2013. január 2., szerda

Szumma szummárum 2012

(Forrás: we♥it.com)
Minthogy elbúcsúzott az óév és beköszöntött az új, elérkezett az ideje a szummázásnak is. Sajnos az idén sokkal szegényesebbre sikerült a felhozatal, mint tavaly, de ezt tudtam is előre és az igazat megvallva így is büszke vagyok magamra, hogy a megváltozott életkörülményeim ellenére így se szorult az olvasás annyira háttérbe, mint vártam...


Megjegyzés: (Amikor azt írom tavaly, természetesen 2011-re gondolok, amikor pedig azt, hogy idén, 2012-re. Ne zavarjon meg senkit, hogy a bejegyzést már 2013-ban írtam!:) )

Az év elején felköltöztem a nagyvárosba és engedelmesen, fejet hajtva beleálltam én is a szürke, monoton  mókuskerékbe. Ez eleinte akkora hatással volt rám, sajnos nem a jó értelembe, hogy az első 1-2 hónapban azt hittem, hogy szép volt, jó volt, hát akkor ennyit az olvasásról... Először is olyan problémába ütköztem, hogy honnan szerzek majd könyveket, lévén költeni ennyit nem tudok, könyvtárba járni nincs időm... Ekkor első megoldásként jött az  EKK, azaz  az Első Könyvsiker Kölcsönző, ahonnan is egymás után kezdtem falni a Jodi Picoult remekeket.


(Forrás: saját kép)
Majd pedig szeptemberben új időszámítás kezdődött, amikor is megkaptam az én kis csodámat, hivatalos nevén Nukot, becenevén Nukikát, aki röpke pillanat alatt a szívemhez  és az életemhez nőtt. Én, aki előtte erősen és fennhangon elleneztem az olvasás eldigitalizálódását, be kellett látnom azt a számtalan előnyt, amit ez a kis ketyere nyújtani tud. Nincs idő/energia könyvtárazni? Nincs az a pénz a földön, amit könyvekre tudnál költeni? Nos, akkor pont Neked való az e-olvasó! Hű társ még a fogmosáskor is, így még a szájhigiéniára is pozitívan hat az olvasás. Mióta Ő az enyém, nincs a napnak az a perce, ami feleslegesen menne el. Sorban állás a boltban? Zötykölődés a villamoson? Orvosi váróban is remekül oldja a feszkót! Egyszerűen ma már nem is tudom mihez kezdenék nélküle. Sokan úgy vannak vele, hogy a mobiljuk már mintha a jobb vagy bal kezük lenne. Hát én odaadom a mobilom ha váltságdíjként kérnék a Nukimért! Nukim nélkül soha! :) Félretéve a tréfát, tényleg nem gondoltam volna, hogy ekkora és ennyi örömöm lesz az olvasásban ebben a formában. Szóval Nuk jött és győzött és visszatett engem a térképre.


Na, akkor ennyi bevezető után csapjunk bele, lássuk miből éltünk 2012-ben!


(Forrás: google)
2012-ben mindösszesen csupán 43 könyvet sikerült kiolvasnom, ami, mint már említettem tényleg nagy visszalépés a 2011-es 101 (!!)-hez képest, de 2011 kivételes év volt, a világ összes ideje az enyém volt. Tudtam, hogy egyszeri és megismételhetetlen lesz, talán majd csak a nyugdíjas éveimben fogom tudni megdönteni a rekordot. Nem baj, a 43 is szép szám, sok nem annyira olvasó ismerősöm ezen is megütközik... És hát, mint tudjuk, nem a mennyiség a lényeg. Minőségből meg volt bőven hálistennek! :)


(Forrás: moly.hu)
Nézzünk egy kis statisztikát a könyvek eloszlásáról:

-összes könyv: 43 (tavaly 101)
-hangoskönyv: 1 (tavaly: 21)
-könyvtári könyv: 12 - mind még év elején (tavaly 71)
-félbehagytam: 1 - Anna Gavalda: Szerettem őt (tavaly 4)
-kedvenc lett: 12 (tavaly 36)
-novellás kötet: 4 (tavaly 21)
-magyar szerző által írt könyv: 7 (tavaly 45) - te jó ég, kicsit tényleg kezdem szégyellni magam az idei termésért... 
-összes szerző: 36 (tavaly 44)
-női szerző: 20 (tavaly 18)
-férfi szerző: 17 - mert egy könyv társszerzős (tavaly 26) 
-egy szerzőtől a legtöbbet olvasott: Jodi Picoult - 4 






°°Elsők és utolsók°°

Az év legelső könyve  Szabó Magda: Az ókút volt, míg az utolsó, Richard Paul Evans: Kegyelem




°°Legrosszabb°° könyv lett (szigorúan szubjektíven):



Mats Strandberg – Sara B. Elfgren: A kör - 2 csillag



°°Kedvencek°° lettek:

Idén is szép számmal, 12 kedvenccel lettem gazdagabb. Ebből persze kiemelkednek 
Életem könyvei, melyek idén a következők lettek:

~ Szabó Magda: Az ókút - Szabó Magda eddig még egyszer sem okozott csalódást, mindig megindít, meghökkent, elgondolkodtat és olyan mélységekbe nyúl belém, amikről nem is tudtam, hogy léteznek.

~ Jodi Picoult: A nővérem húga - A téma, amitől általában óckodom, amiről nem vagyok hajlandó olvasni / filmet nézni, és amivel most mégis kivételt tettem, így kapva gigantikus érzelmi töltetet, feledhetetlen olvasási élményt és egy újabb szeretett szerzőt. És megerősítést, hogy soha ne mondd, hogy soha! (A bejegyzés itt olvasható)

~ Tóth Olga: Csupasz nyulak - Megrázó, elgondolkodtató történet egy széthulló félben lévő családról. (Bejegyzés: itt)



~ Yann Martel: Pi élete - Még egy téma és történet, ami azt hittem nem fog különösen megmozgatni. Tévedtem! (Bejegyzés: itt



~ És végül, de majdhogynem első sorban, Emma Donoghue: A szoba - Elég, ha annyit mondok, hogy még így, majdnem 3 héttel az olvasása után is a hatása alatt vagyok, ha rágondolok. (Bejegyzés: itt)




Új °°szeretett szerzők°° lettek 2012-ben:


~ Emma Donoghue

(Forrás: google)

~ Jodi Picoult

(Forrás: google)




























°°Csalódás°°

Két csalódás ért ebben az évben. Az egyikre valamennyire fel voltam készülve, a másik váratlanul ért.
~ Amire fel voltam készülve:  J. R. R. Tolkien: A hobbit - Akármennyire is nyitottabb és elfogadóbb lettem a műfaj felé, mi több, még élvezetet is találok benne, azért ez még mindig nem az én asztalom igazán... És bár a Gyűrűk Urát nem olvastam, csak filmen láttam, abból is talán csak az első két részt, éreztem én, hogy ez már annyira a fantasy sűrűje, hogy számomra áthatolhatatlan. És bár nem volt rossz a Hobbit, mert mesésebb volt, és kevésbé komoly, mégsem tudott közel kerülni hozzám (Bejegyzés: itt)
~ Amire nem voltam felkészülve, és egyértelműen az év csalódása volt számomra, nem más, mint a mások, és legtöbbek által olyannyira várt és minden ígéretet beváltva szeretett: Mats Strandberg – Sara B. Elfgren: A kör - Nem tudom mi romlott itt el, őszintén szólva nem értem a rajongók népes ( és egyre népesebb) táborát. A hangulatom megvolt hozzá, de a könyv csúnyán cserbenhagyott. Azt hiszem, ha lehetne, ezt az élményt mindenképpen kitörölném az idei olvasásokból. ( A miértek itt olvashatók részletesebben.)

°°Pozitív csalódás°°

Szerencsére pozitív csalódás is volt idén is. Tulajdonképpen a 2012-es év furcsa fintora, hogy Szabó Magdát leszámítva, az idei év pozitív csalódásai, olyannyira pozitív csalódások lettek, hogy egyben mind Életem könyveivé váltak. Szabó Magda csak azért kivétel, mert nála már tudtam mire számíthatok, így nem ért meglepetésként. De az összes többi olyan történet és téma volt, amikről nem hittem volna, hogy egyáltalán picit is tetszeni fognak. Szóval ebből a szempontból remek évet zárok! :)

°°Visszatérő kedvencek°°

Azaz kedvencek, akik megerősítették a beléjük fektetett bizalmat. 
Az egyik ilyen volt természetesen Szabó Magda, aki nálam még eddig mindig maximális hatást ért el, legyen az felnőtteknek szánt regény, ifjúsági vagy éppen gyermekirodalom. 2013-ban további remekeit szeretném elolvasni.
A másik ilyen volt Jodi Picoult, aki bár idén lépett csak be az életembe, de máris visszatérő, lévén, négy könyvét olvastam és egyikben sem csalódtam.
Igazából akiért létrehoztam ezt a kategóriát, mert mindenképpen említést érdemel, az Máté Angi, aki a Mamóval szívembe dobbantott és Az emlékfoltozókkal pedig még jobban levett a lábamról és különleges hangulatteremtésével elvarázsolt, egyedi nyelvezetével elringatott és gyönyörű érzelmeivel ünnepre hangolt.


(Forrás: moly.hu)


°°Műfajok, amikre azt hittem, hogy nem...°°

Igen, idén is döntögettem műfaji határaimat. Audrey Niffengerrel időutaztam, és rájöttem, hogy nem is olyan rossz az, főleg, ha jól van megírva, egy megható, romantikus köntösben, hisz minden csak a tálaláson múlik, aztán ezt a vonalat kicsit lazábbra, viccesebbre véve folytattam Kerstin Gierrel és a Rubinvörössel, ahol rá kellett jönnöm, hogy az ifjúsági és fantasy elegyét mégsem kell elhamarkodottan kizárnom egy rossz Kör után... 
Gayle Forman elgondolkodtatott vajon mi lenne Ha maradnék, kiszálltam a testemből és olyan dolgokba éltem bele magam, amikben nem is tudom, hogy tudok-e hinni, aztán a második részben, a kezdeti varázstól ugyan meg kellett kérdeznem, hogy Hová tűntélde azért jó érzéssel tölt el, hogy újabb vidéket járhattam be és kellemesen szórakoztam. 
Végül év vége felé komolyra váltva, ismét nagyot nyeltem és olvastam az olvashatatlanról, mindezt Ruta Sepetys tolmácsolásában, aki megmutatta, hogy bármekkora is a sötétség, mindig akad egy kis Árnyalatnyi remény, amibe ha két kézzel kapaszkodunk, legyőzhetünk, túlélhetünk mindent. Végül egy Kegyelem "döféssel" zártam az évadot, melyben Richard Paul Evans megmutatta mennyi kegyetlenség rejlik a világban, ezzel egy időben mennyi jóság, mennyi naivitás és mennyi szeretet. És azt, mit jelent a kegyelem és mi minden kell, hogy elnyerhessük.



°°A folytatás°°



(Forrás: we♥it.com)

Szóval volt idén is meglepetésben és újdonságban bőven részem. Nem hagyom abba, folytatom utam, és nem riadok meg, ha ismeretlen ösvényeken vezetnek, legfeljebb, ha egyik-másik nem tetszik, letérek majd róluk és keresek újakat. Útinaplómat továbbra is próbálom szorgalmasan vezetni, hátha ti is kedvet kaptok egy-két ösvény taposásához.   Tervek akadnak bőven. Nem is kicsik, és megvalósításuk hozhat bukást vagy felemelkedést.   Nem szeretnék sokat spoilerezni, de elég, ha annyit mondok, talán minden utak legnagyobbja, legjobban kitaposottja is rám vár az új évben... ;)
(Forrás: we♥it.com)


(Forrás: sarahwilkins.net)

Csapjunk hát bele, jer 2013 és ne hagyj cserben te sem!

Mindenkinek nagyon sok jó olvasást kívánok erre az évre is! És szívből köszönöm, hogy olvastok, és hogy adtok a véleményemre! Vagy ha nem, akkoris elfogadjátok... :)








(Képek forrása: we♥it.com)

6 megjegyzés:

  1. "Nem szeretnék sokat spoilerezni, de elég, ha annyit mondok, talán minden utak legnagyobbja, legjobban kitaposottja is rám vár az új évben... ;)" - ÚRISTEN, terhes vagy? :D

    Hát azért, abba a 43-ba igen sok jó bekerült, semmi okod szégyenkezni :) Ókút nekem is kell, ah, és olvasnom kell a rubint is, meg a Forman könyveket, Sepetyst, Roomot! :))) mindent!

    Nagyon jók a képek! :)) És tényleg, egyet kiválasztottunk közösen, de képzeld az utsót is én is majdnem betettem :) Látszik hogy ugyanonnan szedjük a képeinket XD

    Ja, Muci, a Nukodat nem Nook-nak híjják eredetileg? Én úgy tudtam...

    VálaszTörlés
  2. Kicsit fáradtan álltál neki olvasni? Nem vagyok terhes :D Nem látod a képet utána? Az a hint... Azt hittem hipperventillálni fogsz... :D
    A többiekét lehet, hogy Nooknak, az enyém magyar, így Nuk! Punk-tum! Nem kurvulunk :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Áááá, ne haragudj! De tényleg! :D Most valóságosan hiperventillálok! Juiipijájjjjé, és én vettem neked tavaly az elsőt! :)))) áááááá! már olvasod? jaj de kis sunyi vagy! Annyir aizgulok mi lesz, várom már előre a posztjaidat is! Angolul vagy magyarul olvasod majd?

      Bocsii, Nukitól is :) Nem kurvulunk, vettem! (tuuudom, tudom, mindig nekem kell az eszembe vésni az ilyet :D)

      Törlés
  3. Hát őszintén szólva jövő hétre terveztem, mert ugye úgy volt, hogy hétfőtől itthon maradok, de most mégis csak menni kell, úgyhogy csúszik a dolog. Nekem ehhez mindenképpen nyugalom kell és összefüggő idő. Nyugi, észre fogod venni! ;)))
    Amúgy, miért, a tiéd nem Kindli? :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De, de az a neve, mint neked Nuki. :))
      Nyugalom és összefüggő idő, értem értem! Hétvége? :D Az első könyv 1 napos. De még a második is! :)))

      Törlés
    2. Hát, majd meglátjuk! Akkor is szeretni fogsz, ha esetleg nem leszek HP-fan? :D:P

      Törlés