2016. november 25., péntek

James Bowen: Bob, az utcamacska

Aki ismer, az most meglepődve látja, hogy a borító és cím bizony tényleg azt rejti, amit rejt; egy cicás történetet. Nem vagyok egy nagy macskarajongó, de bizonyára csak azért, mert hűvös, zsémbes, dacos, felsőbbrendű viselkedésük rám időnként épp annyira jellemző, s két dudás ugye, mint tudjuk... Igaz, nem is sok kontaktom volt cirmosokkal, de amikkel akikkel volt, azok elég furán viselkedtek... Emlékszem, amikor például tanulmányi kirándulásra vittek általános iskolában, és különböző családoknál laktunk, az enyémek házában mindenhol, de szó szerint mindenhol macska volt; az ágyon, a fotelban, a konyhapulton, a mosdókagylóban... Az egyikkel egész jól összebarátkoztunk, gondoltam én, esti közös tévénézés közben odaadóan simogattam, ám ez kisvártatva horrorba fordult, ugyanis amint abbahagytam, a cicamica mérgesen fújt rám, és karmolt... Aztán egyszer, amikor az amúgy is nagyothalló háziak nem látták, hallották, hatalmasat fújtam és vicsorogtam a kandúrkára, aki rögtön tudta merre hány óra, és többet nem hogy simogatást nem kért, de a szobából is kivonult, ha én bevonultam.



Na, de elég belőlem, hadd meséljek inkább Bobról, az utcamacskáról, és Jamesről, a (majdnem) utcaemberről, de leginkább Az Utca Emberéről. A történet igaz történet, és meg vagyok róla győződve, hogy ebben rejlik sikerének a titka. James, ahogy magát nevezi, egy kudarcos zenész, frissen rehabilitálódó kábítószerfüggő, aki egyik napról a másikra próbált megélni egy szociális alapon kiutalt lakásban. Arról még eleinte mit sem sejtve, hogy az égiek  által, egy szociális alapon kiutalt macska lesz olykor küzdelmes, máskor egyhangú, unalmas hétköznapjainak hű társa. James legszimpatikusabb tulajdonsága, a macskákhoz, és különösen Bobhoz való viszonyulása. Nem isteníti, mint egyes kultúrák, de a leghalványabban sem tekinti alárendelt házikedvencnek, nem próbálja megváltoztatni vagy idomítani, egyszerűen különálló és egyedülálló, minden normális élethez való joggal felruházott egyenrangú élőlényként kezeli. pontosan ezt érzi Bob is, és ebben lehet harmonikus, már-már hihetetlen kapcsolatuk kulcsa is. James ugyanis eleinte nem akarja befogadni a csapzott, viharvert kandúrt, de Bob már döntött helyette is.

„Mindenki megérdemelne egy olyan barátot, mint amilyen Bob.”
Képek forrása: google
A történet csak annyi, amennyi... Nem is akar több lenni, egyszerű, őszinte históriája két kóborló lélek egymásra találásának, egymásra utaltságának és egymásra hangolódásának. A sztori nem bővelkedik ultra nagy fordulatokban, két élet mégis gyökeresen megváltozik benne. Bob léte értelmet ad James létének, és fordítva. Megcsillan a rég vénákba döfködött remény, ami nélkül tiszta időkben az ember (és akár állat is) semmivé foszolhat. 



~ Értékelés:



James első sorban nem író, én pedig nem vagyok mazochista (de igen, lelki mazochista), így nem róhatom fel neki, hogy elbírtam volna még többet a mélységekből, mert ez csak a felszín kezdete volt, abban biztos vagyok. A néhány ecsetvonással papírra vetett szavakon is átsugárzott a magány égető jéghidege, a magányé, ami, ha hatalmat kaparint, azt kezd az emberrel, amit csak nem szégyell. Márpedig a magány nem ismer se szégyent, se határt, se istent, se embert. Macskát meg főleg nem. :-)





Tudom, úgy kezdtem, hogy nem vagyok nagy macskarajongó, de Bobot immár többnek tekintem, mint holmi utcamacska, egyértelműen a szívembe zártam. Főleg, miután a könyvet befejezve rákerestem youtube-on az említett videókra (lásd picit lejjebb). Ha ez egy fikció volna, bár ugyanazokat az üzeneteket lenne hivatott közvetíteni, szerintem negyed ennyit nem érne. A macskapisi mellett (nyugi, Bob, csak vicceltem! ;-) ) az életszag az, ami olyan közel hozza. Minden macska- és emberbarátnak kötelező, humort sem nélkülöző, megindító történet egy ember sorsáról, benne egy cica, és még több ember sorsával. Néha csak egy vörhenyes macska kell médiumnak, hogy felfigyeljünk egymásra, és rájöjjünk mind ugyanabból a masszából gyúrattunk, csak kívül-belül mind más formákra, de a keret és alap azonos. Én csak annyit kívánok nekik, de persze főleg Jamesnek, hogy hatalmas szerencséjük, és megérdemelten javuló körülményeik mellett is maradjon meg olyan (a legjobb értelemben)  földhözragadtnak, amilyennek megismerhettük!




Kiadta: Gabo, 2013
Fordította: Gázsity Mila
Eredeti cím: A Street Cat Named Bob
Eredeti megjelenés: 2012
Terjedelem: 272 oldal








+1 érdekesség: Ha minden igaz, nemsokára film is jön, amit nálunk várhatóan 2017 január 19-én mutatnak be. Íme az előzetese:




Ezúton üdvözlöm Jamest és Bobot. Jamest Bobért, Bobot pedig James-ért! 
Miamona

5 megjegyzés:

  1. Hát, ezt el kell olvasnom! Köszi az ajánlót!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen, remélem te is örömöd leled benne! :)

      Törlés
  2. Na most jutottam el a poszt elolvasásáig végre! :) Én nagyon macskás vagyok, de ezt mondanom se kell azt hiszem. ;) Édes ez a vörös kis Bob, és ahogy a gazdi vállán utazik... nahát! :) A sálat is megtűri magán, ez se jellemző rájuk azért. :)
    Jó lesz ez a filmecske, olyan kis szívmelengető, állatbarátos film. Szerintem tök jó színészt választottak a sráchoz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én meg most jutottam el odáig, hogy megnézzem van-e pending kommentem, ne haragudj!
      Hiányoztál a poszt alól, mert ha macska és macskás, akkor először te jutsz eszembe (másodszorra meg Szabó Magda! :D)
      Nekem is szimpi a színészválasztás így elsőre, aztán majd meglátjuk.
      Megnézhetnénk együtt majd a filmet akár! ;-) :-*

      Törlés
    2. Nem baj. :) Tök jó, ha hiányzom rögtön egy macskás poszt alól, hát még az, hogy macskákról egy poszton vagyok Szabó Magdánkkal. :)))
      Megnézhetnénk, benne vagyok! =^.^=

      Törlés