 |
| (Photos by iopi) |
Régóta "fogócskáztam" már az írónővel, többször már majdnem "találkoztunk", csak az utolsó pillanatban nekem mindig közbejött valami, de most végre sikerült fülön csípnem a pillanatot, és jól bele is ragasztottam magam, hogy nektek is át tudjak adni valamennyit belőle. :)
Hangulatosan indult az este, egészen párizsi hangulatba kerültünk párommal, amikor is a Károlyi kert környékén az utcatáblákat bújva egyszer csak kék táblák hirdették, hogy mi éppen a 7e arrondissementben, azaz kerületben járunk a Saint Germain téren. És amikor arra gondoltam, hogy na jó, most vagy én vágyom Párizsba ilyen erősen, vagy hol a kamera, akkor a kamera farkasszemet nézett velem. A bolt kirakatában a Fleur Romantique mosolygott ránk és előttünk "hamisítatlan" francia kertvendéglőben üldögéltek a "hamisítatlan" francia Mesdames et Messieurs-k. Na ennek amúgy az égvilágon semmi köze a találkozóhoz, amire igyekeztünk, hiszen a novellák közül egy sem dolgozik a klasszikus értelemben vett romantikus, főleg nem francia hangulattal. Dolgozik viszont sok egyébbel. Sokáig tanakodtam magamban, vajon hogy jobb a bemutatóra érkezni, hogy már ismerem a történeteket, vagy még nem, végül úgy döntöttem elolvasom előtte a kötetet, és ez így utólag jó döntésnek bizonyult. A bejegyzésem a könyvről itt olvasható.
A szerzővel Török András művelődéstörténész beszélgetett, valamint közreműködött még Scherer Péter színművész, aki felolvasott nekünk a kötetből egy-egy történetet.
Az első kérdés a címválasztásra irányult. Az írónő elmondta, hogy sokáig a Játszódjatokat szerette volna, amit többen leszavaztak - nem értem miért amúgy, nekem ez lett az egyik kedvenc novellám, és szerintem is nagyon passzolt volna a kötethez. A másik, amiben gondolkodott Az égő menyasszony, de arra gondolt, hogy ez túl romantikus a felsorakoztatott történetekhez - ezzel egyetértek, sőt számomra ez volt az egyik legmegfoghatatlanabb történet. Szóval végül Pillanatragasztó lett, erre szavaztak legtöbben, ha jól értettem a szakmán belül és kívül is, ám érdekes módon miután megjelent, többen is felrótták Krisztinának, hogy jó a kötet, csak hát a címe... :) Mindenesetre nekem már az pozitív, hogy az író maga adhatott címet, sőt a struktúrát is ő tervezhette meg. Eleinte sokkal több novellával indult, de aztán lecsökkent harmincra, majd akkor lett a végső szám huszonöt, mikor eszébe jutott, hogy pont huszonöt éve publikált először. A novellák pedig további bontásban ötször öt részre vannak szedve, ahol a rész címe mindig maga a záró történet: Napfogyatkozás | Játszódjatok! | Végül is még nyár van | Ahogy eddig | Egyszer már nyertem. Ezenkívül még az volt biztos, hogy egy olyan történettel kezd, amiben egy huszonöt éves nő szerepel - Doors, és egy olyannal zár, amiben egy szintén huszonöt éves fiú van a középpontban - Egyszer már nyertem.
Tóth Krisztinára jellemző, hogy történetei egy-egy kiragadott momentumot, pillanatot ábrázolnak, amelyekből azonban sokszor kiderül a szereplő múltja és akár jövője is előrevetíthető. Sokszor nem is a történésen van a hangsúly, előfordulhat, hogy nincs is konkrét cselekmény, hanem egy hangulat, érzés, gondolat az, ami központilag megfogalmazódik. Én személy szerint pont ezért szeretem, kincsesláda nekem, hiszen pont az ilyen "történeteket" kedvelem a legjobban, akár még regényben is. Tóth Krisztina példái, akiket ő szeret olvasni Örkény István, Mándy Iván, Tar Sándor, Móricz Zsigmond, akikre mind jellemző a hasonló ábrázolásmód. Mindezek mellett a komoly, szomorú, sokszor tragédiába, drámába torkolló történetek mellett, Krisztina azért "vicces írónak" tartja magát, bár huncut kis mosollyal hozzáteszi, hogy Kafka is így vélekedett magáról... :) Ami engem illet, én elsősorban nem humoráért olvasom, ám tagadhatatlan, hogy írását keresztbe-kasul átszövi a hol könnyed, hol feketébb, szatirikusabb humor, amit ha kivennénk a történetekből, elvesztené igazi Tóthkrisztásságát...
Érdekes volt megtudni, hogy Krisztina nem szeret önéletrajzi elemeket belevinni írásába, nem is nagyon szokott, egyáltalán nem érdekli az önéletrajz, mint műfaj. Ebben a kötetében is mindössze egy történetben fellelhető egy apró, saját momentum, a Napfogyatkozásban. Nem árulom el, csak a két kulcsszót: új cipő, Sziget - aki már olvasta, az érti, aki még nem, az majd megérti. :)
De a történetek többsége egyébként megtörtént eseteket dolgoz fel, melyeket a BKV-n (nem jár kocsival), vagy ismerősei révén hall. Elmondta, hogy sokszor kínosan érzi magát, mikor valaki mesél neki valamit, és ő már abban a pillanatban tudja, hogy neki az a sztori kell. Van, hogy csak egy mondat kapja el a fülét, vagy egyszerűen csak egy hang, aki a fejében már egy szereplővé avanzsál. Ennek megfelelően, a Pillanatragasztó összes története visszavezethető egy eredeti forrásra. Még ha mindre nem is volt idő, párat azért megosztott kíváncsi közönségével. A kötetnyitó Doors-t például felkérésre írta, egy rock antológiához, erről bővebben itt olvashattok. Az égő menyasszonyt saját litván vendégfellépéséből merítette, ahol valóban találkozott a litván nemzeti színház színészeivel, és a "mutogatós" játékra építette fel az írást. A Soha egy szót se is igaz történet, melynek majdnem az összes elemét megváltoztatta, mégis volt, aki ráismert az eredetire. Az írónőt ez abban erősítette meg, hogy a történet lényegét, magját mégiscsak sikerült kellőképpen kiragadni és "átmenekíteni" - a kapcsolatok, szerelem valódi természetét, és mindezt anélkül, hogy hosszasan kellene ecsetelni egy-egy életet, sorsot... A "legdurvább" történet a kötetben, A Pioneer-10 űrszonda is valós... Krisztina kiállítást szervezett egy francia művésznek, aki láthatóan ódzkodott Budapesttől, még itt tartózkodása szabad óráiban sem volt hajlandó nyakába venni a várost, mint kiderült azért, mert fiatalabb korában vele esett meg ez a hátborzongatóan bizarr történet... Személyes kedvenc háttértörténetemet a Galambhoz mondta el, amit nem tudok anélkül visszaadni, hogy ne leplezzem le, hogy egy csúnya asszonyverésről szól. Krisztina Horvátországba, egy szigetre utazott, kortárs képzőművészekkel, akik a nap végén mindig egy jó kis bulival vezették le a fáradalmakat, és mikor Krisztinát kérdezte a szobatársa, hogy velük tart-e, ő közölte, hogy nem tud, mert novellát kell írnia egy nőről, akit agyonvernek. A szobatárs ezt hallva szedte a sátorfáját, és átköltözött egy másik szobába, így biztosítva az írónőnek nagyobb alkotói magányt. és testének épséget... :D
Az est különböző pontjain egy-egy novella is felolvasásra került, kettő Scherer Péter, egy pedig Tóth Krisztina tolmácsolásában. Scherer Péter előadásmódja roppant szórakoztató és hatásos volt. Először a Falkavezér című könnyednek induló, majd durvábbra váltó történetet olvasta fel, sőt már-már játszotta el. Krisztina a Végülis még nyár vannal szórakoztatott minket, mely a felszíni, szinte már könnyfakasztóan humoros réteg alatt azért szintén melenget némi rezignáltságot a kebelén. Záróakkordként pedig elhangzott az egyik személyes kedvencem is, a kötetet is záró Egyszer már nyertem.
Megtudhattuk azt is, hogy Krisztina jelenleg egy mesekönyvön dolgozik, amelyben komoly, sőt komor, cseppet sem vidám témákat igyekszik feldolgozhatóvá tenni gyerekek számára, csak úgy, mint halál, gyász, betegség a családban, ám mindezt vidám, vicces köntösben, ami nem ijeszti meg a gyerekeket, de mégis beszél ezekről a fontos dolgokról. Kíváncsian várom, mert ezek a témák valóban sokszor okozhatnak fejfájást a szülőknek, hogyan is, mennyit is tudjon meg a gyerek a valóságból, kell-e őket sokkolni...
A másik érdekesség, hogy Krisztina írt egy zenés mesedarabot is, Évek vándora címen, kisfia születésnapjára, melyet a Pécsi Nemzeti Színház fog programra tűzni, részletek itt. Annyit elárult, hogy Orpheusz történetét dolgozta át, ahol egy kisfiú indul a túlvilágra, hogy elpusztult kutyáját visszahozza, és minden túlvilági nap egy földi évet jelent, így mikor a fiú visszatér már huszonéves, fiatal felnőtt, aki időközben sok mindent megért a gyász természetéről, élők és holtak kapcsolatáról, illetve saját szülei életéről, házasságáról. Érdekesnek hangzik!
A közönség kérdései nyomán - legnagyobb sajnálatomra - megtudtuk, hogy nem tervez mostanában regényen dolgozni. Verseskötet azonban megjelenhet az elkövetkezendő egy-két évben.
Az estét az elmaradhatatlan dedikálás zárta, így nekem is sikerült beszereznem egy pofás kis autogramot. :)
Kellemes indiánnyári este volt, többet megtudhattam egyik kedvenc írómról, és a már olvasott mű is kiegészítődött. :)
Pécsiek és Pécs környékiek, ne feledjétek, hogy legközelebb ti részesülhettek hasonló élményekben, részletek itt
Az első kérdés a címválasztásra irányult. Az írónő elmondta, hogy sokáig a Játszódjatokat szerette volna, amit többen leszavaztak - nem értem miért amúgy, nekem ez lett az egyik kedvenc novellám, és szerintem is nagyon passzolt volna a kötethez. A másik, amiben gondolkodott Az égő menyasszony, de arra gondolt, hogy ez túl romantikus a felsorakoztatott történetekhez - ezzel egyetértek, sőt számomra ez volt az egyik legmegfoghatatlanabb történet. Szóval végül Pillanatragasztó lett, erre szavaztak legtöbben, ha jól értettem a szakmán belül és kívül is, ám érdekes módon miután megjelent, többen is felrótták Krisztinának, hogy jó a kötet, csak hát a címe... :) Mindenesetre nekem már az pozitív, hogy az író maga adhatott címet, sőt a struktúrát is ő tervezhette meg. Eleinte sokkal több novellával indult, de aztán lecsökkent harmincra, majd akkor lett a végső szám huszonöt, mikor eszébe jutott, hogy pont huszonöt éve publikált először. A novellák pedig további bontásban ötször öt részre vannak szedve, ahol a rész címe mindig maga a záró történet: Napfogyatkozás | Játszódjatok! | Végül is még nyár van | Ahogy eddig | Egyszer már nyertem. Ezenkívül még az volt biztos, hogy egy olyan történettel kezd, amiben egy huszonöt éves nő szerepel - Doors, és egy olyannal zár, amiben egy szintén huszonöt éves fiú van a középpontban - Egyszer már nyertem.
Tóth Krisztinára jellemző, hogy történetei egy-egy kiragadott momentumot, pillanatot ábrázolnak, amelyekből azonban sokszor kiderül a szereplő múltja és akár jövője is előrevetíthető. Sokszor nem is a történésen van a hangsúly, előfordulhat, hogy nincs is konkrét cselekmény, hanem egy hangulat, érzés, gondolat az, ami központilag megfogalmazódik. Én személy szerint pont ezért szeretem, kincsesláda nekem, hiszen pont az ilyen "történeteket" kedvelem a legjobban, akár még regényben is. Tóth Krisztina példái, akiket ő szeret olvasni Örkény István, Mándy Iván, Tar Sándor, Móricz Zsigmond, akikre mind jellemző a hasonló ábrázolásmód. Mindezek mellett a komoly, szomorú, sokszor tragédiába, drámába torkolló történetek mellett, Krisztina azért "vicces írónak" tartja magát, bár huncut kis mosollyal hozzáteszi, hogy Kafka is így vélekedett magáról... :) Ami engem illet, én elsősorban nem humoráért olvasom, ám tagadhatatlan, hogy írását keresztbe-kasul átszövi a hol könnyed, hol feketébb, szatirikusabb humor, amit ha kivennénk a történetekből, elvesztené igazi Tóthkrisztásságát...
Érdekes volt megtudni, hogy Krisztina nem szeret önéletrajzi elemeket belevinni írásába, nem is nagyon szokott, egyáltalán nem érdekli az önéletrajz, mint műfaj. Ebben a kötetében is mindössze egy történetben fellelhető egy apró, saját momentum, a Napfogyatkozásban. Nem árulom el, csak a két kulcsszót: új cipő, Sziget - aki már olvasta, az érti, aki még nem, az majd megérti. :)
De a történetek többsége egyébként megtörtént eseteket dolgoz fel, melyeket a BKV-n (nem jár kocsival), vagy ismerősei révén hall. Elmondta, hogy sokszor kínosan érzi magát, mikor valaki mesél neki valamit, és ő már abban a pillanatban tudja, hogy neki az a sztori kell. Van, hogy csak egy mondat kapja el a fülét, vagy egyszerűen csak egy hang, aki a fejében már egy szereplővé avanzsál. Ennek megfelelően, a Pillanatragasztó összes története visszavezethető egy eredeti forrásra. Még ha mindre nem is volt idő, párat azért megosztott kíváncsi közönségével. A kötetnyitó Doors-t például felkérésre írta, egy rock antológiához, erről bővebben itt olvashattok. Az égő menyasszonyt saját litván vendégfellépéséből merítette, ahol valóban találkozott a litván nemzeti színház színészeivel, és a "mutogatós" játékra építette fel az írást. A Soha egy szót se is igaz történet, melynek majdnem az összes elemét megváltoztatta, mégis volt, aki ráismert az eredetire. Az írónőt ez abban erősítette meg, hogy a történet lényegét, magját mégiscsak sikerült kellőképpen kiragadni és "átmenekíteni" - a kapcsolatok, szerelem valódi természetét, és mindezt anélkül, hogy hosszasan kellene ecsetelni egy-egy életet, sorsot... A "legdurvább" történet a kötetben, A Pioneer-10 űrszonda is valós... Krisztina kiállítást szervezett egy francia művésznek, aki láthatóan ódzkodott Budapesttől, még itt tartózkodása szabad óráiban sem volt hajlandó nyakába venni a várost, mint kiderült azért, mert fiatalabb korában vele esett meg ez a hátborzongatóan bizarr történet... Személyes kedvenc háttértörténetemet a Galambhoz mondta el, amit nem tudok anélkül visszaadni, hogy ne leplezzem le, hogy egy csúnya asszonyverésről szól. Krisztina Horvátországba, egy szigetre utazott, kortárs képzőművészekkel, akik a nap végén mindig egy jó kis bulival vezették le a fáradalmakat, és mikor Krisztinát kérdezte a szobatársa, hogy velük tart-e, ő közölte, hogy nem tud, mert novellát kell írnia egy nőről, akit agyonvernek. A szobatárs ezt hallva szedte a sátorfáját, és átköltözött egy másik szobába, így biztosítva az írónőnek nagyobb alkotói magányt. és testének épséget... :D
Az est különböző pontjain egy-egy novella is felolvasásra került, kettő Scherer Péter, egy pedig Tóth Krisztina tolmácsolásában. Scherer Péter előadásmódja roppant szórakoztató és hatásos volt. Először a Falkavezér című könnyednek induló, majd durvábbra váltó történetet olvasta fel, sőt már-már játszotta el. Krisztina a Végülis még nyár vannal szórakoztatott minket, mely a felszíni, szinte már könnyfakasztóan humoros réteg alatt azért szintén melenget némi rezignáltságot a kebelén. Záróakkordként pedig elhangzott az egyik személyes kedvencem is, a kötetet is záró Egyszer már nyertem.
Megtudhattuk azt is, hogy Krisztina jelenleg egy mesekönyvön dolgozik, amelyben komoly, sőt komor, cseppet sem vidám témákat igyekszik feldolgozhatóvá tenni gyerekek számára, csak úgy, mint halál, gyász, betegség a családban, ám mindezt vidám, vicces köntösben, ami nem ijeszti meg a gyerekeket, de mégis beszél ezekről a fontos dolgokról. Kíváncsian várom, mert ezek a témák valóban sokszor okozhatnak fejfájást a szülőknek, hogyan is, mennyit is tudjon meg a gyerek a valóságból, kell-e őket sokkolni...
A másik érdekesség, hogy Krisztina írt egy zenés mesedarabot is, Évek vándora címen, kisfia születésnapjára, melyet a Pécsi Nemzeti Színház fog programra tűzni, részletek itt. Annyit elárult, hogy Orpheusz történetét dolgozta át, ahol egy kisfiú indul a túlvilágra, hogy elpusztult kutyáját visszahozza, és minden túlvilági nap egy földi évet jelent, így mikor a fiú visszatér már huszonéves, fiatal felnőtt, aki időközben sok mindent megért a gyász természetéről, élők és holtak kapcsolatáról, illetve saját szülei életéről, házasságáról. Érdekesnek hangzik!
A közönség kérdései nyomán - legnagyobb sajnálatomra - megtudtuk, hogy nem tervez mostanában regényen dolgozni. Verseskötet azonban megjelenhet az elkövetkezendő egy-két évben.
Az estét az elmaradhatatlan dedikálás zárta, így nekem is sikerült beszereznem egy pofás kis autogramot. :)
Kellemes indiánnyári este volt, többet megtudhattam egyik kedvenc írómról, és a már olvasott mű is kiegészítődött. :)
Pécsiek és Pécs környékiek, ne feledjétek, hogy legközelebb ti részesülhettek hasonló élményekben, részletek itt
Már hetek óta fix program, hogy megyek a pécsi könyvbemutatóra. Nagyon várom már! :)
VálaszTörlésÉn is szívesen megnézném miben lesz az más... Neked jó szórakozást hozzá! :)
TörlésDe sajnálom, hogy nem tudtam elmenni. :( Nagyon érdekes, amiket leírtál, elmeséltél róla. Pótolnom kell még sok mindent tőle, mert csak a Vonalkód volt meg eddig - remek volt!
VálaszTörlésA mesekönyvnél felcsillant a szemem. És vajon, illusztrálni ki fogja? :)
Szerettem volna menni en is, de kozbeszolt az Elet. Koszi, hogy irtal rola!
VálaszTörlésJó volt olvasni a beszámolódat, nekem esélyem se volt elmenni, de remélem jön majd valamikor hozzánk is :)
VálaszTörlésPuPilla: Féltem, hogy annyira nem lesz érdekes, a sok cím... tényleg örülök, hogy úgy mentem, hogy már olvastam a történeteket, szerintem így többet mondott az egész, de persze meg kéne kérdezni valakit a másik oldalról is. :) Én is sajnálom, hogy nem tudtál jönni, viszont hatalmas meglepetés volt nekem anno, hogy szimpatizáltál a Vonalkóddal. :) Nekem egyébként eddig a regénye, az Akvárium a kedvenc, ezért is sajnálom nagyon, hogy mostanában nem tervez újabb regényt...
VálaszTörlésAndi: Sajnálom, emlékszem, hogy el szerettél volna jönni te is, remélem egy kicsit közelebb tudtam hozni. :)
theodora: Köszi, örülök, hogy tetszett. Nem tudom merre laksz, Pécs is nagyon messze van? Én is remélem, hogy azért majd neked is sikerül találkoznod az írónővel, mert tényleg megéri. :)
Szombathely, így igen :( Pár éve Sárváron sikerült először és egyelőre utoljára látnom élőben :D De bízom benne, hogy az új könyve miatt talán újra ellátogat a környékre. Honlapján egyelőre semmi infó :(
TörlésTényleg csinálhatna kicsit nagyobb "turnét"... Nem lehet valahol írni neki? Simán kinézem belőle, hogy válaszol is. :)
Törlés