Robert Fulghum: Már az óvodában megtanultam mindent, amit tudni érdemes

Olyan nagyon jó érzés, mikor az ember saját bejáratú "Bibliát" talál! 

Mint sokan, alapvetően én is ódzkodom az ilyen fajta könyvektől, melyeknek alcíme is olyasmi, hogy: Tűnődések hétköznapi dolgokról, tartva a beletuszkolt nagy, okos(kodó) erőltetett gondolatoktól...

Robert Fulghum nevével először, Schäffer Erzsébet: Káprázat az élet című írásában találkoztam. És ha ő az "ajánló", akkor természetes, hogy én is kipróbálom magamnak!

Schäffer Erzsébet így ír róla:

"Ült a Váci utcán egy karosszékben és pipázott. A kedvenc amerikai íróm. Amikor megláttam, elhűltem. Másnak képzeltem. Soványnak, szaladósnak, villogó szeműnek. Táncoslábúnak. Joviális volt, decens, fehérszakállas. A szemüvege mögött nem villogott a szeme, tanárosan figyelt."

Erzsébet írásait az érzelmi töltetükért, apró, megindító, a szín tiszta életből merített pillanataiért, lélekemelő hatásukért, lélek gazdagításukért olvasom. Bevallom, Robert Fulghumtól is ezt vártam. És amit kaptam...

„Örömre és egyszerűségre, bolondságra, fantáziára, zajra, angyalokra, csodákra, meglepetésre, ártatlanságra, varázslatra vágyom.”

Pontosan ezeket vártam, és ezeket is kaptam. Maximális kikapcsolás és elringatás. Jelenlegi világomból kiragadás, új szemek beültetése, és jelenlegi világomba visszaszippantás. Csak ültem a villamoson és mosolyogtam. Reggel is, este is. 

Tudom, ez már nálam szörnyű diszkrimináció, de az eddigi (olvasási! :) ) tapasztalataim alapján, nem hittem volna, hogy egy férfi ennyire megtalálja a lelkemhez vezető utat. Kedves, könnyed és súlyos egyszerre, szelíd humorú, tisztán látó és érző, éreztető, zsongító, zendítő, táncra hívó, táncba vivő, nosztalgiázón újszerű, újszerűen ódon, olyan mindig is itt voltál bennem érzésű. Ó, imádom! Minden szavát, minden félbehagyott mondatát, mert

„Mit is mondhatnék? Azt hiszem, a csoda, az áhítat és a vidámság ott lakozik mindenki fejének padlásán, és nem kell hozzá sok, hogy lekerüljön.”

Tényleg nem. Olyan lomtalanítást csinált nálam, ahol lomok helyett féltett kincsek kerültek elő, és olyan cipősdobozok, melyek létezéséről nem tudtam, csak sejtettem, azt is csak halkan, félszegen.

Robert Fulghum (Forrás: google)

Jó érzés úgy járni kelni a világban, hogy tudjuk, vannak ilyen emberek. Reményt ad, hogy talán még mi sem vagyunk elveszve. Hiába próbálnak kiirtani a sok génmanipulált élelmiszeradalékkal és vakcinákkal, és hiába igyekeznek ultrahanggal meddővé tenni, és hiába üzletelnek a földönkívüliekkel, hogy eladják nekik a Földet (- a minap olvastam ezeket az összeesküvés elméletet Facebookon - egy okkal több, miért látogatom olyan ritkán). 

„Miért nem könnyű szeretni? Nem tudom, a mosómedvék pedig nem árulják el.”   

Pedig nagyon jó lenne őket szóra bírni, mert a világ még megmenthető! Legalábbis szeretném ezt hinni... és az olyanok, mint Robert Fulghum vagy Schäffer Erzsébet segítenek ebben hinnem.

Azt tudod-e mi lett volna, ha összezárjuk Janikovszky Évát Robert Fulghummal egy napra? (Vagy lehet, hogy csak egy órára...)

Szerintem örökre szóló barátság! Így is akartam kezdeni a bejegyzést, hogy képzeljétek, megtaláltam Janikovszky Éva férfi párját, csak a többi gondolat előretolakodott. 

Írhatnék még nagyon sokat, mit kaptam e nyúlfarknyi bonbonos dobozkától, de önző módon inkább megtartom magamnak, hátha ezzel arra sarkallok másokat is, hogy nagy kíváncsiságukban ők is megkóstolják! 

Ha így lenne, jó étvágyat kívánok hozzá! Szívvel-lélekkel! :)

~Értékelés: 10/10 és kedvenc                      Nem csak az írás, de az író is! Boldog vagyok, hogy megint egy ilyen értékes példával gazdagodhattam. És üzenem a sorsnak, hogy csak küldje őket sorban, bírom még. Nagyon bírom! :)

De egyet ne felejtsetek el!

„A tudatos élet nem majális.”

(Csak talán, ha egy kis sörrel, és virslivel tálaljuk! Egyetért, kedves Robert? :)) 

Robert Fulghum (Forrás: google)