J. K. Rowling: Harry Potter és a Tűz Serlege

(we♥it.com)

Te szent makréla! Merlin szakállára mondom, ez nem semmi volt!

Az előző kötet ugye elég felpörgötten ért véget, ráadásul késő este volt, mire kiolvastam, gondoltam hát, hogy bele is kezdek rögtön a következőbe, majd az szépen levezeti, megnyugtat. Hiszen a tornázást sem lehet akkor abbahagyni, mikor legmagasabb a pulzusszámunk. Le kell szépen vezetni és nyújtani sem árt. Na, a nyújtás az meg volt itt is, jól elnyújtotta a lüktető tachycardiámat. Én, naiv, vártam a szokásos, vicces Dursley-s kezdést, ehelyett mit kaptam?! A sötét nagyurat egyenesen a pofámba! Brrrrr... Ez nekem már horrorisztikusabb volt, mint amit általában elviselek. 

Aztán szerencsére, végre jön a kviddics világkupa, ahol csak úgy röpködnek (van aki szó szerint is) a későbbiekben fontos, új szereplők. A tériszonyos Winky, Kupor, Krum és hát ha már világkupa, megadják a módját, aranyat (igaz, hogy semmivé válót, de carpe diem élevzhetőt) szóró ír manók és a Ron fejét is elcsavaró vélák. Sajnos azonban nem tart sokáig az öröm, mert még zsupsz kulcs sem kell hozzá, máris belecsöppenünk az újabb sötét történés közepébe. Sötét jegy az égen,  Ku Klux Klan módjára felforgató halálfalók... 

Harryvel együtt alig vártam, hogy végre újra Roxfortban lehessünk, a (nem is annyira mindig) biztonságot nyújtó falak között. Ahol elég egy serleg, ami eggyel több nevet köp ki és máris kezdetét veszi az újabb lélegzetvisszatartásfulladásveszélyig-akció. Az első próba előtt, komoly, igazi drámát éreztem. Ahogy Harry ül és vár a sor(s)ára. A magyar mennydörgő külön nagyon tetszett! :) És be kell vallanom, hogy ezentúl már a sellőkre sem csak úgy gondolok, mint érzéki teremtményekre. Harry pedig ismét bebizonyítja, hogy „nem lüke”, hanem ”erkölcsileg szilárd.” A harmadik próba pedig, hát, ott, mivel korábban láttam a filmet, tudtam nagyjából mi lesz a végkimenetel, de a hideg intenzíven futkosott a hátamon miközben olvastam. Itt gondolkoztam el, hogy mennyire való is ez gyerek kézbe, de persze aztán be kellett látnom, hogy azért pl. a klasszikus hófehérkében meg piroskában is vannak gyomor és idegszál forgató dolgok és egyébként is én vagyok a sokszor túl szenzitív felnőtt. :) De ez azért már tényleg véresen komoly lezárás volt és félve vártam a folytatást.

(we♥it.com)

Azért a komolyodás mellett szerencsére megtartotta a könnyedebb vonalat is és ez (is) az, ami szerintem olyan nagyon közkedvelté teszi. Rowling mindig hozzá tud tenni egy picivel többet, de sosem túlzó, mert lassacskán vagyunk szoktatva és mindig megkapjuk azt is, amit az előző könyvekből már megszoktunk és elvárunk. A könnyedebb vonalon belül, az előző részekben még idegesített a folytonos tini csipkelődésük és "nem vagyok a barátod" megnyilvánulásaik, de aztán visszagondoltam milyen is volt amikor én tini voltam, és be kellett látnom, hogy hát pont ilyen. Ezután már sokkal életszerűbbnek éreztem azt is. 

Humorból sem volt hiány, pl Hagrid "szerelmi afférja" Mme Maximmal vagy Alastor 'Rémszem' Mordon (akit mindig Mordornak írok, mondok...:D) egy-egy ténykedése. Alastor Mordor! Imádtam! Még ha nem is az, akinek látszik. Aki Malfoyt azzá tudja változtatni, ami... görénnyé az olyan rossz ember nem lehet. Aztán persze kiderül, hogy mégis, de akkoris nagyon bírtam az öreget. Olyan élvezettel iszonyodtam tőle. :) Szerettem Fred és George próbálkozását és pofára esését. Én amúgy továbbra is bírom őket, engem szórakoztatnak, nem idegesítenek. :D És a Beauxbatonsosokat is á mágukk sznobshágáváh éh sodás kiétéhsévehh! Aki idegesített az nem más volt, mint az izgő-mozgó purlicerpennájú Riat Vitrol. Azt a nőt karóra tudtam volna tűzni. (Persze mit sejtettem én még ekkor Umbridge-ról, hozzá képest nővéremnek kívánnám Ritát :D)
Báloztunk is. Harry és Ron megcsillogtatta nemlétező csajozási képességét, egyem a szívüket, még nem tudják milyen nagy szívtiprók lesznek... :)
Kedvenc lett még a merengő, bár valamilyen okból kicsit undorodom tőle, nem tudom miért :D és a zsupszkulcsos utazás. :)

(we♥it.com)

~Értékelés: még mindig 10/10 és továbbra is kedvenc        
Egy újabb tanév ugyan véget ért, ám a kétség és dráma fokozódik, a sötétség pedig egyre csak hömpölyög. S én is hömpölygök vele tova, majd meglátjuk hova vezet. Reméljük a legjobbakat, de tartva a legrosszabbtól.

„Erőnk az összefogásban van – a széthúzás meggyengít minket.”

„Ha csak tompítjuk a fájdalmat, az még kínzóbb lesz, mikor visszatér.”

 „Mit számít, ha nyelvünkben és szokásainkban különbözünk, ha a célunk közös? Ha nyitott szívvel fordulunk egymás felé, semmi sem állhat közénk.”