„Az az élet jó, ami van, ha cigányélet is,
mert nincsen jobb.”
Carlo nem francia, mégis (a) Párizsban él. Csakhogy ez nem az a Párizs. Nem a fények városa. Itt húsz éve mindenki sötétben jár még a budira is éjjel. Itt egy kivénhedt, tépázott és ezerfelé osztott-cincált villanypózna az Eiffel-torony, ami nem szerelmesek csókját és felajzott turisták látványát szívja magába napestig, hanem a párizsiak mindennapos, hangos-szagos életét. A városka pereme ez, a gettó, amiről még talán csak Isten nem vette le a kezét, de sokszor az emberek ebben sem lehetnek biztosak.
