Jodi Picoult: Larger than Life / Szelíd vadak

Nem tudom kelle-e több és jobb ajánló, mint, hogy úgy érzem, ha ezt a kisregényt (!!! novella angolul = kisregény; short story = novella - ahogy mi értjük), szóval ha ezt Jodi mondjuk húsz évvel ezelőtt megírja, és én el is olvasom, akkor vagy nagyon sokáig elefántkutatósat és megmentőset játszottam volna, vagy az is lehet, hogy most Miamona Szafarizdáját olvasnátok. :)

De így most csak a kis, már nem is emlékszem kitől és mikor kapott, narancssárga, apró fekete pöttyszemű üvegelefántkámat simogathatom meg, akinek ezentúl a neve Lesego, és aki eddig is mindennap itt volt az asztalomon, halványkék ormánykáját felém tartva, és én mindig csak arra ügyeltem, hogy ne legyen poros (persze nem elég gyakran), és hogy ormánykája az ajtó felé nézzen (azt hiszem valami feng shui izé, ami megtetszett). Hát szervusz elefántkám, Lesego! Jól megy sorod nálam? Tanultunk róla, hallottam már, olvastam és filmen is láttam milyen okosak, de mégsem gondoltam eddig igazán bele, hogy egy ekkora ormótlan, tagbaszakadt, szürke, tunyának tűnő állat ilyen közel állhat az emberhez... minden szempontból. Az elefántok emlékeznek, gyászolnak, védelmeznek, ha kell kitaszítanak, sírnak, jóreggelt puszit adnak. Ha nem lenne már polcomon maga a Találj rám, amihez ez és a még korábban kiadott Where There's Smoke című röpke írások készültek előételként, én most homlokegyenest rohannék a boltba egy példányért...

(Pinterest)

Amit ez a nő művel, komolyan mondom... Hogy már körülbelül az ötödik mondatnál az az érzésem, hogy regényt olvasok, és kerek és egész, és tényleg nem akarok ennyit kardoskodni mellette (vagy de, akarok) őszintén nem értem azokat, akik azzal bírálják, hogy papírmasé figurái vannak. Akkor miért érzem úgy, hogy én Alice-t ismerem már kiskora óta?! Most vagy engem lehet ennyire lehatásvadászni vagy másoknak hosszú leírások alatt lesz csak egy figura kerek egész, nem tudom, de Jodi odavet két olyan mondatot, ami a szereplőt egy adott helyzetben kiragadja, és máris a szívembe zártam. Miért kéne hosszasan ecsetelni, hogy lesz valakiből tudós, és hogy látszik ez már gyermekkora óta, amikor elég annyi, hogy belenéz a mikroszkópba, és mi történik vele, milyen folyamatok mennek végbe benne. Sokkal színesebb, kerekebb, háromdésebb, minden ez, csak nem papírmasé szerintem. Hogy hatásvadász, az lehet. Érzelmekkel játszik, húzgálja, mint hegedűs a vonóját, de én soha egy hamis hangot nem hallok ki, persze lehet, hogy nekem van botfülem.

"You're here to observe nature, not to change it." 

(Google)

Minden megvan ebben a kisregényben, amit Picoultól megszokhattunk. Például itt is jócskán dagonyázhatunk az erkölcsi, morális, lelki és mindenféle dilemmákban. Hol ér véget a kutató, hol kezdődik a természet, meddig befolyásolhatja egyik a másikat, meddig léphetünk közbe... Ezzel küzd a történet főhöse Alice is, aki Botswanában, vagy ahogy a helyiek nevezik Tswanában kutatja az elefántok viselkedését. Az előző helyéről el kellett jönnie, mert rossz döntést hozott a szabályok betartásával, most pedig épp megszegi ugyanazokat a szabályokat, és retteg tőle, hogy így is rossz döntés születik... 

A másik dilemma, ami nagyon tetszett, az egyik oldalon álló művelt, és a végtelenségig mindenre (elméletileg!) felkészült kutatók; és a másik oldalon, a beleszületett, ízig-vérig tapasztalt, szinte már ösztönlény vadőrök között feszül, amely két tábor szerintem botor módon ahelyett, hogy összefogna, és egyesítenék erőiket, inkább udvariasan betartva egymás határait "kerülgetik" egymást. Mindaddig, amíg egy szép napon... valami történik. ;) 

Aki pedig ezekre a dilemmákra nem lenne vevő, annak ott van Lesego, az édes kis hatalmas aranyos, akit méretei ellenére egy pillanat műve a szívünkbe zárni. Jodi előhozta belőlem gyermekkorom állatszeretetét, amit például anno Lassie története jelentett. Na de többet nem árulok el, tessék elolvasni! Tényleg megéri! Még ha a regény egy nagy melléfogás lenne (úgysem az), akkor is. :)

"The job of scientists is to study wildlife but not to interfere with it. That's why we are called naturalists. Yet there have been too many times in the past year when I've wondered if that might be just an excuse for not having to be held responsible when something goes terribly wrong."

Az én kis Lesegóm :)

~ Értékelés: 10/10     Sőt száz és ezer! A bejegyzés közepe táján kicsit felpaprikáztam magam... :D A felgyülemlett érzelmek trombitáltak ki biztos az ujjaimon, amiket nem tudtam egészben kisírni. Mert bevallom nőiesen, hogy ez a nyúl elefántfarknyi kis történet bizony megríkatott. De olyan jólesően. Ja és angolul is javaslom olvasásra, mert egyszerű, letisztult és szép a nyelvezete. Tulajdonképpen most először volt, hogy olvasás közben teljesen elfelejtettem, hogy angolul olvasok. :)

Most pedig megyek, és rávetem magam a regényre... 
Dumêla kedveseim!... azaz Hello! tswánul
(A viszlátot nem tudom...még...) :)