2015. június 21., vasárnap

Hangjegy jelentések: Hangaszál a szélben

„A boldogság fura bokra, ott nő a szakadék szélén...”


Mindenki, aki a könyvekért követett/követ, nyugodjon meg, nem alakulok át Miamona ZenéldéjévéRockoldájává, sem Miamona Lelkizőjévé, csak mélyeket, hosszúkat, néha jólesőseket, néha gondterheseket hallgatok mostanában, és ma végre, végre ingerenciám támadt írni, és bizony az ihletet ne tagadjunk meg, jöjjön bárhonnan, mert sosem tudhatjuk kit talál el, kin kapcsol le vagy föl egy addig láthatatlan gombot és hasonló okosságok... Nem, még csak Miamona lelkigurudája sem leszek. :)


Magamban mondom magamnak, gondom kevés
és ami maradt, az is inkább csak a levés
vagyok, hogy legyek, teszek, hogy tegyek
nem is reméltem, mesés kis szabadesés

Jó, azt már tudjuk mi nem leszek, de akkor mi vagyok... Mostanában elégedetlen, bizonytalan, nyughatatlan és fáradt, tele kérdésekkel, válságokkal. Hol vagyok? miért ott? Jó-e az nekem, na de ki ne ismerné ezt a lélek- és elmeállapotot. Most már könyv is ritkán van a kezemben. Akkor ennyi volt? Egy korszak csupán, ami lezárult? Nem hiszem. Illetve remélem, hogy nem. Vagy tudom? Tudom és kész, mert máshogy nem lehet! Csak most nyár van. És munkahetek, végükön két nyomorult nappal, amit be kéne osztani. Hogy legyen benne minden, ami jó, ami élés és töltés, és ha már, akkor pozitív. Miről is akartam írni... Vicces, de egy zenekarról. Egy zenekarról, amelyről csak hallottam, pedig már 10 és fél éve élnek, így, ebben a formációban és zenélnek. Csak épp nekem eddig nem volt rájuk szükségem...(?) Aztán eljött a huszonnyolcadik szülinapom, ahol már rezeg a léc a harminc felé (blabla), egyfajta korai-, elő- és teljesen felesleges kapuzárási vagy nyitási, még nem tudom pontosan, pánikkal, pánikokkal, napi szintű pánikocskákkal. Azt mondtam páromnak, ma meg akarok őrülni, és leinni magam, és egyéb gagyi, tinivígjátékokba illő mondatokat. Ő meg rámutatott valami szórólapra, vagy a monitorra, már nem is tudom, hogy menjünk koncertre, játszik valami Anna and the Barbies. Én meg, hogy jó, ennél hülyébb nevűt úgysem találunk, miért ne
Képek forrása: google és Pásztor Anna fb oldala
Effekt: photobucket.com

Utálom Utáltam a koncerteket. Intorvertált vagyok és blabla, mert sok az ember, hogy az már tömeg, és morog, meg kilélegez, rámlélegez, összelélegez, és hangos, meg a basszust beteszik a mellkasomba, gyomromba, és onnan szól... és különben is, hol egy könyv, jaj hadd olvassak a kanapén! :D Jó, el kell ismernem, hogy némileg (magamhoz képest) ittas állapotba érkeztem meg a helyszínre, ahol kis fröccsintett szőlőlével folytattam, de amit akkor este átéltem... Na most azóta azt keresem, mint egy megszállott őrült hülye. 


„Kezdjetek el élni...”


Hogy ez az lett volna? Vagy valami ahhoz közeli élmény? Nem tudom, de azóta, mint „útvesztett vándor, ki végre hazatér...”  ezt keresem, követem, ezért menetelek a hétköznapok iszapjában. Csak azért furcsa ez, mert aki ismer(t), tudja, hogy ez rám abszolút nem jellemző. Úgy is érzem magam, mint akit elraboltak az ufók, miközben itt hagytak. Rájöttem, hogy koraérett típus voltam/vagyok, aki későn érik vissza, és mindent, ami ereszd el a hajam 5+ évvel később csinál. Olvasni is későn később kezdtem. Meg kitalálni mit akarok. Ez még nagyon erősen in progress...

Na de hogy arról is írjak miért pont az Anna and the Barbies... Mindig is hallgattam én zenét, és megvoltak az aktuális kedvenceim, főleg gimi tájékán lettem saját magam számára zeneértő, persze hogy kikkel, mikkel, azt már most nem fogom elárulni... :D De az biztos, hogy ilyen mértékű "rákattanásom" akkor volt utoljra, és aztán azóta sem... Hallgattam a rádiót, aztán jól van. Ha valaki nagyon birizgált, rékerestem, hallgattam pár hétig. És az is biztos, hogy engem egész (eddigi) életemben ki lehetett kergetni a világból a rock zenével, és a kemény, pasis rockkal még most is ki lehet. Annáék valahogy eltalálták azt a hangot és határt, ami még jó, amit még elviselek, sőt élvezek, igen, még a Gyáva forradalmár sem üti ki a biztosítékot, főleg, amikor belém áll a szöveg, mint egy dárda, és csak fúrja a sebemet... és megadón vonyítom, „lődd az agyat is, ahol egyszer volt egy álom...” hadd érezze már magát megszólítva és felszólítva az a félhomályban sunyító álom, ha ugyan ott van még! (A Nyuszika azért bevallom nem nagy kedvenc, kivéve illuminált állapotban..., amúgy attól azért az agyam kivan...). Ott, azon a bizonyos koncerten már megcsapott a szövegek szele. A Márti daláról például szentül meg voltam győződve, hogy valami ősrégi szám átdolgozva, mert egyszerűen annyira nyersen, ősien igaz, és majdnem közhelyes, de ahhoz túl mély, hogy rásüssük, hogy csak na! Az utolsó versszak pedig belegondolósan sírós, részegen, józanul mindenhogyan. 


Éljen a pacuha! :)


„Gyere most,  
Gyere nézz,  
A szemembe, 
Hogy bele égj!”


Pásztor Anna személyisége pedig úgy szippantott be azóta, mint hangaszálat a szél... és csak sodor magával, nézem az interjúkat egyre másra (igen, ezért (is) nem olvasok mostanában, csak a villamoson), és úgy érzem, ismerem ezt a lányt, nőt, már régről, és engedem, hogy vigyen magával be a fejébe, mert nagyon jó dolgok vannak ott bent. Koncerten innen és túl is kuckózom vele. Lubickolok a gondolataiban, személyiségében, és már-már szerelmen is túli vonzódást érzek. Könyveknél ilyet utoljára Schäffer Erzsébetnél éreztem. Nyitott vagyok a spiritualizmusra, de nem szárazon. Én egy tanulmányt vagy önsegélyező könyvet nem fogok a kezembe venni, azt nem mondom, hogy soha, de mostanában biztos, hogy nem. Nekem kell valaki, hogy rávegyen, kézen fogjon, bemutasson saját magamnak, hogy nézd, te hülye, hát ez te vagy, nem látod?! Kell, hogy szamuráj karddal szétvágja a fejem, és a sok bölcsességet jól beletegye. Ilyen szamuráj az életemben Szabó MagdaSchäffer Erzsébet, meg úgy általában egy csomó könyv, amikben elég ha csak egy-egy nagy büdös ponttyal tarkón csapó mondat van, amit addig olvasok, míg pacává nem válik a szemem előtt (hello, Anna Gavalda, és Baricco, remélem most nagyon csuklotok!) Ők a csöndes lélekvezetők, vagy a befelé kiáltósak, Anna pedig a nagyon-nagyon kifelé, hangos, rikító-rikoltó-sikoltó, bensőmet kettéhasító és kabátként magára öltő gázálarcos, menyasszonyruhás, fácános pávafarkú, angyalszárnyú, letisztultan tébolyult vad-békés kakadu. Ez vagy Anna, így látlak, így és ezért szeretlek! Meg mert mersz oda rúgni, ahol fáj, és még el is hiteted, hogy én ezt élvezem. 


„Mersz-e még remélni új feltámadást? Lesz e még egy végső lázadás?”


Mostanában megint merek. Csak még azt nem tudom, hogyan. De legalább már hiszem, hogy jogom van elégedetlenkedni, nem beérni ennyivel, magamat nem "lefelé" viszonyítani, és annak tükrében meglelni a lelki békét, hogy a nálam sanyarúbb helyzetűeknek sokkal rosszabb... Attól csak még cefetebbül érzem magam. Mindenki érkezik valamiért, és vagy mer elindulni megkeresni, vagy nem. Amíg tart a koncert, a lábam már lépkedne, utána még pár óráig tart, aztán leülök az irodában a monitorom elé. De legalább már van emlékem róla milyen érzés (lehet) lépkedni...


Túl sok bátorság kell manapság középszerűnek lenni...

Na jó, befejezem a sületlen blablát, mielőtt önálló életre kelne. Hogy miért érdemes ellátogatnotok egy Anna and the Barbies koncertre? Mert sok  az ember, hogy az már tömeg, és morog, meg kilélegez, rámlélegez, összelélegez, és hangos, meg a basszust beteszik a mellkasomba, gyomromba, és onnan szól... :))) Amúgy fogalmam sincs. Nem tudom kire hogy hat(na), csak azt tudom, hogy sokakra hat. Voltatok már olyan rock koncerten, ahol a 3-5 éves, apukája nyakában csápoló csöppségtől a 60-70 éves (nem rocker nagyi) néniig, a skinheaden, punkon, szolis barbicicababán, no meg intrós btks, önértékelési zavarokkal küzdő félszeg nyuszikán keresztül mindenki jól érzi magát? Mert, ha nem ingyenes majálisról van szó a Városligetben, bevallom, én még nem voltam. De tetszik a jelenség, és az élmény, ami most kicsit helyettesíti az írást, olvasást, de hiszem, hogy csak töltőre kell dugnom magam a nyárra, hogy aztán, visszasugározzam mindazt, amit magamba szívok. 



Ide még egyszer le akartam írni, hogy tényleg nem tervezek úgynevezett én-blogot csinálni a Könyveldéből, de rájöttem hülyeség, mert már így is az, hiszen az értékeléseim, ajánlásaim is ízig-vérig én vagyok, a könyves élményeibe tunkolom, csempészem minden örömöm, bánatom, életszakaszom. Ez is most csak úgy kikívánkozott... :)

Ui.: A bejegyzést direkt nem pakoltam tele klippekkel, interjúkkal, pedig tudnék mit sorolni... Akit érdekel, az írjon, akár kommentbe, akár privátba, szívesen ajánlok. Vagy feel free to explore, mellényúlni nem tudtok (vagy igen, de akkor mindegy is...) Annának meg a csini Barbiknak, ha látjátok őket, üzenem, hogy puszilom és rock & roll, baby! :)

Anna örök... lázadó! :)

10 megjegyzés:

  1. Jól érzem, hogy most megtapasztaltad azt, hogy mit is mondanak, amikor azt mondják ,hogy kezdjünk el élni? Új, más élményeket szerezni? :) Nekem időről időre vannak ilyenek és akkor hetekig be vagyok zsongva, aztán elmúlik. Talán mondhatom, hogy szerencsére, mert képtelenség lenne végigcsinálni a hétköznapokat úgy, hogy mindig ki van hegyezve az ember és vágyakozik... Egyébként nekem nagyon hasonló élmény volt nemrég Palya Beának nem a zenéje, hanem az önéletrajzi könyve. Imádom ezeket a személyiségeket, akik valahogyan ösztönösen bölcsek, okosak, akik nagyon tudnak élni és képesek ezeket átragasztani másokra is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, Palya Bea (újra) érdekel :D Pont veled (is) beszéltünk róla korábban, de azóta fordult picit a világom. :) És igen, jól érzed, egy hoszabb pangó időszak után újra "élek", ébredezek. :) Érdekes, amit írsz, mert nekem mostanában pont ez a kihegyeződés és várakozás, vágyakozás ad (főleg) erőt a hétköznapok "elviselésére" (idézőjelbe teszem, hogy tompítsam az élét, de így is bök rendesen...), van mit várni már hétfőn. :) Na ezen az állapoton kell majd a jövőben valahogy változtatni. Vagy magamban, vagy kívül, de gyanítom mindkettőben, aztán a kettőt össze kell majd jó alaposan hangolni. Kezdetnek Annánál jobb mentorom most egyelőre nem is lehetne. :) Kár, hogy könyve nincs, elolvasnám és írnék most arról is. :D

      Törlés
    2. Értem mit mondasz, szerintem ez attól függ, hogy milyen időközönként van lehetőségünk ezeket a számunkra éltető élményeket megtapasztalni. Nekem az utazás talán a legnagyobb ilyen dolog, amit nem engedhetek meg minden hónapban. Utána persze mindig feltöltődöttnek és jól érzem magam egy ideig, de azonnal elkezdek vágyakozni a következő után, és frusztráló rágondolni, hogy még x hónap, mire újra mehetek. Persze vannak, lennének más jellegű vagy kisebb dolgok is - de sajnos a passzív pihenést is nagyon szeretem :D és szükségem is van rá - pedig ez lenne az egyik legfontosabb dolog az életben: élményeket gyűjteni, néha kicsit kilépni a komfortzónánkból ;-)

      Törlés
    3. Az utazás, igen, nekem is, olyan (szerencsére általában pozitív) sokként ér, hogy utána hazaérve hetekig nem találom a helyem... Passzív pihenésbe is lehet élményeket gyűjteni, főleg, ha olvas az ember. :)

      Törlés
  2. Ezt most nagyon jólesett olvasni, pedig nem szeretem őket :) *bocsi*
    De azt szeretem amit belőled kivált ;)
    Mintha a pár évvel ezelőtti önmagamat olvasnám amikor az első rockkoncertedről írsz. A hétköznapok elviselése meg... hát, nekem mindig nehéz. Érdekes, a sok kifelé élmény után most megint a könyvek azok, amik elviselhetővé teszik a taposómalom-nihilt, sokszor alig várom, hogy hazaérjek és bekuckózzak az aktuálissal. Azt hiszem, ezek mindig változnak, és ez így van jól. Csak nem szabad erőltetni ami épp nem megy. Ha neked most a zene meg a tombolás adja meg azt, ami kell, akkor hajrá!
    Amúgy szerintem simán írhatnál még ilyeneket HA van kedved... ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem kell bocsi, örülök, ha így hatott rád, már megérte. :)
      Nem erőltetek semmit, mert annak tényleg nem lesz jó vége...
      Ha lesz kedv, ihlet, írok még ilyet. :)

      Törlés
  3. Nahát, szuper bejegyzés lett, csak úgy árad belőle valami, amire nem akarom rásütni a közhelyes "pozitivitás" és "életöröm" ésatöbbi szavakat, de mégis valami olyasmi. Mondom én, az anti-zenés... aki most elgondolkodott, hogy ha te, akkor talán én is? És kicsit bánom, hogy nemrég A&B koncert közelében voltunk, de nem mentünk el rá... hátha valamit belőlem is kirobbantott volna.
    Szerintem is simán írhatsz néha ilyeneket, akár zenés-koncertes, akár lelkiguruldás dolgokat, ettől még nem lesz én-blog, és mellesleg, nagyon sokan szeretik, szeretjük olvasni mindenféle agymenésed. :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Árad a csíííííííí :D Nem is vagy anti-zenés, csak nem egy az ízlésünk. :) Na egyszer majd elviszlek koncertre, és meglátjuk, vagyis halljuk! ;)

      Igérem, írok még "lelkiguruldát", ha megint elgurul... :DDD

      Törlés
  4. Nagyon jó lett ez a kis bejegyzés.
    Örülök, hogy ilyen élményben volt részed és az érzés ismerős! ;) Én is AATB rajongó vagyok és szinte az érzések ugyanazok mint amik nálad. Eszméletlen amit ők tudnak. Mint zeneileg, mint pedig az amilyen érzéseket fel tudnak szabadítani az emberben 1-1 számukkal. Az összes dalukban van valami kis titok,rejtelem amit ha az ember felfedez, egy számára új világ tárul elé. :) Jól írtad Anna egy örök lázadó :) aki egyben egy kiváló személyiség és példakép. De mind az öten remek emberek.
    Szívesen beszélgetnék veled, ha a nevedet leírod vagy az e-mail címed akkor írok! :)

    Még 1x remek lett ez a bejegyzés! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönöm szépen! :)
      Jól megfogalmaztad, azt hiszem ez a kis titok és rejtelem az a plusz, amit ők tudnak, és bármennyire szeretem is mind az összes, nagyszerű egyéniséggel rendelkező "barbit", mert értük is van rajongás rendesen, nagy szerepe van itt Anna ősi női energiáinak. :)

      Bármikor írhatsz, szívesen olvasom és válaszolok is. Az email címem: miamonakonyveldeje@gmail.com és fb-on is megtalálsz! :)

      Törlés