Egy anya "happy endje"

Romain Gary (1914 – 1980)

„Valahol felettünk, körülöttünk kell lennie egy becsületes kéznek, az tartja a mérleget, és a végső mérés szükségképpen pontos, mert az nem lehet, hogy cinkelt kártyával játsszanak az istenek, ha megannyi anyaszív a tét.”

Romain Gary (alias Émile Ajar) már abszolút bizalmat szavazott az Előttem az élettel, így nem volt kérdés, hogy nekem olvasnom kell még tőle, így került kezembe: A virradat ígérete...

Főleg mivel az Előttem az élet tükörregényéről van szó. Valóban benne volt Rosa Mama, ott bujkált az anyában, az igaziban, de annak csak egy apró töredékét tette ki.

Azt hiszem, ha az a bizonyos Mama, a nagy 'M'-es, kézbe veszi ezt a könyvet, akkor hosszan beszívja, majd kifújja a levegőt az orrán át. Ebben biztos vagyok!

Én viszont felkiáltok, hogy: Ó, Istenem! Ha ilyen az anyai szeretet, akkor most egyszerre vágyom rá és rettegek tőle. Micsoda életek, micsoda sorsok, micsoda érzelmek... Nekem sajnos nem adatott meg, hogy édesanyámat megismerjem, itt hagyott mielőtt a virradat rám köszöntött volna. Volt és van viszont egy nagymamám, akit pont olyan erősnek láttam / látok, mint Romain Gary édesanyját, ám  a kapcsolatunk, és úgy általában a szülő-gyermek kapcsolatok, ahogy elképzelem... hát... tudván tudva, valakikkel közelről "végigélve" nem tudtam, hogy ilyen létezhet...

„nemigen tudtam, hol végződnek az álmai, és hol kezdődök én.”

Még most is súlyos viták dúlnak bennem, hogy ez inkább már természetellenes vagy csodálatraméltó. Egyik percben ezt gondolom, a másikban azt. Egy jelzőt biztos rá lehet mondani, illetve pont, hogy nem lehet, mert ez minden, csak nem hétköznapi! 

Ami még meghökkentőbbé teszi az egészet, hogy a mű életrajzi írás. Méghozzá önéletrajzi. Persze nem hiszem el minden egyes szavát szentírásként, nyilván Romain Gary is élt a szerzői szabadsággal... A történet Romain és anyja közötti kibogozhatatlan és elnyűhetetlen köteléket viszi végig egy életen át. Ahogy írja, a köldökzsinór kettejük között sosem szakadt el. Anyja utolsó leheletéig táplálta, pumpálta fiába a büszkeséget, kitartást, hitet. És még az utolsó lehelete után is. A hitet a világban, Franciaországban, a háború szükségességében, de legfőképpen Romain Garyben önmagában, tehetségében, világban betöltendő helyében. Egyszóval anyja szemében ő volt az ő "happy end"-je, mindazokért a kudarcokért, pofonokért és hiányokért, amiket az életben elszenvedett.

„Fogékony kisgyerekként örökre sejtjeimbe ivódtak a szép mesék és történetek, amelyeket anyám mesélt nekem, és bár még csak ígéret volt a virradat, annyi-annyi mindent megfogadtunk egymásnak, hogy én a fogadalmaim foglya lettem.”

Közben mindketten érzik, hogy ez a kapocs már túlságosan is a húsukba vág, az anya előre sejti a helyrehozhatatlan károkat, amiket fiában okozott. Azt, hogy nő nélkül képtelen lesz élni, minden nőben őt fogja rendíthetetlenül kutatni, de soha nem találhatja meg. És azt, hogy fia vakon arra teszi fel életét, hogy neki, az anyjának példát, emléket állítson, hogy örökre a fénybe nézve fog állni, még akkor is, ha már fáj. 

„Nő közelsége nélkül sosem tudtam volna elviselni az élet megpróbáltatásait, de amellett olyan nő kellett, aki sebezhető és ragaszkodó, hálás és engedelmes, aki azt az érzést kelti bennem, hogy adok, pedig ő ad, akinek látszólag a támasza vagyok,de valójában ő az én támaszom.”

Romain pedig érezte és tudta, hogy ez a szeretet túlzó, szinte már nem emberi, de hogy enélkül levegője sincs és nem is lesz soha. Anyja ijesztő és egyben oltalmat adó árnyként követi minden egyes lépését, rezdülését.

(Forrás: google)

Irigylem is ezt az anyát, sajnálom is és el is ítélem. És ez a három érzés eggyé duzzad bennem, egyetlen olyan érzéssé, amire nincs leírás, amire nem létezik fogalom. Romain Gary sem találta meg, hiába tárta fel múltját lapról lapra, hát akkor hogy is akarhatná bárki más megkeresni.

„Nem jó, ha az embert olyan korán, olyan fiatalon annyira szeretik. Rossz szokásokra kapat. Azt hiszi kész, megvan, meglesz. Azt hiszi, máshol is így van, máshol is megkapja. Számít rá. Néz, remél, vár. Az anyai szeretettel ígér valamit az élet hajnalok hajnalán, és nem fogja megtartani ígéretét.”

Tényleg nem... Vagy mégis? Nem tudom, na... tényleg nem... Majd megkérdezem magamtól jó pár év múlva, mikor már saját bőrömön tapasztalatom az anyaságot. 

~ Értékelés: 10/10 és kedvenc!      Nagyon szerettem olvasni ezt a könyvet, ugyanakkor éreztem, hogy sokszor a már elviselhetetlenül nagy szavak mezsgyéjén táncol. Nekem még bőven elég széles volt a perem, de el tudom képzelni, hogy sokaknak már nem az... Szerettem a mély gondolatait. A humorát, ami „annak a kimondása, hogy az ember följebbvaló, mint ami történik vele.” Romain Garynek aztán valóban sokszor jelentett ez túlélést. Vonzott és taszított végig ez a beteges kapcsolat, de egyszerűen nem tudtam nem minden idegszálammal odafigyelni rá... Egyedül a háborús részek olvasása lassított be, de szerencsére ott is továbbsodort a hangnem és a stílus. 

A könyvért nagy-nagy köszönet Nikkincsnek!