Ebben a sorrendben.
Britt-Marie tényleg nem ítél el másokat, egyáltalán nem, de civilizált embernek nyilván eszébe sem jutna másképp elrendezni az evőeszközöket a konyhafiókban, ugye? Britt-Marie nem ítél el senki, de ugyebár, nem vagyunk állatok?”
Emlékeztek még Britt-Marie-ra az előző kötetből, melyben A nagymamám azt üzente, bocs? Azoknak, akik azóta is küzdenek vele, hogy kiheverjék ősárkányosságos boszorkányságát, rossz hírem van, mert Britt-Marie itt jár(t)! Áztathatjátok a szemeteket szódabikarbónába, írhattok listát azokról a dolgokról, amiért egy tornádóval vegyes hurrikán talán kellemesebb társaság nála, és magától értetődő, hogy a hír hallatára lesznek, akik lelkük mélyén üvöltenek, míg mások csak sikítanak, esetleg gondoskodón beharapják az arcukat, nehogy térden állva, suttogva ordítsák, hogy Istenek alkonya! De Britt-Marie itt jár(t), és nyomában nem marad más csak szikrázóan csillogó felületek, patyolat tiszta mezek, jóllakott patkányok, ajtón kopogtatás után sóvárgó lelkek, épülő focipályák, rendezett erkélyek és kétfelé kivezető utak.
