Amikor a (kis) hóhért akasztják...

(Kép: Henry Clive)

Az elmúlt hónapban két interjút is szerencsém volt közzétenni a blogomon (az egyiket Schäffer Erzsébettel, a másikat Szamosi Dontáhttal), és lám, ennek köszönhetően az a megtiszteltetés ért, hogy kiválasztottak a Moly Merítés nevű, havonta jelentkező rovatában molybúvárnak és feltettek pár kérdést, amivel jól zavarba is hoztak, de amin túltéve magam igyekeztem úgy válaszolni, hogy kicsit több is kiderüljön rólam. :)

A felkérésre annyira büszke vagyok és annyira jólesett, hogy gondoltam akkor már én is közzéteszem. És ezúton köszönöm még egyszer a lehetőséget! :)

(Az élet szép - La vita é bella)

1. Molygókép – Legmeghatározóbb filmélményem:

Na, ez ám a „Sophie választása…" Már úgy értem, hogy nehéz egyetlenegyet kiemelni, mondjuk pont a Sophie választása is meghatározó, de nagyon sokat tudnék még mondani, mert szerencsére sok volt és akad még ma is. De akkor írok egyet, ami nagyon sokáig elkísért, és az nem más, mint Roberto Benigni feledhetetlen remekműve: Az élet szép, amibe belehasad az ember szíve, de amit ennek ellenére megnéz százszor. Általános iskola vége felé került a kezembe, de már akkor is letaglózott a mélysége. (A történet nagyon röviden: egy család kálváriája egy zsidó munkatáborban, ahol az apa, akit Benigni játszik, megpróbál úgy tenni, mintha az egész egy nagy játék lenne, hogy a kisfia ne sejtsen meg semmit.) Azért is mondanám ezt a filmet, mert kevés olyan van, amit az ember 14 évesen is ugyanúgy él meg, mint 26, 36 stb. évesen. Ez nekem olyan. Persze a korral egyre többet értek belőle, amitől csak még letaglózóbb…

2. Molymuzsika – Legszívesebben ezt hallgatom:  

Mostanában a Chérie FM nevű francia rádiót, ahol a francia dalok mellett azért angol nyelvű, mai és régebbi slágereket is játszanak, két szám között meg iszonyúan hadarnak. :) Egyébként nem vagyok bekategorizálható zene terén, elcsépelt, de tényleg mikor mihez van hangulatom, épp mire kattanok rá, mert azért ez gyakran előfordul, hogy rákattanok egy adott zenére, számra a Pocahontastól kezdve John Williamsen keresztül a Depeche Mode-ig, és akkor hetekig nem tudok lekattanni. Ha előadókat is kell említenem, akkor mostanság Zaz az egyik favorit, akit egy nagyon kedves molytársunk, @Sister segítségével fedeztem fel a nagy francia tanulásom közepette, de Adéle számaiért is odavagyok, csak azokat már kicsit unásig hallgattam.

3. Blogbúvár – Van saját blogod? Ha nincs, miért? Kedvenc bloggered? 

Van! És szeretem, imádom, kikapcsol, feltölt, jólesik csak nézegetni is, hogy az enyém, én csináltam, és (egy darabig) ott van a lenyomatom a hatalmas éteri űrben! Ráadásul minden olvasást, film-/színházélményt jobban rögzít bennem, és elgondolkodásra késztet. Ez nagy vallomás, de én hosszú évekig elfordultam a könyvektől. A nagy kötelezőség kiölte belőlem a vágyat, és bár olykor kezembe akadt egy-egy szabadon választott is, és olyankor megcsapott a varázs, mégis csak két éve kezdtem el újra felfedezni a könyvek erejét, akkor regisztráltam a Molyra is, de blogot jó darabig nem akartam, mert úgy éreztem, túl sok idő és energia. Nem tudtam még, mit képes adni cserébe ezért az időért és energiáért. De aztán 2011. november 29-én belevágtam, és nemsokára megtudtam… :) 

Több blogger is van, akiket igyekszem rendszeresen követni, őket is a Molyon ismertem meg, de nem szeretnék név szerint említeni, másokat meg kihagyni és ezzel megbántani, de persze a top-top-top blogger nálam nem más, mint PuPilla, akivel az életben is nagyon jó barátnők vagyunk, és akinek köszönhetem a Molyt, a blogolást, meg úgy általában, hogy visszatértem a könyvekhez. Ja és akkor a Harry Potter-„kálváriánkat” még nem is említettem… de aki nem tiltotta a karcaimat, az akarva-akaratlanul is nyomon követhette napi rendszerességgel. (Aki meg tiltotta… hát, valahol azt is megértem… :))

Karácsonyi fülbevaló-fa :)

4. Kreatív moly – Te miben vagy a legkreatívabb? 

Most épp abban, hogy a kérdéseket megválaszoljam. :) Nem tudom, sok mindenben, és mégse sok mindenben. Lelkesedésem sok van és lángoló, de aránylag hamar ki tudnak hunyni. Ilyen a kézműves pepecselés, sütés-főzés, és sajnos sorolhatnám még… Eddig egyedül az írás az, ami – bár szintén nem régi történet – túlélni látszik az idő vasfogát. A blog mellett kis novellaszerű képződményekkel is szoktam szórakoztatni magamat és közvetlen környezetemet, talán leginkább ebben próbálok kreatív lenni. Meg mindennapi apró dolgokban, mint karácsonyfa díszítése (jobb híján) fülbevalókkal, vagy pont a minap is megbeszéltük a Mennyei manna zónában, hogy hogyan, mikkel lehet fontos háztartási eszközöket helyettesíteni az albérleti, szerényen felszerelt kis konyhákban. Mindig a pillanat és az igény, no meg legfőképp a hiány szüli ezeket a mindennapi „boszorkányságokat”, kreativitásokat.

5. Helytörténet – „Azt mondanám, imádj mindent, amit csak látsz – és akkor még többet fogsz látni!” Te melyik települést imádod vagy imádnád a leginkább? 

Pécs és Budapest. Ők maradnak, de remélem a lista majd idővel bővül. Korábban mindig olyan legyintősen néztem a szülővárosukat éltetőkre és hiányolókra, miért kell úgy túlspilázni, és most, hogy immár több mint egy éve én is a fővárosba költöztem, bizony nekem is megdobban a szívem, ha leszállok a jól ismert állomáson, vagy ha meglátom az utcánkat. Azt (még) nem mondom, hogy húz a szívem, hogy visszaköltözzek, mert imádom Pestet (főleg Budát! :)), de azért jó dolog ezt megélni. Sőt mivel külföldön még nagyon keveset jártam életemben, kialakult bennem egy természetellenes túlmisztifikálás, például Párizsra, Rómára úgy gondoltam, mint idilli paradicsomra. Ami butaság, de valahogy mégis így alakult ki bennem. Viszont mióta Budapesten élek, és látom a Citadellát hóesésben, vagy végigvillamosozok a Szabadság-hídon a naplementében, a mi kis hazánk felértékelődött a szememben. Még a szülővárosomban is jobban meglátom a szépet. Párizs és Róma pedig visszavedlettek „földi halandókká”, ahová még mindig rettenetesen vágyom eljutni, de ahol, azt hiszem, már nem érne az a hatalmas csalódás, ami előtte rám várt volna, hogy vállvonogatva azt mondjam a buta istenítésem miatt, hogy Ez az? Ennyi? Egyik ismerősömtől hallottam, hogy Kínában vagy Japánban, most nem is tudom hirtelen, külön forródrótot hoztak létre csak azon kínaiaknak/japánoknak, akik Párizsba mennek turistának, mert állítólag ők ott mély depresszióba zuhannak… Érdekes. Mindenesetre nekem már nem kell forródrót. :)

6. Érdekesség – Mi volt az eddigi legérdekesebb dolog, ami Veled történt? 

Ha maradunk az aktualitásoknál, akkor az, hogy nemrég beszélgethettem kettesben Schäffer Erzsébettel. Számomra ez azért érdekes, mert ha mintát, példaképet kell választani, nekem ő az. Úgy is, mint ember, úgy is, mint író. Ha egyszer valóra válhatna az álmom, és nemcsak csepegnének belőlem a történetek, hanem zubognának, és mindennaposan is ezzel foglalkozhatnék, akkor az ő nyomdokain haladnék, le-letérve ugyan néhány saját magam vágta ösvényre, de ő lenne a főcsapás, amire mindig visszatérek.

Itt és most éljünk! (we♥it.com)

7. Történelem – Egészítsd ki a mondatot! Ha a történelem egyik korszakában élhetnék, akkor ez a … lenne. 

Vicces, hogy pont most kapom ezt a kérdést, ugyanis most már van rá válaszom! Nagyon friss a dolog. A napokban írtam egy kis szösszenetet, és nagy meglepetésemre abból kaptam meg a feleletet, pedig nem is kértem… legalábbis nem tudatosan. Szóval most már nyugodt lélekkel kijelenthetem, hogy bár szívesen barangolnék régi korokban, élni a miénkben élnék! Nem tökéletes, mostani szemünkkel távolról sem idilli, de csak ez a miénk igazán. Az Éjfélkor Párizsban című tündéri kis filmben láttam utoljára egy kedves utalást erre az állandó elégedetlenségre, mikor is a főhős, aki író, visszajut többek között F. Scott Fitzgeraldék aktív korába, és sokat lófrál együtt F. Scott feleségével, Zeldával, aki viszont még eggyel korábbra vágyik vissza, az 1890-es Belle Époque-ba, mert neki meg az az aranykor. Szóval szerintem szeressünk abban élni, ami van, de persze nosztalgiázni se felejtsünk el.

8. Tudomány – Te miben vagy tudós? :)

Abban, hogy mi jó nekem és mit hogyan csináljak, mindaddig, amíg rá nem jövök, hogy a hozzám legközelebb álló személyeknek, akik kívülről és közelről látnak, már megint mennyire igazuk volt… :)

(google.hu)

9. Természet – Természetbúvárként mi után kutatnál a legszívesebben? 

Az utolsó unikornis után? Különleges pillangók után? Kolibrik és orchideák után? Nem tudom, ezek érdekesek ugyan, de azt hiszem, inkább az után, hogy mitől olyan megnyugtató a susogó fák hangja, vagy a hullámzó Balaton hogy képes olyan szép lenni, hogy bele kelljen halni, akárhányszor látom. De ezeket talán nem is lenne érdemes „kutatni”. Elég, ha csak élvezzük. Na jó, ez kicsit túl „cseppfolyós” lett, de ez van, vállalom… :)

10. Havi olvasókör – Ha szervezhetnél egy olvasókört, melyik könyvet választanád ki a vitára, eszmecserére? 

Bármelyiket. Minden könyv kapcsán jól el lehet beszélgetni, vagy akár ölre menő harcokat vívni. De ha most, ebben a pillanatban kéne döntenem, akkor biztos olyat választanék, ami még friss élmény. Ha megnézem az idei olvasmányaimat, akkor mindet kiválasztanám :D Hú, de tényleg nem is tudom… Legyen akkor a Momo Michael Endétől! Annyi minden benne van abban a pici kis történetben. Engem teljességgel elvarázsolt.

11. Fejezd be a mondatot! Ha jobban belegondolok…

Ha jobban belegondolok, azt hiszem, túl terjengős és néhol érzelgős válaszokat adtam, de úgy el tud szaladni a ló az emberrel, ha azt érzi, hogy kíváncsiak rá. És ha még jobban belegondolok, büszke vagyok és hálás ezért a felkérésért; remek kis közösség vagyunk itt (a molyon), nem akarunk se többet, se kevesebbet egymástól és az oldaltól, mint amit nyújtani tud. Megosztott élményeket. Bevallom én a másik, nagy, könyvek nélküli közösségi oldalt nem szeretem, soha nem is szerettem, én itt élem ki ez irányú vágyaimat. Ezért is a sok off témájú karc, de ami lám, mégiscsak érdekel valakiket, és ez bitang jó érzés. :) Bár a szlogent már rég lenyúlták, de itt tényleg érzem, hogy fontos vagyok, és sok ember nekem is fontos, annak ellenére, hogy többségükkel még egyáltalán nem is találkoztam. Ha jobban belegondolok… :)

(... engem is meg mást is...)