Játék az időben

Kedves állandó, és virtuális ösvényeken idetévedő olvasóim! Mit szólnátok egy kis játékhoz? Ha benne vagytok, tartsatok velem!

Az én kis online kuckóm, menedékem, könyvországom, pontosan kilenc nap múlva lesz 3 éves. Bizony, repül az idő! Napra pontosan, 2011, november 29-én vettem egy nagy levegőt és belevágtam. Magam sem tudtam meddig tartok ki, az igazat megvallva nem jósoltam volna ennyi időt eme hobbinak. Még semmi ilyen jellegű tevékenységben nem bizonyultam ennyire kitartónak, és nem töltött el konstansan ennyi jó érzéssel, mint az olvasás és írás.

Eddig azonban, hálátlan anyaként, minden alkalommal elfelejtettem megemlékezni blogom szülinapjáról... Most viszont, némi csodával határos módon még időben eszembe jutott. Ennek örömére, gondoltam meginvitállak titeket egy kis játékra, melynek nyereménye is van.

Mostanában olvastam Isabel Wolff: Séta az időben című könyvét, és aki most hajlandó velem tartani egy kis sétára az időben, az megnyerheti ezt a gyönyörű kiadványt. A könyv régi, porlepte emlékek kiásásáról szól, rosszakról és jókról egyaránt. Én most csak annyit kérek, hogy ássatok velem, de csak a jókat! A rosszakat ezúttal hagyjuk pihenni... Biztos vagyok benne, hogy mindenki tele van kedvesebbnél kedvesebb, vicces, jópofa, megható anekdotákkal, ami felmenőiktől maradt örökségül. A játék annyiból állna, hogy a bejegyzés alatt, kommentben, röviden (és kérlek tényleg amennyire csak lehet röviden!) osszatok meg velem egy ilyet, amit a család hagyományozott rátok, és kincses ládikátokban őriztek. Persze, csak ha publikusnak érzitek. :) 

Én pedig, november 29-én, a kincsüket megosztók között kisorsolom a könyvet egy példányban.

Kincskeresésre fel!

______________

Update:  A játék lezárult, köszönöm mindenkinek a tündéri történeteket. És itt is gratulálok Mackónak! :)
Eredményhirdetés: itt
______________

Izgalmasan elegyíti a múltat és a jelent. A létezőt és a visszahozhatatlant. Vonzza az olvasót, szellemeket idéz, hiszen az írónak ez a dolga. Hát még, ha bértollnok vagy szellemíró, mint Jenni Clark, aki talán éppen azért írja meg mások emlékiratait, mert a saját emlékei túl fájdalmasak hozzá. Mert kisgyerekként átélt egy olyan traumát, melynek feldolgozásában egy idős holland asszony gyerekkorának megidézése segíti.
Az asszony, akit Klarának hívnak, Jáva szigetén éli át a második világháborút, az édesanyjával és az öccsével a japánok fogságába kerül, egy civileket gyűjtő koncentrációs táborba, amely semmivel nem jobb más koncentrációs táboroknál. Paradicsomi állapotokból, egy gyönyörű jávai kert idillikus békéjéből csöppen oda. Túléli, és addig nem nyugszik, míg egészen más égtájon meg nem teremti újra a „paradicsomkertet”. Amit kívül vagy belül mindannyian keresünk, míg rá nem jövünk, hogy csak magunk építhetjük fel, valódi fájdalomból és örömből.
Aki kíváncsi rá, mit jelent a tenko és a gedekking, mi a jelentősége egy rézből készült gyíkocskának, és mi köze mindehhez a BBC kotnyeles riporterének, egy vén kovácsműhelynek, vagy a gyerekvállalásnak, az feledkezzen bele bátran Isabel Wolff könyvébe.

Sanoma, Budapest, 2014, 352 oldal