J. K. Rowling – John Tiffany – Jack Thorne: Harry Potter és az elátkozott gyermek

„(...) az embereknek, és főleg a gyerekeknek, néha csak annyi kell, hogy valaki robbantós snapszlit játsszon velük.”

Hirtelen felindulásból elkövetett vásárlás révén jutottam a könyvhöz. Tudom, az erről szóló értékelésekkel van és lesz is egy darabig tele az internettttt (ahogy mamám mondaná), és hogy nálam mi az a talán más, amit kaphattok? Nos, sajnos vagy nem, abból a szempontból vagyok egyedi vagy inkább lógok ki a hosszú-hosszú sorból HP téren, hogy nem vagyok az a kifejezett HP rajongó (jó-jó, a köveket tessék visszatenni a zsebbe, azért nem olyan vészes a helyzet...) Éveken át tűrtem és ellenálltam a kísértésnek, ahogy a kötetek párszaszóul hívogattak, így nekem kimaradt ez a korszak, úgy ahogy van. (Sajnos vagy nem sajnos, ezt már sosem fogom megtudni) én nem a kötetekkel nőttem fel, hanem már felnőve lehettem újra gyerek általuk, és azért az se rossz, sőt... Szóval talán (hangsúlyozom taláááán) egy hangyacsáprészecskényit objektívebben tudom látni ezt a kiegészítő, bár 8.-nak kikiáltott kötetecskét, kósza drámácskát.

Először is, szép. Mármint a könyv. Úgy külsőleg. Kusza fészek, fekete, baljós (sz)árnyak, mögötte lángoló világ. Egyedül az kár, hogy egy valós fiúcska csücsül a fészekben, oda nekem egy rajzolt alak jobban illet volna... Másodszor azért elgondolkodtató a forma és a terjedelem. Megszoktuk a vaskos, bő lére eresztett részleteket, és most rögtön látjuk, hogy szellősen szedett szövegkönyvvel, drámával van dolgunk, márpedig a dráma ősi ellensége a terjedelmességnek, a magyarázatoknak, a részletezéseknek. Ott csak a kőkemény lényeg lehet... Pár oldal után amúgy bele lehet jönni, egyetlen zavaró tényező számomra, a színpad emlegetése volt. Olyankor kicsit mindig kizökkentem, aztán a szemem igyekezett átugrani ezt az egy szót, és úgy már jó volt...

Mert amúgy az történt, hogy leültem, és....

„Hatalmas fénysuhanás. Zajzuhogás. És megáll az idő. Aztán megfordul, hezitál egy kicsit, majd elindul visszafelé, előbb csak lassan...

Aztán egyre gyorsabban.”

És bizony, igazi időnyerőt tartunk a kezünkben, mellyel azonnal oda röppenünk vissza, ahol Harry-éket anno ott hagytuk, a King's Cross Pályaudvar kilenc és háromnegyedik vágányánál, ahol a híres-hírhedt Harry Potter és sleppje immár a szülőség mágikus és buktatókkal járó mezején próbál jól teljesíteni. És máris adott az alapszituáció, amin a továbbálmodók kapva kaptak; az apa-fiú konfliktus. A történetről nem szeretnék többet elárulni, annyit csak, hogy én még jobban is el tudtam volna viselni, egy felnőtteknek írt, elmélyülős családi drámát (persze, tudom, nekem ez a vesszőparipám, perverzióm...) De amúgy minden megvan benne, amit már megszoktunk, szeretünk és elvárunk; az egész mágikus- és muglivilágot fenyegető közelgő katasztrófa, ami szép lassan bontakozik, közben pedig barátok segítenek egymáson, magukon, kalamajkákba keveredve... Egy korábbi kötet szálához is visszanyúlnak, szerintem ötletesen, és még alternatív mi lett volna hák is meg-megcsillannak. Humor is akad, és egész egyszerűen, még ha egy kicsit kurtább, vékonyabb is, olyan kabát ez, ami már volt rajtunk, amibe jó újra belebújni; beszívni az illatát, és elfeledett kincseket találni a zsebében. Szóval, bár ismétlem, én nem vagyok az a hiperventilláló rajongó, el tudom képzelni, hogy az ő szívüket is megbizsergeti. Bár, hogy étvágyukat mennyire csillapítja... Ha az az étvágy egyáltalán csillapítható... :) 

Kép forrása

„Hegyi trollok böklencháton vágtatnak keresztül Magyarországon. A görögöknél óriások gázolnak át a tengeren, a hátukon szárnyas tetoválás. A vérfarkasokat meg mintha elnyelte volna a föld...”

Különbség az eredeti kötetekhez képest számomra, hogy míg ott, nem volt mit tenni, bevallottam, hogy a felnőtt fejjel olvasás átka lehet, hogy pont csak a főszereplőket nem zártam annyira a szívembe (ismétlem, annyira, nem egyáltalán!), mint mondjuk Dumbledore-t vagy Pitont, addig itt, már az elejétől fogva a gyerek szereplők is tetszettek. Főleg Draco fia. Felnőttek közül pedig Ron vitte nálam a pálmát! :D Oltári egy pasas, olyan igazi kis mágikus Chandler Bing (Jóbarátok) lett belőle. Vagyis hát pont olyan, mint volt! ;)

HERMIONE: (...) És én, bevallom, félek.

GINNY: Én is.

RON: Én nem félek semmitől. Csak anyától.

Az eredeti cast; Forrás: pottermore.com

~ Értékelés

Nem tartottam számon ennek a könyvnek az érkezését. Nem ikszeltem be a naptárban, nem öltöztem be, nem álltam sorban, nem jegyeztettem elő, egyáltalán, nem is terveztem olvasni, megvenni meg pláne nem... Tényleg csak úgy hirtelen rákívántam, mikor elkezdett vele tele lenni az éter, aztán nagyon jól elszórakoztatott! A regényekig nyilván nem ér fel, de még így is visszarepített egy olyan korszakba, ami sosem volt igazán az enyém, de így át tudtam élni, hogy mégis egy kicsit az enyém is volt. Nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek, de minden kedves nehézsúlyú rajongót óva intenék, hogy túl kritikusan álljon a dologhoz. Fogja fel ajándéknak. Egy bonbonkának, amit még kedvére elszopogathat... 

Ne várjon senki regényt, mert ez nem az. Egy szabadnap alatt kiolvasható szövegkönyvecske, és ne nézegessétek állandóan (mint én tettem), hogy milyen ütemben fogynak a lapok, hogy lesz ez így lezárva, mert le lesz! ;) Nincs minden apró részlet a kezünkbe adva, mint eddig, és ahogy minden fantasy-nél, az elképzelt logikába bele lehet kötni, biztos, hogy ebbe is, mint ahogy minden szál fűbe a réten, de nem érdemes. És nem kötelező nyolcadik résznek tekinteni, ha valaki nagyon ágál ellene, elég csak hátra dőlni, és élvezni! ;) Rowling felépített egy olyan megélhetési birodalmat magának, hogy csak a jogdíjért és bevételért nem bólintana rá akármire, és ha neki, a részletek királynőjének megfelel, akkor azt hiszem, nekünk (mezei és keménymagos rajongóknak) sem lehet sok kifogásunk ellene. Ha pedig valaki mégis bizonyos részeknél felkiáltana, hogy ne már, ezt ki hiszi el... Nos, az olvasni, és más világokba röpködni szerető, -igénylő, -vágyó mugli elhiszi! Mert eddig is elhitte! ;) A színpadi kivitelezésre pedig roppant kíváncsi lennék, mert van egy-két olyan ötlet, instrukció, ami nagyon különleges, nálunk talán még sosem látott színpadi és színházi látványvilágról árulkodik.

+1 megjegyzés: Engem most komolyan elkezdett érdekelni a Büfés Boszorkány története... (Backman is megírhatná, jó-jó, befejeztem a Backam mániámat...)

Kép forrása

Kiadta: Animus, 2016

Fordította: Tóth Tamás Boldizsár

Eredeti cím: Harry Potter and the Cursed 

Eredeti megjelenés: 2016

Terjedelem: 320 oldal
Terítsétek magatokra ti is a kabátot, például innen

~°°~____________~°°~

Kategóriák, amelyeket a könyv lefedhet a 

Miamona's Reading Challenge 2016 olvasási kihívásomon:

1. Frissensült

2. Madarat tolláról

(3. Gyerek-gyerek-gyerek...  - bár időközben idősebbek lesznek, elfogadom.)

6. Borzongás

9. Mestersége???

~°°~____________~°°~

Minden és mindenki legyen veletek, amit és akit a Harry Potterben szerettek, és az is, amit, akit ki nem állhattok! :P

Miamona