Kristina Ohlsson: Az üveggyerekek

Kristina Ohlsson az a személy, akitől már régóta tervezek zsigerbevágó skandi krimit olvasni, csak még eddig nem jutottam odáig. Mostanában pedig mesékre vagyok hangolva, talán a közelgő ünnepek miatt, nem tudom. Aztán megláttam ezt a roppant hangulatos kis borítót, és hangzatos címet, na meg hogy a regényke a svéd rádió gyerekregény-pályázatának nyertese, és nagyon kedvet kaptam hozzá.

Kézbe véve a könyvet aztán a kedvem csak fokozódott. Szép, igényes, keménykötésű kiadás, a borítón a cím és a különös szellemlányok és fiúk tapintgatósak. Mielőtt elkezdtem olvasni, teljesen visszavedlettem gyerekké, és milyen jól tettem...

A történet ugyanis valóban gyerekeknek íródott. Kilenc év felett ajánlatos. Ennek ellenére, be kell valljam, hogy huszonhét évesen is jókat tudtam rajta borzongani a nyakig húzott takaró alatt. Merthogy a történet finoman misztikus. Enyhe spoiler 
Billie, ez a fiús nevű, vagány lány, rossz emlékeket hátrahagyva, mamájával  egy nyugodt kisvároskába költözik a nagyvárosból, egy szép kis, fenyvesekre néző házikóba. Eddig minden idilli lenne, ám ekkor (legnagyobb örömünkre) nem mindennapi dolgok kezdenek történni. Az első furcsaság, hogy a ház teljesen bútorozott, könyvek, rajzok hevernek szerte-szét, mintha csak valaki most kelt volna fel és állt odébb. Egyedül a vastag porréteg árulkodik az idő múlásáról. Aztán már bedobozolt, elpakolt rajzok kerülnek újra elő, apró kéznyom kerül a por lepte asztalkára. De vajon hogy került oda? És a lámpa mitől hintázik kénye-kedve szerint? Na és a legnagyobb rejtély; kik azok az üveggyerekek? 
Enyhe spoiler vége

A könyv erőssége, hogy még felnőttként is végig lekötött, felkeltette a kíváncsiságomat, amit végig fent is tudott tartani. Szépen, fokozatosan felépített történetet kapunk, ahol kellő mennyiségben van adagolva feszültség, miközben olyan fontos, és gyerekekkel nehezen megbeszélhető kérdések is előjönnek, mint veszteség, gyász, betegség. A nyelvezete egyszerű, letisztult, igényes, gördülékenyen olvasható. A nagybetűkkel szedett 250+ oldal pedig könnyen bekebelezhető. Úgy érzem, megad mindent egy gyereknek ami ahhoz vezethet, hogy megszeresse az olvasást. Megmutatja neki az olvasás igazi varázsát. Amikor nem tudod becsukni, és mondogatod, hogy jó, befejezem, csak még ezt a fejezetet...

A karakterek szerethetőek, főleg persze a gyerekek, mármint Billie és barátai, akik segítenek neki a nyomozásban. A felnőttek direkt el vannak nagyolva, hisz nem rajtuk van a hangsúly, ők csak általánosságban testesítik meg a felnőtt, hitetlen és túlságosan szilárd meggyőződésekkel rendelkező világot. A történet pedig, ahhoz képest, hogy gyerekeknek íródott, elég csavaros, és bár a vége felé járva kitalálható a megoldás (egy része), azért nem von le az értékéből. Míg olvastam, Neil Gaiman Coraline-ja jutott az eszembe. Annyira persze nem összetett ennek a világa, a hangulat mégis hasonló. Kíváncsian várjuk a második részt, Az ezütstfiút.


~ Értékelés: 10/9  Izgalmas, misztikus gyerekkönyv, ugyanakkor mégse rugaszkodik el teljesen a valóság talajától. Meghagyja a misztikum bűvöletét, miközben azért ráébreszti a gyermeket, hogy nem minden varázslat és mágia. Rákészteti a logikus gondolkodásra, de mindeközben nem zökkenti ki a még irigylésre méltó bűvös kis világából, amit mindaddig meg is kell óvni, amíg lehet, például az olvasással, és például az ilyen regények olvasásával.

A könyvet köszönöm az Animus Kiadónak!

Kiadó: Animus, 2014 
Fordította: Bándi Eszter 
Eredeti cím: Glasbarnen 
Terjedelem: 256 oldal