2014. március 29., szombat

Jodi Picoult: The Storyteller / Vezeklés





"You will ask me, after this, why I didn't tell you this before.
It is because I know how powerful a story can be. It can change the course of history. It can save a life. But it can also be a sinkhole, a quicksand in which you become stuck, unable to write yourself free. (...)
If you lived through it, you already know there are no words that will ever come close to describing it.
And if you didn't, you will never understand."




Van az a pont, mikor elfogy a szó, és elfogy a könny. Mert már nincs értelme. Csak megyünk, egyik láb, a másik után, fizikálisan irányított ösztönerőd, az agy és a szív lemarad, a porban hentereg. Agyonlőtték, megalázták. Nincs többé. A láb nem tudja miért megy. Erre programozták. A szív nem élheti túl, ami túlélhetetlen.
És a száj nem mondhatja el, ami elmondhatatlan... De Jodi Picoult, ahogy azt már tőle megszokhattuk, mégis megpróbálja... Nem is kevés sikerrel... 

Úgy érzem orrba vágtak, falhoz kentek, agyonlőttek, felkanalaztak, egybetuszakoltak, hogy falhoz kenhessenek újra. De úgy kell nekem. Magamnak köszönhetem. Jodi Picoult... Lassan ott tartok vele kapcsolatban, hogy bármit elolvasok tőle, még a bevásárlólistáját is, és az is megváltoztatja az életem. The Storyteller - A történetmesélő. Szép, csábító cím. Csábító borítóval. Hogy azon a napsütötte melegségen végig szögesdrót feszül, az már nem tűnik fel a gyanútlan szemlélődőnek. És ha feltűnik, mi van? Olvastam már ezer ilyen történetet, mostam én már könnyáztatta párnahuzatot, ugyan mi újat tud még mondani? Milyen borzalommal tud előállni, amit ne hallottunk volna még a témában. 

És akkor sorozatban jönnek a gyomrosok... 

Mert ugyanazokat újra és újra, más és más ember szájából/tollából hallani, az ismétlődések, hasonlóságok ellenére nem könnyű, sőt... Minél többen számolnak be ugyanarról, az egyre szilárdabban bizonyosságá lesz, hogy ilyen valóban megtörténhetett... És nem azért, mert holocaust tagadó lennék, hanem mert átlagos, érzelmileg talán az átlagtól kicsit érzékenyebb emberi lény vagyok, akinek ha azt mondják, hogy egyik nap még normális életű, szerető családi körben élő embereket gettókba tömködtek, ahonnan aztán tudjuk hová ment a vonat, és ha egy picit továbbmenve belegondolok, hogy akár köztük lehettem volna én is, és végül egy ilyen ember életet kiragadva a milliónyi elhomályosult arcból lépésről-lépésre, lélegzetvételenként végigkövetem, hogy miként élte túl a túlélhetetlent, akkor csak valami szikrányi apróság választ el attól, hogy ne hetekig magam a földhöz verve üvöltsek.

Mert így éreztem. És úgy, hogy mindez túl hihetetlen. Aztán rájöttem, hogy a túlélők, azért túlélők, mert hihetetlen a történetük. 


"I believe that having something to hope for - even if it's just a better tomorrow - is the most powerful drug on this planet."

Így hihetetlen Minka történte is. Mind a kettő. De ki az a Minka? Minka Sage nagymamája. Egy, a ma már kevés valódi túlélő közül. Aki a borzalmak után az álmok országában kereste a boldogulást, és akinek - sok társával ellentétben - végül volt esélye visszatérni a normál élethez. (Vajon tényleg volt esélye?) Minka rábólintana, hogy volt. Tündéri hölgy, aki nem azt nézi mi mindent veszített el, hanem hogy mi mindene maradt meg. Nem tudom, hogy tragédia kelle-e az ilyesfajta felfogáshoz, de mostani eszemmel nekem nem biztos, hogy menne...


"Sometimes all it takes to become human again is someone who can see you that way, no matter how you present on the surface."

Sage pedig, Minka unokája. Ő már ízig-vérig a mai világ szülötte. Ő is sebekkel küzd, kívül-belül, de nagymamája történetén keresztül ő is megtanulja értékelni azt, amije van. De ehhez Josef (vagy nevezzük inkább a múlt árnyának és késének) felbukkanása kell. 

A történetről nem árulnék el többet. A forma a jól megszokott Picoult-s, narrátor váltogatós. Sőt, most tapasztaltam először a fikciót a fikcióban, ami még inkább megfűszerezte az egészet. Először féltem, hogy ez a szál erőltetett lesz, lévén, hogy a könyvbéli külvilág allegóriája, de ha elfogadjuk úgy, ahogy szánták, hogy ezeket a sorokat Minka írja élete alakulása közben, akkor már nagyon szerethető, sőt még csattanója is van, amire bevallom nem is számítottam.




Érdekes, hogy még egy ilyen témájú könyvtől is magas fokú otthonosságot tud kapni az ember. És akármilyenek is voltak a körülmények, így olvasás után hiányzik, hogy ott legyek velük. Nézzem, ahogy Sage óramű pontossággal süt a konyhában, vagy ahogy Minka... Nem, oda nem mennék vissza. Csak a lopott pillanatokat lesném meg újra, melyektől az ember ember maradhat embertelen időkben is.


"My father," she says, "used to send messages to my mother through babka."
I smile at her. "Really?"
"Yes. If the filling was apple, it was meant to tell her the bakery had had a sweet day, lots of customers. If it was almond, it meant I miss you bitterly."
"And chocolate?"
My nana laughs. "That he was sorry for whatever had gotten him into trouble with her. Needless to say, we ate a lot of chocolate babka."

De az otthonosság sem az a puha, meleg, bizsergető otthonosság volt, hanem az a fajta, amiért szó szerint vért kell izzadni, és amiből egy szó szerinti röpke pillanatot is megtanulunk értékelni. Mint a morzsákat a zsebben.





Talán a korábbi, mára már megkopott olvasási élményeimmel szemben nem túl fair ezt írni, de nem tudom, hogy olvastam-e már valaha olyan könyvet, ami ennyire megrázott. Fizikailag, szellemileg és lelkileg egyaránt. Napokig, talán hetekig is küszködtem a nem alvással, vagy ha összejött, a rémálmokkal, levertséggel, általános rossz közérzettel, sőt volt olyan rész, ahol szó szerint szédültem és rosszul lettem. Le kellett tennem, de közben meg nem bírtam letenni.

Nem csak most, visszagondolva, hanem akkor is éreztem, hogy megéri. Hogy kell nekem. Hogy csak úgy, mint Minka, a rengeteg elvett dolog mellé kaptam újakat, megtarthattam régi, fontosakat. 


"History isn't about dates and places and wars. It's about the people who fill the spaces between them."

 Jodi Picoult alaposságát is dicsérnem kell. A könyv olvasása után is szenvedtem még jó darabig, nem ment egyből a továbblépés. Úgy éreztem magam, mint aki képtelen elhagyni a tragédia helyszínét. Ezért aztán végignéztünk egy dokumentumfilm sorozatot a témáról. Szegény párom, csak folyton azt hallotta: "Igen, ez is benne volt! Ezt is leírta!" És tényleg, olyan érzésem volt, mintha Jodi Picoult a világon szinte az összes fellelhető tanúvallomásokat, és szakkönyv részleteket összegyűjtötte volna, és belesűrítette volna a könyvébe, de mindazt nem tuszkolós módon. Persze egymás után sorjáztak a borzalmak, de (sajnos) teljesen hiteles, és hihető módon. Nem volt olyan érzésem, hogy csak az a fontos, hogy pipálgathassa a listáját, hogy na akkor ez is megvolt. Őrületes kutatómunkát igényelhetett. Csak abba is félelmetes belegondolni, hogy ennyi időt ezzel a témával töltsön. Nagyon kíváncsi lennék rá, hogy tud "kilábalni" a lelki dolgokból egy-egy könyve megírása után.

Bőven lenne még mit írni a könyvről, de itt, most megállok. A többit fedezzétek fel magatok. Csak készüljetek fel, hogy nem lesz egy könnyű menet...

~Értékelés: 10/10  és meghatározó, megrázó, megrengető és megrendítő élmény. 


"But forgiving isn't something you do for someone else. It's something you do for yourself."





16 megjegyzés:

  1. Próbakomment, az előző megint elszállt :(
    Szóóval, én is imádom a nőt, és a témáit, és nem tudom hogy heveri ki az egyikből a másikba való ugrálást, nagyon sokoldalú. Leginkább most az elefántokkal kapcsolatos új könyve érdekel, a Leaving Time.
    Nagyon szépen írtál erről is, biztosan el fogom én is olvasni. :)

    VálaszTörlés
  2. Na, én meg meglesem azt, mert még nem is hallottam róla. Köszi. :)

    Ui.: Nem tudom mi baja lehet a blogomnak :'(

    VálaszTörlés
  3. Már megint úgy írtál, hogy közben gombócot növesztettél a torkomba. Ezt muszáj elolvasnom nekem is.
    Tudom milyen érzés, hogy ennyire rád telepszik egy könyv, vagy az atmoszférája, ez a téma meg amúgy is ilyen. Amikor a történelmet kedvelő barátnőm elvitt a Holokauszt múzeumban, annyira döbbenetes "élmény" volt, hogy a végére szó szerint én is rosszul lettem. Olyan volt, mintha az a sok ember, aki akkor eltűnt, mind körülöttem bolyongott volna a múzeumban...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nikkincs, köszönöm, erről máshogy talán nem is lehet... Szerintem is "muszáj" elolvasnod, érted (is) kiált.
      Én még nem jártam a múzeumban, de tervben van, illetve párom Auschwitzba is el akar menni. Én abban még nem vagyok biztos, hogy kibírnám. Jövő héten vetítik a Schindler listáját a Puskinban. Még abban sem vagyok biztos, hogy hétközben bevállalom... De ha már film, akkor nekem Az élet szép a non plus ultra. Ha visszalevő életemben csak egyetlen filmet nézhetnék már, biztos hogy az lenne az. Ha még nem láttad, nagyon ajánlom. Naná, az is olasz. :)

      Törlés
  4. Szerintem nem a blogoddal van baj, csak valami nálam nem stimmel, talán a netkapcsolattal. :) Sebaj, addig kommentelek, amíg nem sikerül ;)

    Érdekes, hogy engem most üldöznek valahogy a holokausztos témák, a könyvtolvaj, a te storytellered, és a csillagainkban a hiba hősei is az anna frank házban voltak... véletlen egybeesés persze. :)

    Szerintem az elefántos Picoult is érdekes lesz, és ahogy olvastam, ott is utánament nagyon a dolgoknak, és ez az állatos téma kiváltképp érdekel :)

    Fanni Flagg hogy tetszik?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi PuPilla a megnyugtatást, hogy nem a blogommal van baj. A te gépedre meg gyógypuszi akkor :* :D

      Engem is üldöznek. Főleg mikor kiválasztok egy ilyen könyvet, akkor valahogy hirtelen mindenhol ezzel találkozom. Jelentem a csillagainkat beszereztem, és saját szabályaimat megint felrúgva elképzelhető, hogy megpróbálkozok vele.

      Szerintem is érdekes lesz, ő mindig nagyon alapos, nem is értem hogy tud relatíve ilyen gyakran új könyvvel kijönni. Nekem csak a kutatás tartana évekig...

      Fannie Flagg: eddig szerelem, és szerintem már az is marad. Pont most volt ebben is elefánt. Többször csalt már könnyeket a szemembe eddig. És itt most kivételesen még azt sem bánom, hogy mivel láttam már a filmet hajdanában danában, a főszereplőknek nem én kreáltam arcot. Kathy Bates-t imádom amúgy is, Jessica Tendy is tündéri, és a többiek is. Lélekdaru lesz ez, illetve már az. A stílus meg lehengerlő.

      Ájvé, nézd meg mit tettél velem, nem szoktam ilyen "kulissza titkokat" időnek előtte kiadni. :P

      Törlés
    2. Sziviii, bármikor :)

      Na ,örülök ha te is olvasol Csillagainkban a hibát. Nem sírtam ronggyá magam rajta, csak majdnem :) majd lesz poszt is csak, busy vagyok nagyon. :)

      Én se értem, Jodinak sok ideje van, vagy gyorsan ír :) :)

      Ó, minő megtiszteltetés hogy kiszedtem belőled előzetes véleményt ;) megértük ezt is!

      Törlés
    3. Meg, de ne szokj hozzá :P Csak elgyengültem a csillagaidtól csillagom... :D

      Törlés
  5. AKárhányszor jövök erre mindig felkelted az érdeklődésem. Kíváncsivá tett az írásod, és ebből úgy tűnik hogy nem csak a jól bevált tragédia receptet lovagolta meg hanem tényleg hiteleset írt. Miközben olvastam arra gondoltam milyen szerencse ha nekünk csak attól vannak rémálmaink hogy elolvasunk egy ilyen könyvet míg a szereplőknek ugye...mindenesetre felpakolom a várólistára :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jodi Picoult, amennyire eddig én tapasztaltam, mindig mindennek az igazán emberi oldalát veszi elő. Ettől lesz még sokkal fájdalmasabb.
      Szerencse bizony! Nem tudok belegondolni, és nem is akarok milyen lehetett azoknak akik...
      Oké, pakold, várom majd a te véleményedet is. :)

      Törlés
  6. Erre a könyvére most én is kíváncsi lettem és magyarul is hamarosan megjelenik. A Tizenkilenc perc már évek óta megvan, de még várat magára.
    A témáról jutott eszembe, hogy a pszichológusok is példaként emlegetik a holokauszt túlélőit, akik újra tudták kezdeni az életüket és a borzalmak közt sem adták.
    A Schindler listája vagy most vagy a jövő szombaton lesz az m1-en.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Tizenkilenc perc, bármennyire is földhöz vágott, mikor olvastam, végül nem lett maradandó. Itt most érzem, hogy az lesz. Nekem eddig ez a legerősebb könyve (na persze messze nem olvastam még mindet.)
      A mozit végül kihagytuk/kihagyjuk, de lehet, hogy egyszer majd még újranézzük... Nekem sok erő kell hozzá, mert "túl" zseniális lett...

      Törlés
  7. Elolvastam én is, és visszatértem! :) Most egész más szemmel tudtam azért visszaolvasni, és bár engem nem tépett darabokra - az inkább A könyvtolvaj volt a témában - azért szerettem, és csodálom Jodit... Az interjút is csak most nyitottam meg, és néztem végig, és érdemes volt. Annyira hétköznapian egyszerű és kedves ez a nő, és mégis olyan okos és érzékeny. :) Imádtam megtudni ezeket az apróságokat, a saját könyveivel kapcsolatos gondolatokat, azt is imádtam, hogy zsidó a riporter, és mindent, amit Jodi gyerekeiről megtudhattunk. :)
    Hamarosan én is posztolok a Storytellerről. (és időközben megjelent már a Leaving Time is! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Welcome back! :) Azt hiszem, kivételesen itt most rám a cselekmény hatott többszörösen, mint A könyvtolvajban... Mikor azt hittem, jó, ennél már nincs tovább, több szörnyűség nem létezik, mindig rátett még egy lapáttal, és már a lelki határaimat feszegette erőteljesen. Egyébként csak súgva megjegyzem, hogy ezután nekem a Tolvajok tele talán még ezt is felülírta. :)
      Igen, jó kis interjú, egyértelműen bakancslistás a nő nálam...
      Várom a bejegyzésed!!!! :) Igen, a Leaving Time-ra meg rá kell vetnünk magunkat, bár én még előtte el szeretném olvasni a második kis beharangozó novelláját :)

      Törlés
    2. Én biztos kicsit érzéketlenebb vagyok, de nekem nem volt annyira szörnyű, mint számítottam. A könyvtolvaj sokkal mélyebben érintett meg, mint Minka meséje.
      Húúú Tolvajok telét viszont mindenképp olvasnom kell :)

      Ha javul a kezem, írok ma bejegyzést :)

      Törlés
    3. Nem hiszem, hogy az lennél. Hangulatfüggő is mikor mi ragad meg jobban. :) Engem megsoroztak az események itt, arra emlékszem, hogy csak kapkodtam a fejem...

      Tolvajok se biztos, hogy annyira telitalálat lesz nálad, de nagyon várom a véleményed majd. :)

      Törlés