Szerintem van abban rizikó, ha egy könyvet, egy másik, korábban megjelent, sikeresnek mondható könyvvel próbálnak eladni. Nem beszélve róla, ha kettővel. Egyrészről jó, mert az ember be tudja lőni jobban, hogy vajon passzol-e az ő ízléséhez – már ha hiszünk a hasonlításnak –, másrészt a mérce így már magasan van. Sajnos vagy nem sajnos, bár sosem gondoltam volna, hogy egyszer én is beállok a fangirlök táborába, Fredrik Backman óta nekem nagyjából bármilyen könyvet lehet ajánlani, ami így vagy úgy de hozzá, a stílusához, témájához köthető. Pontosan így landolt nálam, a 83 és 1/4 éves Hendrik Goren titkos naplója, azaz a Lesz ez még így se. És hogy vajon lett-e ez így vagy se... Mindjárt kiderül!
„Szeretem, ha nem vesszük a szükségesnél komolyabban a dolgokat. Túl sok ember van, aki túl fontosnak gondolja magát, vagy azt, amit csinál. Pedig senki sem több, mint homokszem a sivatagban, mint porszem a világegyetemben.”
Hendrik Groen, 83 és 1/4 éves, súlyos múlttal, unalmas, egyhangú napokkal, amelyeket egy amszterdami idős-, azaz öreg-, jobban mondva nyuggerotthonban tenget. Egyébként utálja az öregeket, vagy ahogy ő nevezi, nyuggereket. Az Alkonypír holland idősek otthonában követhetjük végig az ő, és nyuggertársai életét egy éven keresztül. Egy este, amikor hat ember véletlenül ugyanahhoz az asztalhoz ül, valahogy egyszer csak megalakul az ÖDNH Klub (Öreg De Nem Halott), és havonta egyszer, saját maguk által szervezett kirándulásokon, Tai Chi órákon, főzéstanfolyamokon és egyéb mulatságokon vesznek részt. Mindeközben barátokká kovácsolódnak, újra felfedezik az élet apró örömeit, a nevetés áldásos hatását.
Emellett őszintén beszámol az idősek otthona működéséről, vezetőségéről, megfűszerezve egy kis aktuális kontextussal királlyá koronázásról, politikai pártok felemelkedéséről, bukásáról, aktuális hírekről, érdekességekről.
Az igazat megvallva, az első felét szerettem, mert végig ott volt a levegőben, hogy van még bőven mit várni. Aztán a közepén is túljutva, rájöttem, hogy olyan ez a könyv, mint amilyennek sokszor maga az élet tűnik; csak ennyi, és kész, úgy érezzük, így kell elfogadni... A száz éves emberhez is hasonlítja a borító, és Ovéhoz is. Nos, ha kivesszük a százévesből az extrém, abszurd kalandokat és Ovéból a drámai mélységeket, megkapjuk ezt a könyvet. Ami azért még mindig nem kevés, csak... más... Bár az abszurditás nem hiányzott, nagyon vágytam volna rá, hogy jobban bevezet a személyes tragédiákba, sorsokba, mert akadt belőlük bőven, de végig úgy éreztem, hogy csak a felszínen maradtunk. Kedves, vicces, megható, elgondolkodtató írás ez, de valahogy túl kimért. Persze az életben sem kell túlzásokba esni, fiataloknak és idősebbeknek egyaránt jó tanács, hogy elég csak néhány apró dolgon, hozzáálláson változtatni, hogy a mindennapok egy kis színt, az élet egy kis ízt kapjon. A szürke íztelenség pedig nem csak az öregeket sújtja...
~ Értékelés:
 |
| Képek: Pinterest |
Emellett őszintén beszámol az idősek otthona működéséről, vezetőségéről, megfűszerezve egy kis aktuális kontextussal királlyá koronázásról, politikai pártok felemelkedéséről, bukásáról, aktuális hírekről, érdekességekről.
Az igazat megvallva, az első felét szerettem, mert végig ott volt a levegőben, hogy van még bőven mit várni. Aztán a közepén is túljutva, rájöttem, hogy olyan ez a könyv, mint amilyennek sokszor maga az élet tűnik; csak ennyi, és kész, úgy érezzük, így kell elfogadni... A száz éves emberhez is hasonlítja a borító, és Ovéhoz is. Nos, ha kivesszük a százévesből az extrém, abszurd kalandokat és Ovéból a drámai mélységeket, megkapjuk ezt a könyvet. Ami azért még mindig nem kevés, csak... más... Bár az abszurditás nem hiányzott, nagyon vágytam volna rá, hogy jobban bevezet a személyes tragédiákba, sorsokba, mert akadt belőlük bőven, de végig úgy éreztem, hogy csak a felszínen maradtunk. Kedves, vicces, megható, elgondolkodtató írás ez, de valahogy túl kimért. Persze az életben sem kell túlzásokba esni, fiataloknak és idősebbeknek egyaránt jó tanács, hogy elég csak néhány apró dolgon, hozzáálláson változtatni, hogy a mindennapok egy kis színt, az élet egy kis ízt kapjon. A szürke íztelenség pedig nem csak az öregeket sújtja...
~ Értékelés:
Hendrik Groen szerethető figura, hangja és nyelve egyszerű, őszinte. A történet tényleg egy naplóformájú megörökítése egy év eseményeinek; örömeinek, bánatainak, félelmeinek, megkésett szerelmeinek, újra megtalált cinkosságainak, derűjének. Lakók jönnek-mennek, évszakok változnak. A sorsok, életek nyugger mopedeken száguldoznak, mire utánunk néznénk, csak a füst marad. Penget kellemes, vicces húrokat, ugyanakkor súlyos témákat is, mint eutanázia, időskori demencia. Aki olvasni szeretné, szerintem semmiképp ne az említett két könyvet keresse benne, csak saját magáért olvassa.
Kiadta: Libri, 2016
Fordította: Wekerle Szabolcs
Terjedelem: 464 oldal
A könyvet és lehetőséget köszönöm a Libri Kiadónak!
Száguldjatok érte mopeden ti is, például ide kattintva!
A soha nem késő álmok, vágyak, pajkos gondolatok, gurgulázó nevetések legyenek veletek,
Miamona
De jók ezek a képek! Meg oldalt is a szívószálas! :D
VálaszTörlésNem szeretem én sem, ha nagyon a másik könyvekkel akarják eladni a regényeket, néha félremegy, máskor meg csak simán azért nem az igazi, mert hát Backmanhoz hasonlítani ugye... hú és főleg Ovéhoz, az azért tényleg nagy elvárásokat ébreszt. :)
Ez a nyuggerotthon, meg a programok amúgy szimpik. :)))
Ha nyugger leszek, veled szeretnék egy otthonba kerülni, és olyan lesz újra, mint a gimiben.... csíny újra megkezdve! :D
Törlés