„(...) az embereknek, és főleg a gyerekeknek, néha csak annyi kell, hogy valaki robbantós snapszlit játsszon velük.”
Hirtelen felindulásból elkövetett vásárlás révén jutottam a könyvhöz. Tudom, az erről szóló értékelésekkel van és lesz is egy darabig tele az internettttt (ahogy mamám mondaná), és hogy nálam mi az a talán más, amit kaphattok? Nos, sajnos vagy nem, abból a szempontból vagyok egyedi vagy inkább lógok ki a hosszú-hosszú sorból HP téren, hogy nem vagyok az a kifejezett HP rajongó (jó-jó, a köveket tessék visszatenni a zsebbe, azért nem olyan vészes a helyzet...) Éveken át tűrtem és ellenálltam a kísértésnek, ahogy a kötetek párszaszóul hívogattak, így nekem kimaradt ez a korszak, úgy ahogy van. (Sajnos vagy nem sajnos, ezt már sosem fogom megtudni) én nem a kötetekkel nőttem fel, hanem már felnőve lehettem újra gyerek általuk, és azért az se rossz, sőt... Szóval talán (hangsúlyozom taláááán) egy hangyacsáprészecskényit objektívebben tudom látni ezt a kiegészítő, bár 8.-nak kikiáltott kötetecskét, kósza drámácskát.


















