd tíz év múlva  kérdezd meg,

 akkor majd fogok tudni válaszolni.”

– Ha jól láttam, ez már a második darab (az Álmodozók után), amiben Dicső Dániel rendezett téged, akkor ezek szerint már sikerült jól összeszoknotok? Egyébként milyen számodra a jó rendező?

– Szeretek Dániellel dolgozni, és bízom benne hogy a jövőben is fogok. Csodálatos rendezőnek tartom. És hogy milyen a jó rendező… nem is tudom. Majd tíz év múlva kérdezd meg, akkor majd fogok tudni válaszolni.

– Mit figyeltél meg (már amennyire tudtad játszás közben), kik azok, vagy melyik korosztály az, aki inkább látogatja az Equust? Vagy mindig vegyes a nézőtér?

– Tapsnál mindig megpróbálom felmérni a terepet, de egyáltalán nem látom a nézőteret a reflektoroktól.

„Utáltam olvasni. Aztán (...)”

– Ahogy írtam is neked, a blogomon, elsősorban Könyv a lelke mindennek, és hát ebbe bőven belefér a színház is, hiszen annak is mindig egy vagy több könyv a lelke.:) Te is írtad nekem, hogy szerinted „nagyon nagy kihívás olvasásra bírni ma bárkit is.” Ezzel egyet értek, sajnos én is így látom, bár be kell vallanom, hogy nem olyan régen kezdtem csak én is újra felfedezni a könyvek erejét. Neked milyen szerepet töltenek be az életedben a könyvek, és itt most a színházon kívüli életedre gondolok. Miket, kiket szeretsz olvasni, már ha éppen van rá időd, van-e esetleg örök kedvenc?

– Utáltam olvasni. Aztán a Harry Potter könyvekkel rászoktam az olvasásra, és szépen lassan vettem az irányt a szépirodalom felé, amit ma már imádok. Truman Capote talán a kedvencem. De szeretem Isherwoodot, Hemingwayt, Vidalt, Tennesseet, Steinbecket, és úgy általában a modern amerikai irodalmat. Szeretem Ibsent, Esterházyt, Csehovot… sok mindent. Nemrég olvastam Alan Greenspan A Zűrzavar kora című könyvét. – mindenkinek ajánlom!

– Te hogy látod, a színházba járással is úgy vannak az emberek manapság, mint az olvasással, vagy ott azért jobb a helyzet?

– Bonyolultabb… Erről órákat lehetne beszélni és vitatkozni, mindenesetre a jelen színházrendszer véleményem szerint nem megfelelő és fenntarthatatlan. Nem csodálkozom, hogy nem sokan járnak színházba. És erre rátesz egy lapáttal a gazdasági helyzet is…

„Színházba pedig jöjjenek.”

– Végezetül mit üzensz a mai olvasó és színházba járó embereknek?

– Felejtsék el a kötelező olvasmányokat - ha azokat olvassák, egy életre elmegy a kedvük minden könyvtől. Keressenek valakit, aki a kezükbe tud adni számukra izgalmas és minőségi könyveket, aztán majd maguktól úgyis beindulnak. Színházba pedig jöjjenek. Persze jól nézzék meg előtte mire is vesznek jegyet, mert egy rossz élmény évekre elveheti a kedvüket a színháztól.

Olvasóim és a magam nevében is köszönöm az interjút, és hogy egy kicsit többet megtudhattunk Rólad. Azt már most borítékolom, hogy a Harry Potterrel nagy bizalmat nyertél a „könyvmolyok” táborában is, de szívből remélem, hogy minél többekhez eljutnak színpadi megmozdulásaid is, aktuálisan pedig az Equus, ami bár nem egy könnyen emészthető darab, de az biztos, hogy maradandó élményt nyújt.

Pályádhoz pedig sok kitartást és még több örömöt, sikert kívánok!