Popcorn jelentések: Az ember, akit Ovénak hívnak

Gyors leszek, rövid és velős. Tegnap (július 6-án), az Animus Kiadó jóvoltából és kedvességéből alkalmam nyílt premier előtt megtekinteni a szívem csücske Backman könyvből készült filmet.

Sokkal jobb lett, mint, amit vártam, mert bevallom, nem vártam semmit. Illetve nem sokat. Sajnos kliséig unott tény, hogy legtöbbször úgy vagyunk, és vagyok én is a könyvekből készült filmekkel, hogy jó-jó, szép-szép, na de na... Nem az igazi. Mert az a könyv. Nyilván. És ennek ellenkezőjét most sem fogom állítani, de azt igen, hogy nézzétek meg a filmet is, mert érdemes! :)

Hogy miért? Íme a szummázott okaim, aztán mindenki döntse el magának... :)

Gárdos Péter: Hajnali láz

„– A lélekről szeretnék önnel beszélni, főorvos úr. 

Lindholmnak az álla és az orra volt megvilágítva. 

– Az fura jószág.” 

De még milyen fura jószág! Remeg, reszket, esdekel, elveszíti a reményt, majd újra visszanyeri, kitágul, beszűkül, vonyít... Aztán, ha véget ér a hajnali láz(álom), a tombolás, lüktetés, halál, akkor szélsebesen gyógyul, épül, felejt. Újra emberi, földi dolgok után sajog. Szerelemre vágyik. Megértésre, jó szóra. Minden eszközt és lehetőséget elfogadva, megragadva. 

Gárdos Péter regénye, melyet maga a nagy író, Az Élet írt, ő pedig fordított, egy gumicsizmák taposta, sárból félszegen, ám annál céltudatosabban, elszántan előbúvó kis virágszál története. Jobban mondva kettőé (és hányszor kettőé...), mert a kettő sosem magányos szám. A háromban már valaki fázik, fél, intrikál. Igaz-e galambom, Gold Judit? Hogy nem mind arany ami fénylik. És nem mind ijesztő, ami vipla-fog. S amin lötyög a kabát, zörög a csont. Hisz csak hús és bőr és csont vagyunk, de belül van a kutya elásva. Kinek mélyebbre, kinek sekélyebbre. 

Sült zöld repeta

Tudom, mindenki unja már, amikor az éppen rajtam tort ülő olvasási válságommal jövök, de ez most tényleg szívósnak bizonyul(t) sajnos. Így aztán végső elkeseredésemben, (természetesen csak a szimbolikus) könyvhajigálás után arra jutottam, hogy inkább kipróbálom a módszert és trükköt, amit többen is ajánlottatok az ínséges és nehéz napokra, azaz, én, aki újraolvasás ellenes vagyok, végül mégiscsak leporoltam egy igazi nagy kedvencet... Sokáig gondolkodtam melyik az a könyv, aminek a világába akármikor, akármennyi időt eltöltenék, és bár több is eszembe jutott, ahogy tettem fel magamnak az ilyenkor szokásos bugyuta kérdéseket: Ha csak egyetlen könyvet vihetnél magaddal egy lakatlan szigetre melyik lenne az? Ha életedben már csak egy könyvet olvashatnál el újra melyik lenne az? És akkor egyszer csak felcsillant az immár örök és kőbevésett válasz:

Joanne Harris "frissítő" - Csokoládé

 „Álmokat árulok, könnyű kis vigasztalást, édes és ártalmatlan kísértéseket, hogy a szentek fancsali képpel pottyanjanak a magasból a pralinés és nugátos tálcák közé. Hát, olyan nagy bűn ez?” 

Bár Joanne Harris az egyik legkedvesebb külföldi íróm, rájöttem, hogy amikor vele ismerkedtem, még nem vezettem blogot, így pár regényéről bejegyzés sem született, ezekről mindössze rövidebb értékeléseket írtam. És bár mindenképpen tervezem a Csokoládé trilógiát (legalábbis az első két részt biztosan) újraolvasni, addig is arra gondoltam, hogy ezeket a szösszeneteket, kiegészítve néhány gondolattal, ha akadnak még lelki könyvtáram zegzugos szegletében, megörökítem itt, a könyveldémben, ha már van... :)

Popcorn jelentések - Philip K. Dick by Amazon?!

Képek forrása

Úgy néz ki, az Amazon Studios is beszállt a mostanában olyan népszerű sorozat bizniszbe, hogy letaszítsa az HBO-t a trón(ok)ról?! :) Újabban pilotokat lövell az éterbe, amire szavazni lehet, és a legtöbb szavazatot elértből valóban sorozat készül. (Erről bővebben >itt<)

Programajánló: Joyce Maynard Budapesten

Figyelem, figyelem, közhírré tétetik...

A mai nap jó híre (mivel én csak ma értesültem róla), hogy Joyce Maynard Budapestre látogat! 

F. Scott Fitzgerald: Benjamin Button különös élete

Itt ülök a "könyv" befejezése után, és azt kérdezem magamban, hogy ez most mi volt? Azért az idézőjel, mert nyúlfarknyi terjedelme miatt én még kisregénynek sem hívnám, csupán egy hosszabbacska novellának. Szó mi szó, az alapötlet az zseniális.

Ha valakinek még ismeretlen lenne a történet, lényegében arról van szó, hogy Matuzsálem Benjamin Button megszületik, leéli az életét és meghal. Iskolába jár, szerelembe esik, gyermeket nemz... csak úgy, mint bármely más ember,  csakhogy nála az idő vas foga visszafelé rágja a gyújtózsinórt: aggastyánként születik és csecsemőként távozik.

Popcorn jelentések: Nyárutó / Labor Day

színes, feliratos, amerikai filmdráma, 111 perc, 2013

rendező: Jason Reitman
író: Joyce Maynard
forgatókönyvíró: Jason Reitman

szereplők: 
Kate Winslet (Adele)
Josh Brolin (Frank)
Tobey Maguire (Henry Wheeler)
Gattlin Griffith (fiatal Henry Wheeler)
Brooke Smith (Evelyn)
Alexie Gilmore (Marjorie)
Clark Gregg
James Van Der Beek

Mivel már a könyvet is azért olvastam el, mert a közeledő film hívta fel rá a figyelmemet, biztos volt, hogy a filmet is meg kell néznem. Az előzetesét moziban láttam, és a hangulata azonnal elkapott. Aztán a könyv egyenesen beszippantott (bejegyzés itt). És most, végre alkalmam volt a filmet is megnézni.

A százéves ember, aki felmászott a vászonra és feltűnt

Kedves Allan Karlsson rajongók! Talán jó hírrel, és talán új hírrel szolgálhatok, ha azt mondom, a kissé bohókás, víg kedélyű százéves emberünk már megint mászik... Ezúttal a mozivásznakra!

Feltételes megálló, ahol nem csak a sült zöld paradicsom isteni

~°°~°°~°°~Színes (V)egyes-Egyedül~°°~°°~°°~

(Miamona (egyszer jelentkező) hetiújságja)

2014. Április 3.

~°°~°°~°°~°°~°°~°°~°°~

Nem tudom ki hogy van vele, de én annyira utálom, amikor úgy ér véget egy könyv, hogy én még nem állok készen az elszakadásra......... Idgie, Ruth, Csonka, Ninny, Big George és mindenki, azonnal tessék visszajönni!!!!! Mert megszakad a szívem. Darabokra törik, és sorra átmennek rajta a vonatok. Vagyis mennének, ha járnának még. Ez kérem tipikusan az a könyv, ami után egyszerre érzed magad színültig teli, és teljesen üresnek. Ki érti ezt!? 

Niccolò Ammaniti: Én nem félek

Aqua Traversében, nevével ellentétben, csak a víz ígérete dereng, suttog végig a porlepte házakon, amiknek ablakát bezárják, és hogy mi folyik az ajtók mögött, azt talán jobb lenne nem tudni. De Michelére nekünk kell vigyázni, ha már ezt nem teszi meg senki más (legalábbis nem végzi a legjobb munkát) a felnőttek közül, így aztán vele fedezzük fel a romos ház sötét titkát is.

A könyv rövid, és a sor(s)ok csak úgy peregnek, és mi közben újra kilenc évesek vagyunk, akik tudják, hogy szellemek és boszorkányok nem léteznek, titkon mégis rettegünk tőlük. Még rajtunk van a gyermekkor pora, ami, ha hagyjuk behálóz, teleszórja szemünket, szánkat, és mint a jó fajta drogok hatására vasszörnyek csattognak az éjszakai búzamezőn, és olyan összefüggéseket találunk dolgok között, amit színes cérnával sem lehetne vadabbra varrni. Ám a valóság, eljátssza a mindentudó szabót, és megpróbálkozik vele... Sajnos nem is rosszul... 

Popcorn jelentések: A könyvtolvaj

Egy apró kis tény: Ha már idetévedtél, el fogod olvasni a bejegyzést. Ki többé, ki kevésbé. Gondolatokat fog kiváltani belőled, melyek vagy mellettem állnak, vagy ellent mondanak. Vagy épp hidegen hagynak, mint a fagyott, téli föld... 

I am haunted by The Bookthief.

Miután a könyv olyan nagy hatással volt rám, hogy - eddig nem jellemző módon - kétszer is elolvastam -, nem volt kérdéses, hogy várom a filmet is. Abban bízni azonban, hogy visszaadja ugyanazt az élményt, amit a regény nyújtott persze nem mertem...

De kik azok a Lisbon lányok?

A címben felvetett kérdés jó. A válasz pedig nem egyszerű. A Lisbon lányok nimfák. Szirének. Boszorkányok. Tündérek. Koboldok. Hárpiák. Mindenek, csak nem hétköznapi lányok. Még ha első látásra annak is tűnnek. Körüllengi őket valami borzongató északi fény, ami hol árnyékként vetül arcukra, hol dicsfénybe vonja mitikus alakjukat. Egyszerre taszítóak és vonzóak. A környékbeliek egyszerre tartanak tőlük, és vonzódnak hozzájuk, akaratukon kívül.

Róluk szól ez a történet. Az ő röpke földi létükről. Ebből nem csinál titkot a narrátor. Ha a cím még nem lenne elég árulkodó, rögtön a könyv elején közli, hogy a lányok nem érik meg a felnőttkort. Nekünk már csak az utat kell végigjárni, hogy lábnyomukból megtudjuk mi vezethetett idáig.

A könyvtolvaj, aki nem csak könyveket lop...

... Hanem szíveket is. Az enyémet mindenesetre jól elcsente. És összetörte. Rátaposott, majd felemelte, letörölgette, felrajzolta a falra, hogy aztán onnan is leessen, összetörjön, és kezdődjön elölről...  

Nem tudom miért vonz a téma. Talán szeretem magamat sanyargatni... De azt hiszem, tudnunk kell mi történt, hogy történt. Hiszen már csak ennyivel adózhatunk a sok "felesleges" halált halt ember emlékének.

Egy-egy személyesre szabott történten keresztül pedig még jobban fáj. Hiszen ha nem tudod ki az a Max, talán nem esik olyan rosszul a felvonulás. Nem esik olyan nehezedre elfordítani a fejed... És ha nem tudod ki az a Liesel Meminger nem érint meg annyira egy kislány, aki a tömegbe fúródik, és két kézzel kapaszkodik egy Max nevű zsidóba, akivel egymásnak az életet, a napfényt, és az olvadó hóembert jelentik.

Alessandro Baricco: Selyem

Drága Alessandro!

Köszönöm Neked, hogy megtetted, amire mostanában oly sokan képtelen voltak, és elbuktak... Köszönöm, hogy kirángattál eddigi legmélységesebb olvasási válságomból. Megmutattad, igazoltad, hogy miért is szeretek - és szeret még megannyi ember - a betűk rejtelmébe merülni. 

Kikapcsoltad a világot, a szívemet, agyamat, de csak egy pillanatra, mint mikor egy rendszer átáll egyik nemtudommicsodáról a másikra. Látod, még egy valamirevaló hasonlatot sem tudok írni. De milyen jó, hogy vagy te nekünk, aki tudsz. Hajaj de még hogy tudsz.

Gyermekkor, pitypang a neved...

Katherine Paterson: Bridge to Terabithia / Híd Terabithia földjére 

Aki nyomon követi az olvasásaimat, annak nem kell túl mélyre ásnia, hogy választ kapjon, honnan jöhetett az ihlet, hogy ezt olvassam, és éppen most. Igen. Neil Gaiman-től.  Miután az Óceán az út végén annyira beszippantott, és nem akart ereszteni a gyermeki fantázia világából, gondoltam most vagy soha. A Híd Terabithia földjére már amúgy is jó ideje várólistás volt...

Rachel Seiffert: Lore

Párom ajánlotta a könyvet, miután megnézte a belőle készült filmet, mondván, hogy ez nekem biztos tetszene...


 „Ez a semmi ideje háború és béke között. Mint a vizet taposni. Vagy visszatartani a lélegzetet, amíg elrepül egy madár.” 

A történet a második világháború végén játszódik, amikor Lorénak, miután édesanyjukat (Muttit) és édesapjukat (Vatit) külön-külön börtöntáborokba vitték, testvéreivel;  húgával Liesellel, ikeröccseivel Jürivel és Jochennel, valamint a karon ülő kis Peterrel Hamburga kell menniük a nagymamájukhoz (Omához). A feladat tehát roppan egyszerű, el kell jutniuk 'A' pontból 'B'-be...

Fojtogató, csontig hatoló nyugalom

Fojtogató és csontig hatoló

Ez a két jelző lüktetett végig a halántékomban, miközben olvastam...

Ez a könyv, nincs mit szépíteni, megalázza az embert. Kizsigereli, földhöz keni és csapkodja és közben kárálja, hogy "Rebeka repül", de rebekanemrepül. Nyakig, mit nyakig, fejbúbig döngöl a sárba, hogy aztán hajunknál fogva kiemelhessen és kezdődhessen minden elölről...

Zsöllye jelentések - A lovakat lelövik, ugye?

(vigszinhaz.hu)

Még jó, hogy nem rajongok a lovakért... Biztos mondanivalójuk van nekem, ezért keresztezik mégis annyit az utamat. :) Az Equus után egy újabb színdarab, amiben köréjük épül a szimbolika... Először jártunk a Vígszínházban, azt kell mondjam, lenyűgöző első benyomás volt A lovakat lelövik, ugye?

Egy anya "happy endje"

Romain Gary (1914 – 1980)

„Valahol felettünk, körülöttünk kell lennie egy becsületes kéznek, az tartja a mérleget, és a végső mérés szükségképpen pontos, mert az nem lehet, hogy cinkelt kártyával játsszanak az istenek, ha megannyi anyaszív a tét.”

Romain Gary (alias Émile Ajar) már abszolút bizalmat szavazott az Előttem az élettel, így nem volt kérdés, hogy nekem olvasnom kell még tőle, így került kezembe: A virradat ígérete...