2014. december 19., péntek

Benyák Zoltán: Csavargók dala


„Ez egy csavargó világ, és a csavargók dalába nem kell rím.” 

Ez az a könyv és bejegyzés, ami előtt, közben, után mély levegőt kell vennem. Illetve előtte csak kellett volna, mert bevallom, hogy erre nem voltam felkészülve. Mert, amit kaptam, az... nincs rá jobb szó: kemény! Annak minden jelentésével. Pedig elég csak a borítót kézbe venni, máris arcunkba "tolakszik" minden, ami a könyvet olvasva ránk vár: kietlen magány, kirekesztettség, embertelenség, kiszolgáltatottság, tekergőző szavak, gondolatok, életek, vér, egy parányi kapocs, és körülöttünk a szurokként lemálló falak. Benyák Zoltán könyve nem romanticizált, habókos, kedves, szelíd csavargókról szól. Nem egy szívet melengető mai Twist Olivér, és nem is egy átírt Három férfi, egy mózeskosár. Hanem mélyen a húsunkba vájó, realisztikus pokolfeltárás.

Azé a pokolé, ami körül vesz, és amit, ha a szerencsések közé tartozunk egyáltalán nem, vagy csak felszínesen ismerünk. A város bűzölgő segglyukaiban élő (élő?) emberekre sokszor már nem hasonlító szerencsétlen kitaszítottak pokla. Akik a város elsavasodott, epét hányó gyomrában, kíntól vonagló bélcsatornáiban tekeregnek. A látvány, ami nap mint nap bekúszik látómezőnkbe, hiába fordítjuk el a fejünket, hogy majd belereccsen a nyakunk. És ha nem látjuk, úgy talán még rosszabb, mert akkor jönnek a gurgulázó, torz, kétségbeesetten zsibongó hangok, és az orrfacsarón gomolygó, nem csak gyomor-, de lélek-, sőt emberi mivolt forgató szagok. 

 „Kócos azon gondolkodott, hogy a félelemnek van-e szaga. Ha van, akkor a csövek alján összegyűlt pocsolyabűzé az. Az ázott gyapotszigetelésé, a sarokban hagyott használt pelenkáé (...) Az eltört álmoké, amelyeken koszos bakancsok tipornak, és senki sem foglalkozik az összeragasztásukkal.”   


Mert „Mindenkinek van egy története.” Annak is, akiről nem veszünk, vagy szívünk szerint nem vennénk tudomást. Akit sokan emberszámba sem vesznek. 

(Képek forrása: Pinterest)
A könyvben szereplő három férfinak is van egy. Merthogy a három férfi stimmel. Meg a bébi is. Csak mózeskosár helyett kuka van. Kóc, Priusz és Flúg abban talál rá a nemrég világra pottyant Kölyökre, aki apró Mózesként hullámzik a szeméttengeren. A három "jó barát", akiket idestova öt nyár és öt tél óta terelget együtt egy láthatatlan, kegyetlen kéz, gondjaikba veszik a csöppséget, aki eleinte csak "aznapi prédának" minősül. Igazságosan osztoznak rajta, azaz mindhárman megpróbálják egyengetni a sorsát. Vagy épp a magukét. A három férfi ennél különbözőbb már nem is lehetne. Erre akkor jövünk rá igazán, amikor lassacskán kirajzolódnak a "most" köré szőtt "akkorok" és utak, amik a regény jelenéig vezettek.


 „Az első években összekoptak, mint egy kérges láb és egy kopott bakancs, amelyek ugyan nem szeretik, de elviselik egymást. A túlélt napokból nőtt az összetartó kötél kettejük közt. Minden hónapban vastagabb, minden fagy után erősebb.”      



Az írásmódra jellemző egy olyan fajta sodró, erőteljes képiség, amivel eddig csak ritkán találkoztam. Voltak részek, ahol csak haladni szerettem volna, túlélni, anélkül, hogy átélném, de a képek, minden tiltakozásom ellenére a retinámba égtek. És azóta is fel-felvillannak, mint egy fojtogató, rémisztő álom. Közben meg valahogy eszembe sem jutott abbahagyni. Ha már egyszer - igaz ugyan, hogy nem önszántamból, de - kinyitottam a szemem, látni is akartam, nem csak nézni. "Csalinak" pedig, egy ártatlan, naiv, csupán ösztönösen élni akaró csepp kislánynál se jobb, se több nem kell... Szinte már felelősséget éreztem én is, hogy nyomon kövessem a sorsát, megértsem, megismerjem az embereket, akiktől az élete függ.
A megismerési folyamat közben pedig rá kellett jönnöm, milyen mesterien felépített szerkezettel van dolgom. Ami eleinte kuszának, vagy kontextusában értelmetlennek hatott, hamar elfoglalta helyét a kerek egészben. A "képek" nyersebbek, naturalisztikusabbak már nem is lehetnének, miközben a szöveg nagy része költőien gyönyörű. Kicsit olyan, mintha az író, Dr. Jekyll és Mr. Hyde csatát vívva magában vetette volna papírra a történetét. Persze nem lehet élesen elkülöníteni ki, mikor veszi át a szerepet; mint az utcán, itt is mélyen és észrevétlenül olvadnak egymásba a sorsok.


 „Az élet mindenekfelett élni akar. Akkor is, ha méltatlannak ítélték, ha érdemtelennek gondolták. Őszinte. A világban, ahol minden okokra és okozatokra épít, ahol minden mögött terv sejlik, az élet önmagáért akar lenni. Egy csoda. És ma valaki kidobta ezt a csodát a szemétbe.”  



~ Értékelés: 10/9,5    Bár szeretem a mély, nyers erejű, maró történeteket, ilyen mélyre eddig még nem sokszor merészkedtem. Amikor véletlenül mégis megteszem, rá kell jönnöm, hogy én ezt is "szeretem". Vagy a bennem lakó Mr. Hyde igényli, nem tudom. Annyi biztos, hogy Kóc, Priusz, de főleg Flúg, még sokáig kísérteni fognak. Őket látom majd minden Bukowski sarkon és Villon-hídon. 
Pár momentummal átlépte a történet olyan határaimat, amelyeket nem szeretek átlépni, és egy-két helyen kicsit "amerikainak" éreztem, amire semmi szükség, mert így is a föld színéről is bármit eltörölni képes, átütő ereje van az elbeszélésnek. 
Csak erős idegzetűeknek és lelkűeknek ajánlanám, de mivel én magam sem számítok egészen annak, így hát , aki ennyi kis "ízelítő" után kedvet érez, az próbálkozzon vele bátran! :) Én még biztosan szeretnék a szerzőtől olvasni!






A könyvet köszönöm a Grafoman Kiadónak és a szerzőnek, Benyák Zoltánnak!
És Nitának is, akinél felfigyeltem rá! :) 




2 megjegyzés:

  1. Remek képeket találtál hozzá! :)
    És a Flúg, Priusz, Kócos tök jó nevek a csavargóknak. Azért kemény egy könyv lehetett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, adta magát a dolog. :) Igen, szerintem is nagyon ötletes, találó nevek. Kemény, de egy percig nem bánom, hogy elolvastam. :)

      Törlés