Kálacsakra, uroborosz, Kronosz Klub és kvantumtükör. Ha azt mondom, erről szól a könyv, sokan valami nyakatekert, különös, fantasyval vegyes sci-fi sztorit vélnének sejteni, és végül is nem állnak távol az igazságtól, azzal a különbséggel, hogy Harry August csodálatos életében minden olyan valós. Legalábbis valósnak hat. Én pedig értékelem az ilyen történeteket. Ahogy anno a Stallónál simán elhittem volna, hogy trollok márpedig léteznek, itt is már-már teljesen természetesnek hatott, hogy vannak emberek, akik megszületnek, leélik az életüket, meghalnak, majd újra megszületnek és kezdik az egészet elölről. A kor ugyanaz, a test ugyanaz, a világ is ugyanaz, mégis más, az elme több, kiegészülve minden korábbi élet élményeivel, tapasztalatával, tudásával. Ez (nem csak) az egyetlen (de fő) pontja a könyvnek, amit nehezemre esett megemészteni. Hogy egy gyermek akár már 3-4 éves kora körül derengeni kezdjen, 5-6 évesen pedig ténylegesen magára és különleges helyzetére eszméljen. Mert ez, ha belegondolunk, szomorú. Mindamellett további kérdéseket vet fel, mint a történet egésze. Mint a képregényekben, animációkban, csak úgy villámlik ki az ember fejéből a temérdek mennyiségű kérdőjel már az elejétől, egészen a könyv becsukása utánig. Én még párommal is jót diskuráltam róla a vasárnapi ebéd fölött... :)
