2012. december 7., péntek

J. R. R. Tolkien: A hobbit


Elöljáróban csak annyit: Légyszi ne utáljatok! :)






Mint minden mese, ez is jól kezdődött. Lekucorodtam a szőnyegre egy bögre forró, gőzölgő kakaóval a kezemben, velem szembe, karosszékébe leült Ő, a nagy mesemondó, pipára gyújtott és belekezdett.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy világ, melyben élni pompázatos volna, s melybe megannyi kaland után jól esik visszatérni... De ne siessünk annyira, mondta ő, s taglalni kezdte a kalandokat, szépen, sorjában...




Aztán ahogy haladt előre a mese, egyszer csak azt vettem észre, hogy egyre többen ülünk a szőnyegen, sok fiú vesz körül, húzkodják a copfom, ágakból fabrikált kardjaikkal hadonásznak és a mesélő már csak rájuk figyel. A kakaóm kiömlik, a bögrém eltörik, óvatosan közelebb kúszok a mesélőhöz, s mikor ránézek Gandalf ül ott, hosszú szakálla csak úgy leng, ahogy nagy hévvel mesél, én rángatom a nadrágszárát, mely köpenye alól elővillan, ő rám néz, tekintete üveges, villámokat szór, szeme rám mered, de szája mozog tovább monotonon, meg nem áll, csak mesél tovább, a fiúk meg egyre jobban megvadulnak a szőnyegen, én pedig csendesen pityergek a sarokban. Mert nem erre számítottam.

Ha ez egy küzdelem köztem és a fantasy műfaj között, akkor megint elvesztettem egy csatát. Ráadásul egy igen jelentőségteljeset. Nagy találatot vitt be Tolkien, és nehéz lesz a sebeket beforrasztani.

Félretéve a tréfát, nagyon nagyon nagyon nagyon (tényleg nagyon) régen készülök ezt a hatalmas klasszikust elolvasni. Több ember is azt mondta nekem, hogy ez lesz a Gyűrűk Ura előszobája, amin ha belépek, már nem lesz visszaút, s bár az ajtó még résnyire nyitva lesz hagyva, nekem már eszembe sem jut majd kimenni rajta. Nemhogy kimenekülni...

Na már most a helyzet úgy áll, hogy futottam, rohantam, ahogy csak bírtam az ajtó felé, mert úgy éreztem csapdába esek, olyan világban rekedek, melyben nem akarok lenni. És ez végtelenül elszomorított.

Úgy érzem, még pár ilyen bejegyzés, és egyre népszerűtlenebb lesz a blogom, szép lassan lemorzsolódnak az emberek, egy legyintéssel, hogy hát ez hibbant... és ettől még szomorúbb leszek...

De most mit csináljak? Kezdjem el dicsérni és egekbe magasztalni, mikor tényleg nem tetszett igazán? Mikor ezt a falatka könyvet, aminek egy ínycsiklandó kis bonbonnak kellett volna lennie a nagy nagy tábla bársonyízű fekete csokoládé előtt, több mint két hétbe telt kiolvasni? Hivatkozhatnék időhiányra, részben igaz, de nagy részben nem, hiszen éppen úgy esett, hogy betegen tengtem lengtem itthon, készen rá, hogy faljam a könyveket. De az új bevezetett "szabályom" szerint nem kezdek új könyvbe, míg az előzőt be nem fejezem. Ezt olvasni nem sok kedvem volt, egyszerre 10 oldal bőven elég volt, így csak gyötrődtem a válságomban. Arra is gondoltam, talán általános olvasási válság lett úrrá rajtam, de amint mégis a szabályt megszegve bele-beleolvastam egy-egy másik könyvbe, csak a tényállást feltárandó, éreztem, hogy húznak és szippantanának be szélsebesen, pont mint máskor, megannyiszor előtte.

Így hát ez van. Nem szépíthetem. Nem igazán tetszett A babó. Bocsánat, A hobbit. Azt azért nem mondom persze, hogy egyáltalán nem volt jó, mert az elején még vitt magával és azért a nagy mesemondó is hatással volt rám. De az is biztos, hogy a GYU elolvasását nem fogom annyira siettetni. Szóltak előre, hogy mesés lesz, de ez már túlontúl az volt. És érdekes, mert pl. Szabó Magda Tündér Lalájában meg egyenesen imádtam a túlontúl meseszerűséget. Őszintén megmondom nem nagyon tudom megfogalmazni mi romlott itt el pontosan... 

Ami mindenképpen pozitív volt és tetszett:

- A hangulata (kivéve a csatajeleneteknél)
- Az igényes, gazdag, kifejező, szép nyelvhasználat
- A finom humor, főleg Gandlaf szövegeiben
- Zsákos Bilbó szerethető karaktere, aki ugyanúgy szenvedett, mint én, egész végig csak a kényelmes otthonába vágyva vissza. Az "izgulékony kis fickó", a "marokba szorított sárkány" akinek sokszor "álmos az esze" :)
- A végső csata utáni megható jelenet
- Ami Bilbót otthon várta :D

Szóval azért, mint láthatjátok nem olyan vészes a helyzet és talán nem vagyok olyan reménytelen eset. 

Bár mindenképp fel kell még hoznom negatívumnak, hogy nem igazán lett eltalálva szerintem az olvasóközönség, mert nagyobb részében színtisztán ifjúságinak éreztem, ugyanakkor a végső csatát meg már nem adnám nagyon fiatalok kezébe. (Persze mi ez ahhoz képest, amit a mai könyvekben és filmekben kapnak a gyerekek...)        

További érdekes megfigyelés: Gandalf a könyvben sokkal emberibb. Ezt egyrészről pozitív másrészről kevésbé pozitív értelemben értem. Mint már említettem imádtam a kicsit "felettes", megintő, bukisisimogató és orronpöckölő humorát; ugyanakkor a GYU filmekben (amennyit láttam belőlük, nem mindet) olyan mindenható köd lengi körül. Magasztos emelkedettség, ami egy ilyen hatalmas mágust meg is illet. A könyvben viszont nem volt annyira szimpatikus, hogy ő is tud morcos, undok és sértődős lenni. Fura volt. Felettébb fura. :) Persze biztos van, akinek meg pont ez tetszik, hogy így közelebb áll hozzánk, muglikhoz. Ja az már egy másik történet, ne keverjük ide. Na amúgy az lesz még egy szép csata! De abból szívből remélem, hogy én kerülök ki győztesen! Mert természetesen nem adom fel ezek után sem. Amíg vannak csaták, amiket megnyerek, lenyelem a veszteséget. Még az ilyen nagyot is. Nem hagyom, hogy eltántorítson az útról! :)

~Értékelés: 10/5-6   Nagyon-nagyon vegyes érzelmekkel tettem le a könyvet. (Olyan vegyesekkel, hogy még a két pontszám között sem tudtam dönteni, nézzétek el nekem...) Előzetes elvárások és a legenda köde nélkül valószínűleg magasabb pontszámot adok, de hát egy ilyen klasszikussal szemben kinek ne lennének prekoncepciói. Nagyon bánom, hogy úgy 10-12 éves koromban nem nyomta valaki a kezembe, mert akkor, erősen úgy hiszem, hogy egészen máshogy alakultak volna a dolgok. De legalább a hibából tanulva, én biztos, hogy majd a gyerekem figyelmébe ajánlom ha eljön az idő.

Nem válunk el haraggal, minden tiszteletem továbbra is megilleti a nagy mesemondót! És a GYU is egyszer az életben kötelező olvasmány. Csak nálam egy kicsit váratni fog magára. De, mint Bilbó történetéből is kiderül, sosem késő a lovak közé csapni! :)

(Forrás: Google.hu)

2 megjegyzés:

  1. még én sem olvastam bár a GYU-t szeretem. Ahhoz is kell mondjuk türelem mert néhol aprólékos részletes néha lassan folyik másszor gyorsan. Tolkienre rá kell hangolódni..van hogy egyszerre csak keveset fogadunk be de mindig más élmény:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez megnyugtató, mert mindenképpen szeretnék majd még vele próbálkozni a jövőben. :)

      Törlés