2014. március 29., szombat

Jodi Picoult: The Storyteller / Vezeklés





"You will ask me, after this, why I didn't tell you this before.
It is because I know how powerful a story can be. It can change the course of history. It can save a life. But it can also be a sinkhole, a quicksand in which you become stuck, unable to write yourself free. (...)
If you lived through it, you already know there are no words that will ever come close to describing it.
And if you didn't, you will never understand."




Van az a pont, mikor elfogy a szó, és elfogy a könny. Mert már nincs értelme. Csak megyünk, egyik láb, a másik után, fizikálisan irányított ösztönerőd, az agy és a szív lemarad, a porban hentereg. Agyonlőtték, megalázták. Nincs többé. A láb nem tudja miért megy. Erre programozták. A szív nem élheti túl, ami túlélhetetlen.
És a száj nem mondhatja el, ami elmondhatatlan... De Jodi Picoult, ahogy azt már tőle megszokhattuk, mégis megpróbálja... Nem is kevés sikerrel... 

2014. március 22., szombat

Csábító borító


Nem akartam borító mániázni, de mit tagadjam, nálam is sokszor választ egy jól megválasztott borítónyi első benyomás. Ez a borító pedig most teljesen megfogott. Egyrészt, mert olvastam már a szerzőtől az Árnyalatnyi reményt, ami mélyen megindított (bejegyzés itt), másrészt pedig, mert telibe találta a mostani hangulatomat.

2014. március 11., kedd

Maria Semple: Where'd You Go, Bernadette / Hová tűntél, Bernadette?

Email üzenet március 11-én 19:29-kor

Nahát PuPi!

Ez tipikusan az a könyv, amit címe, borítója és fülszövege alapján nem mondanék nekem valónak. De aztán persze te addig-addig emlegetted, míg nem tudatosan, de Bernadettet beszéltél a hasamba. De még az is lehet, hogy tudatosan. Nagy mestere vagy te a rá(m)hatásnak. :) Így, vagy úgy, de a történet vége az lett, hogy elhajóztam az Antarktiszra, akarom mondani elmentem dolgozni a Microsofthoz, mármint úgy értem, hogy kinyesettem a bokraimat, ah... beszélek itt össze-vissza, az igazság, hogy... nem is tudtom, miről is kezdtem beszélni?