Popcorn jelentések: Két nap, egy éjszaka / Deux jours, une nuit

Ami francia (ez esetben belga), és Marion Cotillard főszereplésével készül, az rossz már nem lehet... :) Ilyen indíttatásból ültem be a nálunk is nemrég bemutatott Két nap, egy éjszaka című filmre...

Történet: Sandra (Marion Cotillard) évekig dolgozott egy gyárban, de néhány hónapos betegszabadsága után főnöke lehetetlen feladat elé állítja: csak akkor jöhet vissza, ha rábeszéli kollégáit, hogy azok mondjanak le az év végi bónuszukról. A cég indoklása szerint nincs forrás egyaránt a bónuszokra és Sandra fizetésére. A gyenge, megalázott nő szembeszáll az őt elbocsátó vállalattal: a hétvégét kollégái győzködésével tölti, hogy félelmeit és saját korlátait leküzdve új emberként nézzen szembe hétfőn reggel a feletteseivel. (Forrás: port.hu) 

Nagyon kíváncsi voltam, hogy egy ilyen, első hallásra nem feltétlenül érdekesnek hangzó történetet hogy visznek filmre úgy, hogy az mégis felkeltse, sőt fenntartsa a figyelmet. Mit is mondhatnék... Elcsépelten: egyszerűen és nagyszerűen. Mert a filmre tényleg mind a két jelző illik. Marion Cotillard  kétes tisztaságú trikókban, anti-sminkben (szerintem ő smink nélkül szebb ennél) olyan alakítást nyújt, amit egy darabig biztos nem fogok elfelejteni.

A Dardenne fivérek és Cotillard (imdb.com)

Látszatra olyan a film, mint egy kézi kamerával készített amatőr felvétel, ami pedig közben nagy profizmusról árulkodik. A belga testvérpár, Jean-Pierre és Luc Dardenne, nem csekély rutinnal rendelkezik már. A Cannes-i Filmfesztiválon, 2008-ban a legjobb forgatókönyvnek járó díjat zsebelhették be a Lorna csendje /Le silence de Lorna című filmjükért; az Európai Filmakadémia legjobb forgatókönyv díját szintén nekik ítélték 2011-ben a Srác a biciklivel /Le gamin au vélo-ért, illetve a Toronto-i Filmkritikusok legjobb rendezőnek járó díját 2006-ban A gyermek/ L'enfant-ért. Bevallom, nekem eddig a nevük ismeretlen volt, és a felsorolt filmek közül még egyet sem láttam, de ezek után biztos, hogy meg szeretném nézni őket.

A film tényleg csak az, ami le van írva a szinopszisban, se több, se kevesebb. Napelemgyártó cég, kizsákmányolt dolgozók, megélni próbáló alsó-középosztálybeli családok. Cotillard, azaz Sandra depresszióval küzdő családanya, férjével és két gyermekével él. Péntek délutáni szunyóka, és tortakészítés közben kapja a hírt, hogy a főnök úgy döntött repülnie kell. Illetve szavaztatott a dolgozókkal, hogy akarnak-e bónuszt (micsoda hülye kérdés...) Sandra azonnal visszasüppedne depressziója mély bugyraiba, és fel is adná, azonban férje és egyik munkatársa (barátja) tartja benne a lelket, és indítják el az úton, hogy ne hagyja annyiban, először beszélje rá a főnököt, hogy hétfőn tartson újra szavazást, majd pedig járja sorra a kollégákat, és próbálja meggyőzni őket, hogy a bónusz helyett szavazzanak rá, hogy visszakaphassa korábbi munkáját és életét.

Az első és legnagyobb probléma, hogy Sandrának meggyőzően kellene adnia, hogy felépült, minden rendben, duzzad az erőtől, ég a munkavágytól, amikor ez távolról sincs így. Én szerencsére az igazi, mély depressziót csak hírből ismerem, sok ember rámondja, depressziós vagyok, pedig az sokkal mélyebben kezdődik, és ezért megérteni sem könnyű a miérteket. Hogy valaki ennyire elhagyja magát, pedig ott a férje, aki szereti, és ha még ez se lenne elég, hát a két gyerek, akiknek léte tőle függ. Szóval nem tudom kritizálni az ebben a betegségben szenvedőket, mivel nem tudhatom milyen lehet a cipőjükben... (Azért egy jelenet volt ezzel kapcsolatban, amit már nem tudtam megbocsátani... Aki megnézi a filmet, tudni fogja... De legalább az is teljesen hétköznapian van ábrázolva.)

Ahogy Sandra megkezdi házalását, a kezdeti negatív reakciók után, elég egy-egy apró kedvesség, hogy máris olyan energiákkal töltse fel, amikről ő sem tudta, hogy benne lakoznak, és hatalmas ívű jellemfejlődésen megy keresztül a film végéig. Mindenkihez elmegy, és mindenhol elmondja ugyanazt, szinte szóról szóra ugyanúgy, és mégse éreztem unalmasnak egy percig sem. Közben villámbepillantást nyerünk a többi család életébe, és ha kettétépem magam sem tudok véglegesen állást foglalni egyik oldalon sem, hiszen ezer euró elég sokat jelent ott, ahol gyerekek vannak, ahol még a másodállással sincs meg minden, ami kellene, ahol félig le van szakadva a terasz, ahol a feleség hosszú ideje munkanélküli, ahol... nem is kell tovább részletezni. Kell. Jól jön. Arról nem is beszélve, hogy megdolgoztak érte. 

Ez a teljesen hétköznapi (és egyébként valóban megtörtént) szituáció pedig remekül jellemzi az egész emberiséget (vagy legalábbis ezt a réteget). Nekem először az volt a kérdésem, hogy miért pont ezt a réteget, hiszen náluk azért nem arról van szó, hogy kenyérre  kell a pénz, mert éhen halnának, vagy halálos beteg gyerek van a családban... De aztán rájöttem, hogy azért, mert egyrészt a szegénységben, mélyszegénységben élő emberek gyakran sokkal segítőkészebbek egymás felé, másrészt itt, pont azért, mert úgymond nem élet-halál kérdése, ebben a közegben érdekes igazán a történet. Hogy ki mit választ, hogyan reagál. Jogosnak tartja Sandra kérését, vagy jogtalannak, felülírja-e a (nem lét)szükségletet az erkölcs, morál, érzelmek... Mert addig könnyű valaki ellen szavazni, amíg hónapok óta távol van, és már az arcát, hangját is elfelejtettük, de amikor megjelenik előttünk, teljes alázattal, sebezhetően, és arra kér segítsünk, és mi azért, ha akarunk, tudunk segíteni, még ha az lemondásokkal is jár, akkor mutatkozik meg az emberek igazi arca. Érdekes, hogy rögtön mindenki, mielőtt válaszolna, azt kérdezi hányan vannak már melletted (és közben arra gondolnak, és hányan ellened). Sandra pedig megtehetné, hogy nem mond számokat, vagy hazudik, de ő teljesen őszintén veszi a feladatát, és ettől sokkal hitelesebb. 

A végkifejlet pedig szerintem tökéletes megoldás!

SPOILER! Akit érdekel a film vége, jelölje ki:

A hétfői szavazás eredménye 8-8 Sandra ellen és mellett, ezért "törvény" szerint nem vennék vissza, ám főnöke felajánlja, hogy az emberek megtarthatják a bónuszt, és mégis visszaveszi... viszont egy olyan embernek, akinek csak időszakos szerződése van, szerződése lejártával nem lesz megújítás, távoznia kell, így Sandra majd helyette (őt kitúrva) jöhet vissza. Sandra természetesen nem fogadja el, de végül emelt fővel, önmagában megerősödve, "elégedetten" távozik. Az utolsó mondatok pedig különösen megindítóak: "Azért jól harcoltunk. Boldog vagyok." Azt hiszem, ennél jobb véget nem lehetett volna kihozni a helyzetből. 

~ Értékelés: 10/10   Számomra teljesen újszerű élmény volt ez a hétköznapi naturalizmus, de nagyon tetszett. Még a sok helyen tényleg kézi kamera hatású megoldás sem tudott levonni az élményből, pedig a fejem és a gyomrom nem bírja valami jól, főleg nagyvásznon. :) Bővelkedik a film megindító és feszült pillanatokban, minden sallang és hatásvadászat nélkül. Marion Cotillard pedig ismét bebizonyította, hogy tud. Nem is akárhogy!