Én tudtam, hogy képes vagyok még meglepni magam, és Kemese Fanni is tudta... A kis hamis... :)
Hát persze, hogy egy ilyen cím, hogy A napszemű Pippa Kenn felkelti a kíváncsiságomat!
Mert milyen lehet az a Pippa, akinek napszeme van? Hogy ment bele a nap a szemébe, és mit lát, amit én, vagy más esetleg nem? Ki lehet, és hol él? Kik a barátai? Milyen gondolatok, félelmek, vágyak rejtőznek a napszemek mögött? Egyáltalán, milyen az a napszem?
Hát ilyen, és ehhez hasonló kérdések keringtek bennem...
A fülszöveget ezúttal nem tudtam megállni, hogy ne olvassam el, így azért kicsit már tudtam mire számítsak... Azt kell mondjam, szerencsére, mert, mint az a bejegyzéseimből is lejöhetett már, nem én vagyok a posztapokaliptikus műfaj nagykövete...
Hát ilyen, és ehhez hasonló kérdések keringtek bennem...
A fülszöveget ezúttal nem tudtam megállni, hogy ne olvassam el, így azért kicsit már tudtam mire számítsak... Azt kell mondjam, szerencsére, mert, mint az a bejegyzéseimből is lejöhetett már, nem én vagyok a posztapokaliptikus műfaj nagykövete...
Nos, íme néhány válasz, csak úgy ízelítőül az előbb említett kérdésekre. Pippa az a különleges színű szemű lány, aki egy erdő erőd erdő erőd, nekem már csak akkoris erdő(!!)házban él. Mi olyan különleges ebben? Csupán csak az, hogy világvége után vagyunk, ahol sápadtak és vörös erdő, íjtegezek és szigorú szabályok között kell élni. Ahol minden rezdülés, moccanás az életünkbe kerülhet.
A történetről nem írok sokat, mert spoilermentesen nehéz lenne. Inkább arról, mi tetszett, mi nem.
Kezdem azzal mi nem. A műfaj. Eleinte. Úgy negyven oldal után, mikor az első nagyobb véres jelenet eljött, a kedvem elszállt. Munkába menet olvastam a villamoson, metrón, és mire beértem eldöntöttem, hogy én ezt nem akarom. Félre is tettem...
Aztán napközben, munka közben, azon kaptam magam, hogy valahogy mégiscsak benne ragadtam Pippa világában. Elkezdett motoszkálni bennem, hogy de vajon mi történhet vele? És rájöttem, hogy tudnom kell! Így hát folytattam, és nagy örömmel nyugtáztam, hogy nem fröcsög olyan sokat a vér, és nem is öncélúan, Pippa sorsa viszont behálózott. Tudni akartam mi vár rá. Úgy éreztem, nem hagyhatom magára. Legalább én ne, ha már úgyis mindenki más... Na de nem spoilerezek!
Icipicit mégis muszáj, mert máshogy nem tudok arról írni, ami igazán tetszett, de nem lesz eget rengető leleplezés. :)
Szóval halovány spoiler!
Az egyik, ami "tetszett", a sápadtak. Gollam-szerű lényeknek képzeltem őket, csak sokkal nagyobb méretekkel, és kevésbé bociszemekkel. Közülük is a sápadt kislány karaktere fogott meg nagyon, kár, hogy nem lett jobban, illetve máshogy kibontva.
A másik, maga a Vörös erdő. És az, ahogy ott fokozódnak a dolgok. Ezeket a részeket olvasva, feltámadt bennem egy kis (Az) éhezők viadala nosztalgia, tetszett, ahogy egyre nőtt a feszültség, és hogy már megint egyedül találtam magam a villamoson a végállomást elérve. :)
Talán a "legkedvesebb" rész, szintén a Vörös erdőhöz kötődik, Kelsei háza és karaktere. Itt a képzeletem a Ghibli filmek világába vitt el, Kelsei-t magát is olyannak láttam, mint mondjuk a Vándorló palota öreg Sophie-ját.
Halovány spoiler vége
Pippa karaktere olyan részletes és élő, hogy a történet már csak azért is visz magával, mert tudnunk kell mi történik vele! De amúgy is olvastatja magát a könyv. És ami különösen kedvessé tette számomra, az a rengeteg, apró érzelmi szál. Tisztán érződik a gondos, női alkotás. Nekem, úgy érzem, csak ilyen formában eladható ez a műfaj (vagy bármelyik másik). Kötődés kell, és akkor elviselem a zombikat sápadtakat, és a véres megpróbáltatásokat.
A nézőpontváltások érdekesek voltak, persze akkor szerettem legjobban olvasni, mikor Pippa narancsos-citromos íriszén át láthattam a dolgokat.
Ami még különösen izgalmas volt, a beágyazott naplóbejegyzésekből kikuszálkodó múlt. Maradt még itt bőven tisztáznivaló!
Ezért a könyvet befejezve, azt mondtam, hol a következő? Nem hagyhatsz csak így itt... :) Ennél jobb cégér pedig nem is kell!
~Értékelés: 10/8 Tőlem, ez a pont, egy ilyen témájú könyvre soknak számít, és hát hagyok teret, hogy lehessen még hová fejlődni. Szívembe zártam Pippát a napszemével, (és Rubenjével), kíváncsian és aggódva-izgulva várom a sorsa/ sorsuk folytatását!
A történetről nem írok sokat, mert spoilermentesen nehéz lenne. Inkább arról, mi tetszett, mi nem.
Kezdem azzal mi nem. A műfaj. Eleinte. Úgy negyven oldal után, mikor az első nagyobb véres jelenet eljött, a kedvem elszállt. Munkába menet olvastam a villamoson, metrón, és mire beértem eldöntöttem, hogy én ezt nem akarom. Félre is tettem...
 |
| A mindent látó napszem (forrás: google) |
Aztán napközben, munka közben, azon kaptam magam, hogy valahogy mégiscsak benne ragadtam Pippa világában. Elkezdett motoszkálni bennem, hogy de vajon mi történhet vele? És rájöttem, hogy tudnom kell! Így hát folytattam, és nagy örömmel nyugtáztam, hogy nem fröcsög olyan sokat a vér, és nem is öncélúan, Pippa sorsa viszont behálózott. Tudni akartam mi vár rá. Úgy éreztem, nem hagyhatom magára. Legalább én ne, ha már úgyis mindenki más... Na de nem spoilerezek!
„a világ hirtelen csak belélegzett porból, fájdalomból és rettegésből állt.”
Icipicit mégis muszáj, mert máshogy nem tudok arról írni, ami igazán tetszett, de nem lesz eget rengető leleplezés. :)
Szóval halovány spoiler!
Az egyik, ami "tetszett", a sápadtak. Gollam-szerű lényeknek képzeltem őket, csak sokkal nagyobb méretekkel, és kevésbé bociszemekkel. Közülük is a sápadt kislány karaktere fogott meg nagyon, kár, hogy nem lett jobban, illetve máshogy kibontva.
 |
| A gyilkos szépségű Vörös erdő (forrás: google) |
A másik, maga a Vörös erdő. És az, ahogy ott fokozódnak a dolgok. Ezeket a részeket olvasva, feltámadt bennem egy kis (Az) éhezők viadala nosztalgia, tetszett, ahogy egyre nőtt a feszültség, és hogy már megint egyedül találtam magam a villamoson a végállomást elérve. :)
Talán a "legkedvesebb" rész, szintén a Vörös erdőhöz kötődik, Kelsei háza és karaktere. Itt a képzeletem a Ghibli filmek világába vitt el, Kelsei-t magát is olyannak láttam, mint mondjuk a Vándorló palota öreg Sophie-ját.
Halovány spoiler vége
A nézőpontváltások érdekesek voltak, persze akkor szerettem legjobban olvasni, mikor Pippa narancsos-citromos íriszén át láthattam a dolgokat.
Ami még különösen izgalmas volt, a beágyazott naplóbejegyzésekből kikuszálkodó múlt. Maradt még itt bőven tisztáznivaló!
Ezért a könyvet befejezve, azt mondtam, hol a következő? Nem hagyhatsz csak így itt... :) Ennél jobb cégér pedig nem is kell!
~Értékelés: 10/8 Tőlem, ez a pont, egy ilyen témájú könyvre soknak számít, és hát hagyok teret, hogy lehessen még hová fejlődni. Szívembe zártam Pippát a napszemével, (és Rubenjével), kíváncsian és aggódva-izgulva várom a sorsa/ sorsuk folytatását!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése