Fannie Flagg: A ​Redbird Christmas

Karácsonykor a legtöbben emocionálisabbak, befogadóbbak, érzékenyebbek vagyunk. Nyitottabbak a szépre, giccsre. Érzésekre, illatokra, emlékekre. És a karácsonyi regények ezt kihasználva jól elringatnak, mint egy fodrozódó vízen lebegő csónak. Ilyenkor a szívbe markoló történetek erősebben hatnak, a kacagások gömbölyűbbek, az ölelések szorosabbak. Én pedig arra gondoltam, ugyan ki szabja meg, hogy karácsonyi történeteket csak karácsonykor olvashassunk? És ha én nyáron vágyom minderre? Akkor mi van? Semmi! Akkor sötétítsünk be, tekerjük a ventilátort / légkondit feljebb, kapcsoljunk melengető fényeket, főzzünk egy fahéjas teát, és máris lehet karácsony mondjuk augusztus közepén is akár! 

Bár az időjárás jóval enyhébb, mint ilyenkor általában, azért azt mégsem mondhatom, hogy annyira messze elrugaszkodtam a karácsonyi időszaktól... De a lényeg, hogy lehessen karácsonyi hangulat, amikor csak vágyunk rá! Én például most direkt megvártam, míg lecseng a naptár szerinti ünnep, ami tele van rohanással, és megvártam míg eljön a lappangó január, ami amúgy is hosszú, szürke, hideg (már általában, most nem annyira), bekuckóztam, és olvastam. Hát van ennél jobb?! 

James Bowen: Bob, az utcamacska

Aki ismer, az most meglepődve látja, hogy a borító és cím bizony tényleg azt rejti, amit rejt; egy cicás történetet. Nem vagyok egy nagy macskarajongó, de bizonyára csak azért, mert hűvös, zsémbes, dacos, felsőbbrendű viselkedésük rám időnként épp annyira jellemző, s két dudás ugye, mint tudjuk... Igaz, nem is sok kontaktom volt cirmosokkal, de amikkel akikkel volt, azok elég furán viselkedtek... Emlékszem, amikor például tanulmányi kirándulásra vittek általános iskolában, és különböző családoknál laktunk, az enyémek házában mindenhol, de szó szerint mindenhol macska volt; az ágyon, a fotelban, a konyhapulton, a mosdókagylóban... Az egyikkel egész jól összebarátkoztunk, gondoltam én, esti közös tévénézés közben odaadóan simogattam, ám ez kisvártatva horrorba fordult, ugyanis amint abbahagytam, a cicamica mérgesen fújt rám, és karmolt... Aztán egyszer, amikor az amúgy is nagyothalló háziak nem látták, hallották, hatalmasat fújtam és vicsorogtam a kandúrkára, aki rögtön tudta merre hány óra, és többet nem hogy simogatást nem kért, de a szobából is kivonult, ha én bevonultam.

Katarina Mazetti: Pingvinélet

Pingvinekkel játszó, földi tünemény, avagy aki boldog akar lenni, jég közé kell annak menni...

Van az úgy, hogy már itt a tavasz, épphogy csak bedugta egyik lábát az ajtón, mégis hirtelen szürkének, ólmosnak érezzük magunk körül a világot. Nem köt le egy könyv sem, nem tetszik semmi sem. Mit csinál ilyenkor a hithű könyvmoly? Keres, kutat, önmarcangol. Már aki... Akinek nem lapja, ne vegye könyvére! Engem roppantmód megviselt ez az állapot az utóbbi időben, és ekkor láttam meg Mazetti totyogó pingvinjét, egy szál lufival a kezében. Na, mondom, normál keretek között nem ragadok le egy ilyen címnél és bortónál, sőt, talán egyenest a másik irányba totyogok, de most a nem normális keretek vannak érvényben, így hát mégis leragadtam, és az Antarktisz felé vettem az irányt...

Állati Book Tag

Képek forrása: Google, Pinterest, we♥it

Elég népszerűek ezek a booktagek / körbeposztok, és értem is miért szeretitek olvasni őket, hiszen random módon, érdekes tematikák körül futkározva könnyen könyves kincsekre lelhet az ember, hirtelen, lesből támadó inspirációt nyerhet a következő olvasáshoz. Írni is szórakoztató őket, mert olyan elfeledettnek hit könyves élményeket hozhat felszínre, amit jól esik leporolgatni. Résztvettem már párban, igaz nem sokban, sőt indítottam is már útjára sajátot. Most is ez a tervem, nem hívok meg rá név szerint senkit, de akinek tetszik, lát benne fantáziát, az vigye és terjessze nyugodtan! Vagy ossza meg bátran gondolatait, élményeit! :)

Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták

„Fokozatosan ránk borult a sziget varázsa, finoman és tapadón, mint a hímpor. Minden nap oly nyugodt volt, oly időtlen, hogy az ember csak azt kívánta, soha ne érjen véget. De azután lehámlott az éj sötét héja, és újabb nap várt ránk, fényes és tarka, mint a matrica, és egy kicsit épp oly valószínűtlen.” 

Pontos, tökéletes leírása, nem csak Korfu szigetének, de a könyvnek is. Yann Martel: Pi élete óta eldöntöttem, hogy korábbi elképzeléseimmel ellentétben, az állatos könyvek igenis valók nekem és meg is fogadtam, hogy majd többet olvasok. Ebből persze semmi nem lett, mert mindig jött valami ide vele, de azonnal, az állatok meg várhattak... Aztán beköszöntött a negyvenfokos, betonolvasztó nyár, amikor az embernek sokszor még ki-be lélegezni is nehezére esik, nincs kedve enni, inni, aludni sem tud, tücsökciripes álomkórtól összeragadt szemeit pedig nehéz az olvasásra hangolnia. Mindig áldom a sorsot, hogy csak az a szép, sárga villamos nem fogy el alólam, minden reggel menetrendszerűen rajta ülök (állandó helyemen, amit ha elfoglalnak, olyannyira morcos tudok lenni, hogy ha belefér az időbe, várok egy másikat :D), és amíg a kerekek csikorognak-nyikorognak, mellettem baktat a táj, addig nekem merülni kell valamibe, hogy jól induljon a dolgos nap.

Katherine Applegate: Iván, az egyetlen

Iván, a gorilla valóban az egyetlen. Lassan nem csak fajából... Egyetlen abban is, hogy én még más gorillákról, ha jól emlékszem nem olvastam egy teljes könyvet. Pedig sokat lehet okulni belőle, kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Mert Iván, az egyetlen trükkös kis írás. Még a borítója ellenére is azt hittem ez egy teljesen komoly, felnőtteknek szóló könyv, ami ugyan részben igaz, ám a stílust, nyelvezetet, történetet és képeket tekintve nyugodtan gyermeki kézbe is adható. Legjobb, ha együtt olvas a família, így akár a (bármelyik oldalról) felmerülő kérdéseket meg lehet beszélni frissen, melegében. Mert kérdések bizony lesznek. A válaszok pedig nem könnyűek... Miért olyan az ember, amilyen? És valóban olyan, amilyen? Miért ez az uralkodhatnék? Miért nem elég csak verni a mellüket, miért kell a karmos bot és rács és kerítés? Az állatok miért tűrik ezt? Egyébként jó hely az állatkert?

Sun-mi Hwang: Rügy - A tyúk, aki repülésről álmodott

A tyúk, aki repülésről álmodott, mely repülést ez esetben az anyai szeretet jelenti. Főszereplőnk ugyanis Rügy, a tyúkocska, akinek egyetlen küldetése van a világon: „célt találni az életének, úgy, mint az akácfa rügyei”, azaz anyává válni. Csakhogy Rügyet tojótyúknak tartják, tojásait - melyek nem termékenyek, ám ő erről mit sem sejt - sorra elveszik. Ő pedig a ketrec rácsain át vágyakozva nézi az udvart, a szabad(abb) világot, benne az akácfával, ami újra és újra hófehér virágokat költ. Rügy ugyanígy szeretne szárba szökkenni, ám vágyai szerények, beérné mindössze egyetlen kiscsibével, akinek életet adhat, szeretheti, gondozhatja, megóvhatja a rút vadásztól. És az anyák, ha elszántak, mindenre képesek...

Én az elefántokkal vagyok

Találj rám! - Jodi Picoult új könyvének címe, és az én belül kiáltozó kívánságom is ez volt, hiszen Picoult eddig mindig remekül rám talált. Most viszont az egyik szemem sír, a másik nevet...

Picoult témaválasztásai mindig (legalábbis az általam eddig olvasott könyveiben mindig) merészek, alapos háttérkutatással alátámasztottak és tárgyilagosak. Mindemellett persze tele vannak érzelemmel. Nos, a legtöbb pontban a Találj rám! sem tér el. De... sajnos idefurakszik az a pimasz kis de...

Jodi Picoult: Larger than Life / Szelíd vadak

Nem tudom kelle-e több és jobb ajánló, mint, hogy úgy érzem, ha ezt a kisregényt (!!! novella angolul = kisregény; short story = novella - ahogy mi értjük), szóval ha ezt Jodi mondjuk húsz évvel ezelőtt megírja, és én el is olvasom, akkor vagy nagyon sokáig elefántkutatósat és megmentőset játszottam volna, vagy az is lehet, hogy most Miamona Szafarizdáját olvasnátok. :)