Amikor megváltozik a szél és barack illatát hozza...

(Forrás: google)

Találós kérdés: Ki írhatta a következő, erősen hangulatteremtő sorokat?

„Mindent átjárt az őszibarackillat: álmosító, nyár végi illat volt, a nyomában olyan ragyogás maradt a levegőben, mint naplemente után. (…) A boulevard-on végig fények csillogtak, és a víz úgy tükrözte őket vissza, mint a szentjánosbogarakat.”

Joanne Harris
(www.dailymail.co.uk)

Hát persze, hogy Joanne Harris! Ki más? És én mégis mire vártam eddig? Miért nem olvasok el tőle hetente egy könyvet, mikor ennyire feltölt és kikapcsol és elandalít és és és... egyszerűen megbabonáz. Talán, mert akkor hamar kiürülne a kosár. Pedig Joanne Harris olyan, mint egy ezeréves konyak vagy egy nagyon drága, világhíresen finom csokoládé. Ki kell élvezni minden zamatát, de nem szabad éhesen nekiesni.

„Sosem ígértem semmit. Sosem akartam megváltoztatni a szelet. De ha visszamehetnénk az időben, és megtalálnánk régi önmagunkat, nem próbálnánk-e meg – legalább egyszer – figyelmeztetni? Nem akarnánk-e helyrehozni a dolgokat? Megmutatni neki, hogy nincs egyedül?”

A Csokoládés barack a Csokoládé-trilógia harmadik része, melyben Vianne Rocher ismét a széllel érkezik, és nyomában zűrzavar, álmok, csokoládé... egyszóval változás. Azt hiszem nem árulok el vele nagy titkot, Vianne most nem csak az én életembe tért vissza, de Lansquenet-sous-Tannes-ba is, ahol egyszer már majdnem... és mégsem... Vianne hívja a szelet, és a szél jön. De ha megérkezik nem hallgat se emberre, se Istenre, csak saját dalát fújja, mely olykor bizony kiismerhetetlen és kegyetlen.

A régi jól ismert kisvárosban igencsak megváltoztak a dolgok. Les Marauds-t új népek lakják. A falu két részre szakad, és súlyos titkok sepernek végig a portól csillogó utakon, melyekhez már nem biztos, hogy elég a csokoládé bársonyos íze... Még jó, hogy Vianne-nak van még egy s más a tarsolyában... A mag pedig, ha elég mélyre vetik kikel. Nem félve attól, mi várja a felszínen... 

„De hát soha nem ment nekem jól a dolgok magam mögött hagyása. Igyekeztem, de mindig ott hagytam magamból is töredékeket, mint magokat, amelyek arra várnak, hogy kikelhessenek.”

Nem tudom, hogy az mondatja-e velem, hogy az előző két részt régebben olvastam, és talán kicsit már megkopott varázsuk, de ezt a részt érzem a legerősebbnek. Kicsit már talán túl is mutat azon, amit eddig megszoktunk. Legalábbis Vianne Rocher életével kapcsolatban. Ez már kicsit közelebb volt nekem a Kékszeműfiúhoz, de persze átszőve mindazzal a leheletfinom zamattal, varázzsal, amit csak J. H. tud és azért nem jut olyan szintekre, mint abban, bár erősen megközelíti. 

we♥it.com

Ilyen témákat - vallás, vallási fanatizmus, vallási ellentétek  - magamtól nem igen veszek kézbe. Túl sikamlós terület, ahol könnyen el lehet csúszni, de Joanne Harris még erre is rávett. Természetesen itt is, mint mondjuk Jodi Picoult-nál, a személyes, egyéni karakterek, sorsok és lappangó titkaik voltak azok, amik bűvkörükbe vontak. Nélkülük nem vonzott volna a téma... Pedig mennyi újat, érdekeset, meghökkentőt tanulhattam így, köntösbe bújtatva, kultúrákról, szokásokról, hitről...

Juliette Binoche - Vianne Rocher (tumblr.com)

És közben Vianne ugyanaz. Vállára veszi a szívek olvasásnak feladatát. Őrült felelősséggel jár, de Vianne tudja ezt. Régóta űzi az "ipart". Most is akad bőven szív, ami mélyfeltárásra vár. A múlt pedig kinyúl göcsörtös ujjaival és csavar egyet mindenen. Ahogy azt már csak szokta... 

„Ám a múlt konok idegen, annyi nyomot hagy rajtunk, amennyit mi megkíséreltünk ráerőltetni.”

~Értékelés: 10/10 és örök kedvenc!    Igaza van Joanne Harrisnek! Egyre nagyobb szükségünk van a csodákra és varázslatra, amik nem nagy dolgokban rejlenek, hanem apró gesztusokban, nyitott szívvel-lélekkel való odafigyelésben, mindennapi praktikákban. Bár Vianne Rocher és története közelről sem mindennapi, mégis bele tud simulni az ember. Sokkal több Vianne Rocher-ra lenne szüksége a világnak, hogy a felszíni festékeket megkapargatva feltáruljon az igaz való. És sokkal többször kéne hallgatnunk a szelet, hogy megértsük énekét. 

„Láttam, ahogy emberek halnak meg sikátorokban, láttam, hogy mások hihetetlen helyzeteket élnek túl, volt részem boldogságban, sötétségben, bánatban, és az egyetlen, amiben még mindig biztos vagyok, hogy az élet kifürkészhetetlen rejtély, változás, az, amit anyám varázslatnak, mágiának hívott, és ami mindenre képes…”

Nektek melyik borító tetszik jobban?